Így jön el a világvége, amiről annyit beszélnek?
2011. 04. 14.
Szerző: Szimpatika
Címkék:
Tudomány
Katasztrófák
Egy közel négyszáz méter átmérőjű aszteroida közelíti meg a Földet ez év novemberében. A 2005 YU55 elnevezésű égitestet a potenciálisan veszélyes kisbolygók közé sorolták a szakemberek.
H i r d e t é s
A 2005 YU55-ös aszteroida nem először közelít bolygónkhoz, legutóbb 2010 áprilisában járt itt, akkor olyan messze száguldott el, mint a Hold–Föld távolság hatszorosa. Idén, év végén azonban már sokkal közelebb lesz. Tavaly egyébként meglepetést is okozott a csillagászoknak a kisbolygó, mivel kiderült, sokkal nagyobb, majd kétszerese annak, mint amekkorának korábban gondolták.
Most viszont, előreláthatólag november 8-án, jóval közelebb, mintegy 0,85-szörös holdtávolságra közelíti meg a Földet a 400 méter átmérőjű égitest. A szakemberek szerint veszélyt ekkor sem jelenthet bolygónkra, de jó alkalmat kínál majd a csillagászoknak, hogy alaposabban megfigyeljék az aszteroidát. A 2005 YU55 azért került fel a potenciálisan veszélyes égitestek listájára, mert viszonylag gyakori látogatásai során akár becsapódásközeli pályára is kerülhet, s nagysága miatt, ha globális katasztrófát nem is okozna, az egész Földön érezni lehetne hatását a kozmikus karambolnak.

Megjelent a Szimpatika magazin 2013. májusi száma!
Gazyi bácsi
lab
Kukker Gedeon
Nem kell ennyire előre gondolkodni, hiszen holnap elnyeli fővárosunkat egy black hole.
Ziccer
pesszimista
kivancsixd
Ármingeddeon
Gábris
tomki
marcsi
Kane
Itt, egy kicsit világosabb megfogalmazásban.
Szivarvég
:)krisz