Hitek és tévhitek a migrénről

2011. 02. 12.
Szerző: Szimpatika
Sokáig azt hitték az orvosok, hogy azok között az emberek között, aki életük során gyakran szenvedtek migréntől, a mikroerek sérülése miatt idősebb korban nagyobb a kockázata a depressziónak, a szélütésnek, valamint az Alzheimer-kórnak.
Jó hír a krónikus migréntől szenvedőknek, hogy e hosszan tartó, erős fejfájásnak még a legsúlyosabb formája sem okoz károsodást az agyban. „Ez csaknem mindig az első kérdés, amit a migrénes páciensek feltesznek" – mondta Christophe Tzourio, a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem kutatója, akinek tanulmánya a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban jelent meg.

A migrén minden kilencedik felnőttet érint, okai még tisztázatlanok, de vélhetően valamiképpen az agyi erek játszanak szerepet az állapot kialakulásában. Egy korábbi kutatásnál mágneses rezonanciás képalkotó eljárást (MRI) alkalmaztak migrénben szenvedő embereknél, és megállapították, hogy nagyobb valószínűséggel fordulnak elő agyukban a mikroerek sérülései. Az ilyen típusú léziók gyakoribbak az idősebbeknél, a cukorbetegeknél és a magas vérnyomásban szenvedő embereknél.

Nagy számban való előfordulásukat kapcsolatba hozták a depresszió, a szélütés nagyobb kockázatával, valamint olyan neurodegeneratív betegségekkel, mint az Alzheimer-kór. Tzourio és kutatócsoportja több mint nyolcszáz, 65 év feletti nantes-i ember kognitív képességeit mérte fel. A vizsgálatba bevont önkéntesek mintegy 15 százaléka szenvedett migréntől valamikor életében. A tesztek értékelésekor az derült ki, hogy nem volt kognitív károsodása még a migrén legsúlyosabb formájában szenvedő embereknek sem, nem mutatták a szellemi hanyatlásnak több jelét, mint a migrén nélkül élők.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!