Eddig nem tudtuk: még egy baj, amit a cigaretta okoz- a nemdohányzóknak!

2010. 11. 19.
Szerző: Szimpatika/MTI
A passzív dohányosok nincsenek könnyű helyzetben. Amerikai kutatók szerint  a halláskárosodás réme veszélyezteti őket.
A passzív dohányzásnak kitett embereknél emelkedik a halláskárosodás kockázata - idézte amerikai kutatók megállapítását kedden a BBC hírportálja. A Tobacco Control című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány több mint háromezer amerikai felnőtt bevonásával készült.

A szakértők úgy vélik, hogy a dohányfüst a fülben lévő kiserekben rontja a vér áramlását, emiatt a szervben oxigénhiány alakul ki, és toxikus anyagok halmozódhatnak fel.

A károsodás eltérő jellegű, mint amit zajhatás vagy egyszerűen az öregedés okoz. Korábbi vizsgálatok dohányzóknál már mutattak ki összefüggést a hallás romlása és a cigarettázás között, passzív dohányosoknál azonban most első alkalommal derült fény a kapcsolatra.

A Miami Egyetem és a Floridai Állami Egyetem kutatói 3307 nem dohányzó önkéntes hallástesztjét elemezték. A vizsgálatba bevont emberek vérében ellenőrizték a nikotin egyik melléktermékének, a kotinin nevű vegyületnek a szintjét, hogy megállapítsák, ki és milyen mértékben volt passzív módon cigarettafüstnek kitéve.

Kiderült, hogy a passzív dohányosoknál sokkal nagyobb volt a halláskárosodás kockázata, mint azoknál, akik nem ilyen környezetben töltötték idejüket. A passzív dohányzás az alacsony, közepes és magas hangfrekvenciákon is mintegy harmadával növelte a hallásromlás kockázatát.

Mint David Fabry kutatásvezető a BBC-nek elmondta, nem tudják pontosan, mekkora az a füstmennyiség, amely már hallásromláshoz vezet, ám a legjobb elkerülni a kockázatnövelő füstöt.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!