Mire vágyik egy nő?

2010. 11. 23.
Szerző: Z.Zs.
Arra vágynak, hogy a férfi kinyissa előttük a kocsi ajtaját, vacsorát főzzön nekik, és a papájuktól kérné meg a kezüket.
Ha most a fejét rázza, akkor nincs egyedül. Még azok a nők is akik vágynak ezekre a dolgokra, csöpögősnek érezhetik. A nők egy része komolyan dolgozik azon, hogy tiszteljék őket- nem mintha, ennek nem kéne természetesnek lennie-úgy érzik elárulják önmagukat azzal, ha bevallják, hogy szeretik a romantikus dolgokat. Hogyan találja meg egy modern nő a két oldal egyensúlyát?

Amikor a kedvese meglepi egy romantikus hétvégével akkor a nők nagy része teljesen meghatódik. Egyszerűen így működünk. Hiába vagyunk erősek és függetlenek, mi nők szeretjük biztonságban érezni magukat, élvezzük ha odafigyelnek az igényeinkre.

Részben a biológia hibáztatható a két nem különbségéért. Mint minden más állat, az ember egyedfejlődésének is része, melynek egyik célja, hogy egészséges utódokat hozzanak létre. A nők már több ezer éve is erős, találékony és stabil partnert kerestek, akik segítenek megvédeni a gyerekeiket. És bár a nők nem szorulnak a férfiak támogatására-legalábbis anyagilag-, még mindig ugyanazokat a tulajdonságokat keresik a férfiakban.

Plusz, ha udvarolnak az embernek az nagyon jó. Ha valaki teszi a szépet akkor bben növekszik a dopamin szint, mely felelős azért, hogy jól érezzük magunkat, illetve az oxitocin mely segíti a partnerhez kötődés érzését. A kedves gesztusok megdobogtatják a szívet, de a szexuális vágy attól is erősödhet ha egy nő azt érzi, meghallgatják és odafigyelnek rá.

A társadalmi elvárásokat nem tudjuk félretolni. Egy idei vizsgálatban 442 18-49 év közötti embert kérdeztek meg, hogy kiderüljön a nemi sztereotípiák mennyire vannak jelen az életünkben. Igen, még mindig a férfiak kezdeményeznek, és a férfiak fizetik az esti italunkat.

A nők sok szempontból kivívták függetlenségüket, ott vannak az egyetemeken, orvosok lettek, és üzletasszonyok, olyannyira, hogy az Egyesült Államokban a legfelső vezetők 37 százaléka nő. A függetlenség hatására sokan elvesztették a női oldalukat, vagy nem merik megmutatni azt. A társadalmi elvárások egy másik része is a romantika felé hajt minket. Tudat alatt meg akarjuk mutatni a többi nőnek, hogy a mi párunk igazán romantikus típus. Néhány nő úgy érzi, hogy a romantika lehet az egyik fokmérője a kapcsolatnak, és ha ez nincs meg, akkor el kezd aggódni a kapcsolat egésze miatt.

Az elmúlt 50 évben a technika dinamikusan fejlődött, az udvarlási szokások is megváltoztak. A randevúkat SMS-ben beszéljük meg, szép szavak helyett jönnek az e-mailek, és vannak akik már azelőtt beleszeretnek valakibe, hogy találkoztak volna vele. Ez sokakat arra ösztönöz, hogy a régmúlt idők udvarlási rítusai után vágyakozzon, melyek nem csak személyesebbek voltak, de erőfeszítést is igényeltek a felektől.

Ezek a paradoxonok a férfiakat is megzavarják. Nem tudják eldönteni, hogy az erős férfiképet mutassák meg, vagy éppen a romantikus hódítót akinek a szívük mélyén érzik magukat. Rossz hír a férfiaknak, hogy a nők mindkettőre vágynak, és ez a hangulatuk függvényében változik, így a férfiembernek nehéz alkalmazkodnia a mindig változó helyzethez. A férfiak szívesen veszik fel a hagyományos szerepeket, de nem mindig biztosak benne, hogy egy magát erősnek és függetlennek mutató nő, hogyan reagál egy helyzetre, ahol a férfi kinyitja előtte az ajtót, vagy kéri a számlát. Az ami az egyik nőnek egy jól eső gesztus, a másikat megbánthatja. És, hogy melyik nő melyik típusba tartozik nem mindig könnyű eldönteni.

A kérdés az, lehetek-e egyszerre erős és független, ugyanakkor vágyakozhatok-e az ódivatú romantika iránt? Persze. Az ember nem egyféle szerepet játszik, sok oldala van, és az oldalak mássága megfér egymás mellett.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!