Veszélyesek lehetnek az étrend-kiegészítők?

2010. 11. 10.
Szerző: Z.Zs.
Vajon az van a termékben, mint ami a dobozra van írva? Mit vizsgálnak a hivatalok? Hol érdemes vásárolni?
Sarah Berry 36 évesen érezte úgy, hogy keres valamilyen fogyókúrás szert, hogy könnyebben ledobja a kilókat. Nem szeretett volna gyógyszert szedni, ezért a fitoterápiás készítmény mellett tette le a voksát. 5 éven keresztül használta kisebb nagyobb megszakításokkal a Hydroxycut nevű szert.


Aztán egyszer csak szívdobogást kapott, és kellemetlenül szorított a mellkasa. Ekkor orvoshoz fordult. A kardiológus  kamrai tachikardiát diagnosztizált nála, ami a szabálytalan szívverést okozta.

A neten utánanézve  a szernek amit szedett, megtalálta, hogy az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszer engedélyezési hivatal több esetben figyelmeztette a vásárlókat, hogy ne szedjék ezeket a szereket, mert cardivascularis zavarokat és májkárosodást okozhatnak.

Bár feltételezhető lenne, hogy a drogériákban, gyógyszertárakban és egyéb helyeken árult növényi fogyasztószerek, vagy épp immunerősítők veszélytelenebbek mint a gyógyszerek, csak ezért mert természetes anyagokat tartalmaznak.

Tény, hogy egyre többen választanak természetes étrend-kiegészítőket, vagy egyéb szereket. Az amerikaiak 65 százaléka nyúl ezekhez, a biztonságosnak gondolt termékekhez. Nem véletlenül. A takarítószerekről az ételekig sokan próbálják elkerülni a szintetikus termékeket. Ha egy gyógyszer visszahívásra kerül, azt minden lap és online felület a címlapon hozza, de az étrendkiegészítőkről ritkán hallunk hasonlót.  Kérdés, honnan lehet tudni, hogy egy vitamin vagy étrendkiegészítő biztonságos-e? Magyarországon  ezeket a szereket elég csak bejelenteni, és máris lehet forgalmazni. Vizsgálatot semmilyen hatóság nem folytat, míg a gyógyszernek minősülő termékek esetében ez a folyamat meglehetősen bonyolult és hosszadalmas.

A mellékhatások egyik oka lehet a termék szennyeződése. Amerikában májusban egy asztmára ajánlott szert hívtak vissza, miután az FDA tájékoztatása szerint egy ember ólommérgezést szenvedett. A vizsgálatok során kiderült, hogy a szer a megengedett ólomszint több mint 10.000-szeresét tartalmazta.

Júliusban pedig egy olyan fogyasztószert hívtak vissza, mely sibutramine-t tartalmazott. (Nálunk idén februárban szüntették meg a sibutramine hatóanyagú gyógyszerek forgalmazását, azok  lehetséges mellékhatásai miatt)

Pieter Cohen, a Harvard professzora szerint sok gyártó megnehezíti az FDA dolgát. A termékekbe olyan hatóanyagokat tesznek, amik gyógyszerekben fordulnak elő, de megváltoztatják a molekula szerkezetüket. Ezáltal nem minősülnek gyógyszernek, de hatásaikban hasonlóak. „Előfordult olyan eset, amikor a vásárlók letargiába süllyedtek, egy étrend-kiegészítő hatásától. Kiderült, hogy a szer benzodiazepánt tartalmazott, mely kémiailag megegyezik a Válium hatóanyagával."

Persze nem minden termék veszélyes. Egyes esetekben egyszerűen csak hatástalan. Egy német tanulmányban 9 fogyókúrás szert teszteltek. Ezek nagy része L-karnitint tartalmazott. A vizsgálatok szerint semmivel nem értek többet mint a placebo termékek.  A Természetes táplálék-kiegészítők  átfogó adatbázisában több mint 54.000 terméket  tartanak számon, de ennek alig egyharmada biztonságos és hatásos.

A probitikumok piacán végzett felmérés szerint, az antibiotikum szedés vagy hosszabb ideig fennálló hasmenés esetén ajánlott szerekben feltüntetett probiotikum törzseknek csak 7-58 százalékát találták meg a termékeket ellenörző kutatók.

Érdemes meggondolni a netes rendelést- különösen, ha a vágyott kiegészítő külföldről jön, és mielőtt megvásárolná a terméket, a netet is érdemes feltúrni információk után.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!