Magyarországon is találtak dioxin-gyanús tojást
2011. 01. 09.
S bár a hivatalos szervek állítják, hazánkba nem érkezett szennyezett élelmiszer, ennek ellentmondani látszik egy reggeli hír. Az egyik nagy élelmiszerlánc polcain feltünően olcsó, Németországból érkezett tojásokat találtak. Persze még nem biztos, hogy szennyezettek. Azonban nyilvánvalóan nem véletlen az sem, hogy az Európai Unió hivatalosan is kérte, hogy Németország adjon részletes tájékoztatást a dioxinnal szennyezett tojás ügyében, Vajon a fertőzött tojásból és húsból került-e más államokba exportra?
A dioxinnal szennyezett tojás miatt eddig több mint ezer farmot zártak be, és mintegy 8 ezer tyúkot vágtak le Németországban. A keleti tartományok becslése szerint vélhetően 55 tonnányi fertőzött takarmányt használtak fel a baromfitelepeken a gyanúsnak talált, 527 tonnás szállítmányból. Feltehetőleg 100 ezer fertőzött tojás kerülhetett az áruházak polcaira.
A dioxinok a legmérgezőbb szerves vegyületek közé tartoznak. A természetben nem fordulnak elő, veszélyességük miatt célirányos gyártásuk, a velük való kereskedelem számos országban, köztük Magyarországon is tilos. Ipari folyamatok, például növényvédőszer -, papír-, PVC-gyártás, hulladékégetés során, melléktermékként keletkeznek. Bekerülhetnek a levegőbe, a talajba, a vizekbe, az egész táplálékláncba. A zsírtartalmú szövetekben raktározódva felhalmozódnak, nem ürülnek ki. A környezetszennyezés hatásaként az emberi szervezetben, kis mennyiségben ugyan, de világszerte megtalálhatók. A vietnami háborúban használt, dioxintartalmú anyagot még évtizedekkel később is kimutatták a veteránokban. A testben lévő dioxin folyamatosan pusztít: rákkeltő, károsítja például az immun- és idegrendszert, szív- és érrendszeri katasztrófákat okoz. Az elmúlt években többször került az élelmiszerláncba dioxin.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Mit tehetünk az egészséges alvásért?
- Melegkiütés vagy napallergia?
- Otthon végezhető gyakorlattal fejleszthető a csecsemők csípőízülete
- Mesterséges intelligencia segíti a gyógyszerkutatást
- A napfénytől még az alvásunk is jobb lesz
- Új módszer segíthet több millió asztmás beteg életén
- A gyorsételek és a túlzott cukor-vagy koffeinbevitel ronthatja a vizsgaeredményeket
- A pislogás nem csak tisztítja a szemet
- Már az ókori görögök is megemlékeztek az édesanyákról
- Így szelídítsük meg a digitális világot!
- Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!