Tinibuli - Apaszemmel
2011. 04. 21.
Szerző: Küttel Dávid
Címkék:
Apaszemmel
Mielőtt belekezdenék a tinibuli elmesélésébe, azért egy gondolatot muszáj megosztanom Önökkel. Az Anya által emlegetett „Rozizsúrt” sikerült arra a szombatra szervezni, amikor én hajnali 5-kor szálltam le Ferihegyen egy borzasztó, másfélnapos maratoni konferencia után. Így nem titkolom, 2 óra alvás és összesen 4 órányi reptéri várakozás után a délutáni parti hangjait már egészen elviselhetetlennek tartottam. Persze szuper volt, mert Rozi egész nap királylányos pompában, kb. 10 centivel a föld felett közlekedett, és ezt jó volt látni.
H i r d e t é s
Ezután tartottuk meg a családi értekezletet a következő szülinapról. Az alapvető kívánságokról tudtam ajándék szinten, és a házibulival kapcsolatos elvárásokat is meghallgattam – mindenbe belementem, hiszen nem kell otthon legyek!
Na, egy vágyat nem vagyok hajlandó teljesíteni: a laptopot. Tudom, hogy számtalan 13 éves gyereknek van már, de MI A FRANCNAK?! Eljött hát a nagy nap. Szokatlanul korán távoztam a munkahelyemről, hiszen én a kicsikkel szövetkeztem: amíg Bori bulizik, addig mi is! Elmentem a bölcsibe Dávidért, a suliba Roziért és Bencéért, ezután egy hatalmas csavargás következett a ligetben, kicsi Állatkerttel, és végül anyáméknál kötöttünk ki. Természetesen a Nagyinál mindig minden jobb, így eszükbe sem jutott, hogy kimaradnak valamiből, mígnem apám megkérdezte, meddig is tart a buli. Ez elindította a lavinát, a gyerekek bezsongtak, hiszen meg akarták lesni, mit is csinálnak a nagyok. Tudtam, hogy nincs visszaút, haza kell vigyem őket, úgyhogy nagy valószínűséggel én sem úszom meg a buli végét. Fél hét múlt 5 perccel, ha trolizunk, fél óra, míg hazaérünk (busszal 15 perc), a maradék 55 percet pedig fél lábon is kibírom. Apámtól kértem egy kis pálinkát, biztos, ami biztos, és nekivágtunk. Persze a troli azonnal jött, és mi 20 perc alatt hazaértünk. A kicsik sohasem látott tempóban gyalogoltak a trolimegállótól hazáig, mondtam is nekik: egyszer látnám, hogy reggel a suliba ilyen sebességgel rohanunk... Hazaértünk: én 7 gyerekről tudtam, 11 volt nálunk. Sebaj, mindenki tévedhet, még Bori is, és ebben a „tévedésben”, azt hiszem, a nejem is benne volt nyakig. Természetesen betudtam annak, hogy kímélik az egészségemet. A kicsik berohantak, javában zajlott a buli, és én is próbáltam felvenni a tempót (na, azért nem fakadtam dalra), de így utólag bevallom, jól éreztem magam. A srácok jó fejek voltak, a lányok helyesek, én pedig megnyugodtam, mert Bori normális társaságban van. A mai világban annyi szörnyűséget hallani, hogy mit művelnek a fiatalok 13 évesen, hát, egyelőre én nyugodt vagyok. Hiszti van, a szerelem már kezdi felütni a fejét, de a tanulás rendben, és amíg ennyire nyitottak velünk a gyerekeink, addig nincs baj, és szerencsére a laptop is ráér még – ezt a jó hírt egy hatalmas puszi után tudtam meg este, amikor Borcsa megköszönte a buliját.
Na, egy vágyat nem vagyok hajlandó teljesíteni: a laptopot. Tudom, hogy számtalan 13 éves gyereknek van már, de MI A FRANCNAK?! Eljött hát a nagy nap. Szokatlanul korán távoztam a munkahelyemről, hiszen én a kicsikkel szövetkeztem: amíg Bori bulizik, addig mi is! Elmentem a bölcsibe Dávidért, a suliba Roziért és Bencéért, ezután egy hatalmas csavargás következett a ligetben, kicsi Állatkerttel, és végül anyáméknál kötöttünk ki. Természetesen a Nagyinál mindig minden jobb, így eszükbe sem jutott, hogy kimaradnak valamiből, mígnem apám megkérdezte, meddig is tart a buli. Ez elindította a lavinát, a gyerekek bezsongtak, hiszen meg akarták lesni, mit is csinálnak a nagyok. Tudtam, hogy nincs visszaút, haza kell vigyem őket, úgyhogy nagy valószínűséggel én sem úszom meg a buli végét. Fél hét múlt 5 perccel, ha trolizunk, fél óra, míg hazaérünk (busszal 15 perc), a maradék 55 percet pedig fél lábon is kibírom. Apámtól kértem egy kis pálinkát, biztos, ami biztos, és nekivágtunk. Persze a troli azonnal jött, és mi 20 perc alatt hazaértünk. A kicsik sohasem látott tempóban gyalogoltak a trolimegállótól hazáig, mondtam is nekik: egyszer látnám, hogy reggel a suliba ilyen sebességgel rohanunk... Hazaértünk: én 7 gyerekről tudtam, 11 volt nálunk. Sebaj, mindenki tévedhet, még Bori is, és ebben a „tévedésben”, azt hiszem, a nejem is benne volt nyakig. Természetesen betudtam annak, hogy kímélik az egészségemet. A kicsik berohantak, javában zajlott a buli, és én is próbáltam felvenni a tempót (na, azért nem fakadtam dalra), de így utólag bevallom, jól éreztem magam. A srácok jó fejek voltak, a lányok helyesek, én pedig megnyugodtam, mert Bori normális társaságban van. A mai világban annyi szörnyűséget hallani, hogy mit művelnek a fiatalok 13 évesen, hát, egyelőre én nyugodt vagyok. Hiszti van, a szerelem már kezdi felütni a fejét, de a tanulás rendben, és amíg ennyire nyitottak velünk a gyerekeink, addig nincs baj, és szerencsére a laptop is ráér még – ezt a jó hírt egy hatalmas puszi után tudtam meg este, amikor Borcsa megköszönte a buliját.
Megjelent a Szimpatika magazin 2012. májusi száma!
sgw
A másik meg, hogy egy 13 éves gyereknek lehet jó laptopot adni, de csak akkor, ha már elég érett hozzá. Pl. nem villogni, hanem "tanulni" fog rajta, suliba nem viszi be feleslegesen, otthon pedig nem állandóan felette ül és iwiwezik meg facebookozik, amikor a társai meg kint rúgják a bőrt, meg természeteznek. Ráadásul ezt még csak kevés szülő engedheti meg magának anyagilag, a legtöbb szülő még az érettségire sem tud laptopot venni a gyerekének. Ne feledjük, hogy ez alaphangon is 100.000 Ft(netbook is min. 60) A legtöbb esetben ez a családfő havi fizuja! Tehát ahol a szülő nem keres jól, netán devizahitelük van, ráadásul még a kisnyugger anyóst, apóst is segíteni kell- hát a gyerek bizony még egy mese DVD-nek is örülni fog a laptop és az okostelefon pedig elérhetetlen álom marad sajna. És sajnos ebből vannak többen szegény kis hazánkban!