Dióval szállunk szembe a stresszel

Szerző: Z.Zs.
Az már régóta ismert, hogy az omega-3 zsírsavakban gazdag ételek segíthetnek a koleszterinszint csökkentésében.
Most viszont egy új tanulmány szerint az alfa linolénsav mely többek közt a dióban és a lenmagban található meg,  segít javítani az ember reakcióját a stresszre.

A 22 felnőttön végzett kutatásban három különböző étrendet követtek a betegek. A megszokott amerikai étrend dió nélkül, amerikai étrend dióval és dióolajjal, és egy harmadik dióval, dióolajjal és lenmag-olajjal. A résztvevők mindegyikét korábban magas koleszterinszinttel kezelték.

A diót és olajat kapott résztvevőknek nem csak a koleszterinszintjük csökkent, hanem a vérnyomásuk is, sőt stresszhatásra nem emelkedett meg számottevően a vérnyomásuk. A vérnyomásukat akkor ellenőrizték a kísérleti alanyoknak miközben beszéltek, vagy amikor lábukat hideg vízbe mártották.

A tanulmány szerzője elmondta a Los Angeles Times-nak: "Ez az első tanulmány mely arra világít rá, hogy a dió és dióolaj segít csökkenteni a vérnyomást a stresszhatás alatt- mondta el Sheila G. West, egyetemi docens. Ez fontos, mert nem tudjuk elkerülni a stresszfaktorok közül mindegyiket napi életünkben. Ez a tanulmány megmutatja, hogy egy étrendi változás segíthet a stressz káros hatásait csökkenteni."

Azoknál az önkénteseknél, akik lenmag-olajat is fogyasztottak a dión felül, alacsonyabb C-reaktív fehérje szintet mértek- amely egy olyan vérparaméter, mely a szervezetben fennálló gyulladásra utal, és összefüggésbe hozható a szívbetegségekkel.

Most úgyis itt a diószezon, ezért  érdemes sok diót fogyasztani. Aki nem szereti a diós süteményeket, az se keseredjen el, dióolajat több helyen is árulnak. Két dl 1400-2100 Ft kapható. Kalóriatartalma: 884 kcal, 3699 kJ/100 gramm.

Érdemes hűtőben tárolni, és 5-6 héten belül elfogyasztani. Salátáknak egyedi ízt kölcsönöz, melyet érdemes más olajjal keverni, mert íze nagyon intenzív.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!