Felélesztett szexuális energiák

2010. 10. 14.
Szerző: Szimpatika
Egy kapcsolat elején semmi sem fontosabb mint a szex. Kit érdekel az alvás? A munka? De ez lassan elkezd kopni, és más fontosabb dolgok kerülnek előtérbe.
A párok a második évre jutnak el abba a stádiumba, hogy már nem forog minden gondolatuk az ágy körül, és a szexuális izgalom halványulni kezd.

Amikor kialakul a másikkal valami romantikus, a hormonok táncot járnak. Az ösztrogén a tesztoszteron és a dopamin valamint az oxytocin szint megnő. A 24 hónap körül azonban ezek szintje csökkenni kezd.

A tudósok nem tudják miért, de kiderült, azoknak az újszülötteknek van a legtöbb esélyük a túlélésre, akik a szülők kapcsolatának első két évében fogantak meg. Ez valószínűleg avval van kapcsolatban, hogy az első évek erős kötődéssel járnak mindkét fél részéről, így a gyerek korai évei biztonságosabbnak tűnnek.

A tűz azonban feléleszthető. A párok jól ismerik egymás testét, a szokásokat. Néhány új dologgal új dimenziókat lehet adni egy régebbi kapcsolatnak is, mely megerősíti a kötődésüket.

Szexuális karbantartás

A tv szól a háttérben, a gyerek alszik a másik szobában, holnap korán kell kelni. Ilyenkor nincs idő a hosszú előjátékra, az extra pózokra. Ettől függetlenül mégis szükség van rá. A cél a gyors orgazmus, és evvel együtt az elégedett elalvás. Érdemes olyan pozíciókat választani ahol a nő irányítja az aktust, vagy ahol megoldható a kézzel való izgatás. Persze nem ilyenkor törik össze az ágy, vagy dörömböl át a szomszéd, mert túl hangos az ember, de mindenki úgy érzi megkapta amit akar, és ez nagyon fontos.

Spontán szex

Egy kapcsolat elején minden hely potenciális szexuális tetthely lehet, legyen az asztal, az erdő vagy akár -ha bevállalós az ember- egy lift. Ez a vad, szenvedélyes szex rendkivül izgalmas. De pár év után eszünkbe se jut ilyen bolondság- minek is, ott az ágy. A régi ötletek emlékké válnak, és az agy hátsó részébe raktározódnak el. Elő a szexi fehérneművel, vagy bármi mással amitől csábítónak érzi magát az ember. Nem csak a férfi kezdeményezhet, a nő is. Sőt ennek a férfiak kifejezetten örülnek.

Be lehet ugrani a zuhany alá, amikor a másik tusol, félre lehet állni az esti program után hazafelé menet, vagy el lehet csábítani a másikat a tévé elöl is-na jó, ha meccs van, akkor ezt viszonylag nehéz megtenni. A szexualitásnak az ad szépséget, hogy egy egy kis erőfeszítéssel gyors hatást lehet elérni. Persze nem lehet mindig a 9 és ½ hetet előadni, de időnként mintegy emléket előszedve inspirálóan hathat mindkét félre.

Újra felfedezett szex

Minden kapcsolatban vannak nehéz pillanatok. Időnként szükséges, hogy a másikat a szeretetünkről biztosítsuk. Ez történhet az ágyban is. A szex ezen fajtája, lágy, érzelmes és romantikus. Bár nehéz elképzelni, de néha az orgazmus nem a legfontosabb dolog, elég ha újra felfedezi egymást két ember. Az előjáték kerül a középpontba, a lassú simogatások, a masszázs, az érintések, bugyuta szavak. A másik érezze, hogy fontos, becses és szeretve van. Maga az aktus is lassú elnyújtott legyen, és jó ha a másik szemébe tudunk nézni.

Kísérleti szex

Merészség és rámenősség. Ez jellemzi a kísérleti szexet. A partner pedig megláthatja az eddig rejtett oldalt, amiről senki nem tud. Ez erősíti a bizalmat egymás felé.
Elég elképzelni egy izgalmas szituációt, lejátszani a fejben, és egy kicsit megmozgatni a fantáziát. Tanulmányok szerint, azok akik izgalmas forgatókönyveket képzelnek el a fejükben, az ágyban is kreatívabbak.

Aztán a vágyakat csak el kell mesélni a partnernek. Ha zavarban van attól, hogy szóban elmondja, le is lehet írni, ami szintén beindítja a fantáziát. Ez akár előjátéknak is kiváló. Aztán pedig jöhet a megvalósítás, akár egy egész éjjelen át.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!