Miért olyan veszélyes az alma

Szerző: Szimpatika
Mindazoknak, akik laposabb, feszesebb hasat szeretnének, érdemes a teljes kiőrlésű termékekre voksolniuk. Dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője szerint az alma típusú elhízást nemcsak esztétikai okokból érdemes visszaszorítani, de a jelentős egészségügyi kockázatok miatt is. Ehhez pedig a mozgás mellett hasznosak lehetnek bizonyos élelmiszerek.
A Pennsylvania State University 50 elhízott személyt vont be egy táplálkozási szempontból összeállított vizsgálatba. A nőket és férfiakat egyaránt egy 12 hetes, csökkentett kalóriatartalmú diétára fogták, miután két csoportra osztották őket. Az egyik csoport finomított gabonákból, fehérlisztből készült élelmiszereket fogyasztott, míg a másik teljes kiőrlésű gabonákon élt, így például zabpelyhen, árpán, száz százalékban teljes értékű kenyéren, tésztán, és barna rizsen.
12 hét után mindkét csoportban hasonló mértékű fogyást tapasztaltak, átlagosan 3,6 – 5 kilót. Ám a teljes kiőrlésű termékek fogyasztó személyek határozottan többet adtak le a hasuk körüli zsírrétegből. Ez az eredmény pedig nem csak esztétikailag fontos, de legalább annyira az egészség szempontjából.

Már számtalan tanulmány bizonyította, hogy az úgynevezett alma típusú, hasi elhízás kifejezetten káros többek közt a szív működése szempontjából. Sőt, a hasra rakódott zsírréteg az egyik jellemzője az „elhízás-járvány" miatt tömeges méreteket öltő metabolikus szindrómának is. Ez az a tünetegyüttes, amely jelentős növeli a cukorbetegség, a szívbetegségek és a stroke kockázatát.
A hasi zsír szintén kapcsolatba hozható az erek krónikus gyulladásával, amely szintén a szívinfarktus és a stroke előszobája lehet. Az egyetemi kutatások szerint a teljes kiőrlésű élelmiszereket fogyasztóknál jóval alacsonyabb volt krónikus gyulladást jelző markerek aránya is – így a C-reaktív fehérjéé, a CRP-é (ez a fehérje jelenik meg a vérben a gyulladásos folyamatoknál). Megvizsgáltak a Pritikin Program szerint táplálkozó nőket is (ez szintén egy teljes kiőrlésű termékekre épülő diéta), és kiderült, hogy már két hét alatt 45 százalékkal zuhant a CRP szintjük. Ráadásul ez a táplálkozási program jelentősen csökkentette a metabolikus szindróma klinikai diagnózisát mind a felnőtteknél, mind a gyerekeknél. Egyéb előnyökre is fény derült: bebizonyosodott, hogy mivel a teljes értékűen táplálkozók jóval több élelmi rostot fogyasztottak, így csökkentették a szívkoszorúér-betegségek rizikóját is. Az Archives of Internal Medicine szerint ugyanis a rostok segítenek megőrizni a szív egészségét. Ezt az állítást egy 400 ezer főt vizsgáló tanulmánnyal bizonyították, amely 9 éven követte a személyek táplálkozási szokásait.

Mozgás nélkül nem megy

- Valóban nem lehet eléggé hangsúlyozni az egészséges táplálkozás szerepét, hiszen ma már rengeteg bizonyíték szól a rostban gazdag zöldségek, gyümölcsök és a teljes értékű gabonák fogyasztása mellett. Ugyanakkor a váltást sosem szabad csakis rövid távú diétákra szorítani, mindig az életmódot kell megreformálni, amelynek legfontosabb építőköve a rendszeres mozgás – hangsúlyozza dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője. – Ráadásul a kockás has sosem csak a diétától alakul ki, hanem a kardio- és a rezisztencia edzések eredményeként. A sportolás pedig az étkezéshez hasonlóan, radikálisan csökkenti az alma típusú elhízás okozta egészségügyi kockázatokat.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!