Szimpatika

Születésünkkor mindannyian más-más esélyekkel indulunk az életnek. Lehetőségeink egy része a génekben van kódolva, másik részét mi teljesíthetjük be, életszemléletünk, életmódunk által. Számos esetben mi is alakítjuk életünket, hiszen például egy betegségre való hajlamot hiába hordozunk, ha életmódunkkal nem segítjük elő annak kialakulását.

Mivel ma a vezető halálokok között olyan betegségek vannak, melyek a táplálkozással befolyásolhatók, így az első fontos lépés ezek megelőzésére a helyes táplálkozás lenne. De vajon kinek mi a helyes? Erre próbál választ adni egy új, fejlődőben levő tudomány, a nutrigenomika.
A nutrigenomika által lehetővé válik annak felderítése, hogy kinek mi a legjobb, milyen szükségletei vannak az egyes tápanyagokból. A gének azonosításával kideríthető a betegségekre való hajlam is, így időben elkezdhető a megelőzés. Az irodalomban gyakran együtt emíltik a nutrigenetikát és nutrigenomikát, noha a két terület mást vizsgál. Jose M. Ordovas, aki legelőször kezdte kutatni ezt a területet, a következőképpen magyarázza a fogalmakat: a nutrigenomika feltárja a tápanyagok hatását a DNS-re, a fehérjékre és az anyagcsere-folyamatokra. A nutrigenetika legfőbb célja pedig, hogy megmagyarázza, genetikai felépítésünk hogyan képes befolyásolni a táplálkozás és betegségek közti kölcsönhatást, azaz génjeink hogyan hatnak a tápanyagok hasznosulására a szervezetben. Genetikai felépítésünk meghatározza megjelenésünket, ugyanakkor testünk működését is. A helyes működést illetően viszont egyéni eltérések lehetnek, amelyek befolyásolják például az étrendre adott különböző reakcióinkat. Így lehetséges az, hogy egyesek kolbászt ehetnek szalonnával, mégsem emelkedik a koleszterinszintjük, míg másoknak szigorúan tartott diéta mellett is megemelkedik a vérzsír szintje. Vannak olyanok is, akik ropit ehetnek sós mogyoróval, mégsem lesz magas vérnyomásuk a sok só hatására, és akadnak olyanok is, akiknek már csak e kombináció hallatán is felmegy a vérnyomásuk. Az utóbbi csoportba tartozók örökölték a magas vérnyomásra való hajlamot, így a sószegény táplálkozást kell előnyben részesíteniük, ha el akarják kerülni a magas vérnyomást. Minél többet tudunk meg a tápanyag–gén kölcsönhatásokról, annál inkább megismerjük a tápanyagok jótékony vagy épp kártékony hatásait szervezetünkre. A helyzetet némiképp bonyolítja, hogy például egy epigenetikus tényező is árnyalhatja a gének kifejeződését. Az eddig feltárt adatok a népesség szintjén igazak, így az egyéni táplálkozási tanácsadás még várat magára. Azt viszont meg tudjuk vizsgálni, hogy az egyes embereknél is ugyanazt a hatást fejti-e ki az adott tápanyag, mint a többieknél. Minél fiatalabb korban ismerjük meg az egyén genetikai felépítését, annál előbb tudjuk táplálkozását helyes irányba terelni, így akkor a nutrigenomika akár az elsődleges megelőzés eszközévé is válhat. A megelőzés mindig fontosabb és eredményesebb, mint a már kialakult betegség gyógyítása.

forrás: Táplálkozási Akadémia hírlevele