Ellenállni a csábításnak: egy nap vásárlás nélkül

Szerző: Szimpatika
Kakóscsiga a sarki boltból? Kedvenc hetilapunk? Leáraz a turkáló? Mind kihagyhatatlan lehetőségnek túnik. Próbáljunk ellenállni a csábításnak.


A Humusz Szövetség és további 46 csatlakozó szervezet, társaság a hulladékmegelőzést népszerűsítő Nulla Hulladék Hét záró rendezvényére invitál mindenkit november 26-án, pénteken 16-19 óra között. A közreműködő szervezetek a Blaha Lujza téren felállításra kerülő sátrakban várják az érdeklődőket. A program 19 órától a Corvintetőn folytatódik a Kreatív Műhelyek Estjével, filmvetítéssel és előadásokkal.

A hulladéktermelés nagyobb része az iparból származik, kisebb – ám folyamatosan növekvő részét – mi, kisemberek adjuk. Egy évben átlagosan 480 kg hulladékot termelünk fejenként. Valójában az ipar is nekünk, fogyasztóknak termel, mi vagyunk a lánc végén. Fontos megérteni, hogy a szelektív gyűjtés segít a hulladékot eltéríteni a lerakóktól és égetőktől, és a benne rejlő anyagot újrahasznosítással visszanyerhetjük, de az újrahasznosított termékeket meg is kéne venni, különben az anyagok nem maradnak körforgásban.

Még így sem lesz azonban kevesebb a szemét, ugyanis az összes háztartási hulladéknak alig több mint 10%-át gyűjtjük külön, miközben az összes hulladékunk mennyisége folyamatosan nő. Az igazi hulladékcsökkentés az, amikor a mindennapi életünk során elérjük, hogy minél kevesebb dolog legyen, amit ki kell dobnunk. Vagyis a boltban a tényleges szükségleteinkre és nem a reklámokra hallgatunk, eleve nem veszünk agyoncsomagolt holmit, olyan árut keresünk, ami környezetbarát módon készült, ha valami elromlik megjavítjuk, ha valami feleslegessé válik, elajándékozzuk, csereberén továbbadjuk és így tovább.



A szerves anyagokat komposztáljuk és a komposztot visszajuttatjuk a természetbe. A tárgyainkat olyan sokszor, olyan sokan és olyan hosszú ideig használjuk, amennyire csak lehet. Ez az igazi hulladékmegelőzés. Nem véletlen tehát, hogy a hulladékmegelőzési hét szorosan kapcsolódik a november 26-i nemzetközi „Ne vásárolj semmit naphoz!".

A záró rendezvény programjai:

16-19 óra között a Blaha Lujza téri standokon:

Hulladék közért - Fordított bolt

Nulla Hulladék kiállítás – Humusz Szövetség

Ismerd meg a cserebere börzét! – A ZöFi Kesztyűgyári cserebere programjáról

Bringakonyha kitelepült javítóműhelye

„Tükörben a világ" kiállítás – minitárlat a Zöld Fiataloktól

Kétker-Étkem – a környezetbarát ételfutár kvízjátékai

Adomány levest főz a NIOK - Adhat.hu Kőleves projekt –Találkozás Tidy man-nel és szelektív célba dobálás a www.szelektiv.hu-val

Hulladékos játékok - GATE Zöldklub

Nem szeretnél több reklámszemetet a postaládádba? – Találkozz a szorolaponline.hu-val!

Blaha Lujza téri fák - A Greenpeace kampányol az újrapapír használatáért.

Gondolkodj többet, vásárolj kevesebbet! Antireklám pályázat műveinek kiállítása - Szerint István Gimnázium

KÖSSZ Adománybolt – egy sarokra a Blahától este 7-ig nyílt napon várja az érdeklődőket

19-21 óra között a Corvintetőn:

Kreatív Műhelyek Estje – a redizájn kézműves foglalkozásokban közreműködnek: Zöld Fiatalok Egyesülete, Retextil Alapítvány, Messzelátó Egyesület, Ökokreatívság blogger Ság Annamária

50 kilométeres díjátadó – Messzelátó Egyesület

Filmvetítés: kisfilmek arról, hogy hogyan lehet egyedül és közösségben csökkenteni a hulladékunkat, kicsit zöldebben élni

Előadások: Mit tehetünk a hulladékcsökkentésért, ha társasházban élünk? (Humusz-Recycling, Komposztfórum Magyarország Egyesület) Mit tegyünk, ha nem szeretnénk szeméttel teli postaládát? (Szórólaponline.hu)

Közben italfogyasztás RePohárból a ZöldÖvezet Társulás jóvoltából

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!