Ekcéma: az ételallergia első jele is lehet

Szerző: Szimpatika
Az ekcéma nemcsak tünete, de fontos előrejelzője is lehet a későbbi életkorban jelentkező ételallergiás panaszoknak. Az ekcéma és az ételallergiák közötti kapcsolatról dr. Hidvégi Edit gyermek-gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa nyilatkozott.
Az ételallergia tünetei már csecsemőknél, a szoptatás időszaka alatt is jelentkezhetnek. Az anya által elfogyasztott ételek molekulái – ugyan csak nagyon kis mennyiségben –, de átjutnak a tejbe. A kifejezetten allergiás hajlamú csecsemők pedig már ettől az anyatejbe került, igen minimális mennyiségű idegen fehérjétől is kóros tüneteket mutathatnak. Allergiás tünetek tápszeres babáknál is jelentkezhetnek, a készítmények ugyanis tehéntejből készülnek, tehát ugyanúgy allergiát válthatnak ki, mint maga a tehéntej. Az ekcéma mellett az ételallergia tünetei: hányás, hasmenés, hasfájás, csalánkiütés, de a gyakori orrfolyás és középfül-gyulladás is figyelmeztető jel lehet.

Az ekcéma nem csak tünet

A kisgyermekkori formára a rendkívül száraz bőr mellett a végtagok hajlataiban, a nyakon, a fül mögött és a szem körül kialakuló, általában erős viszketéssel járó bőrgyulladás a jellemző. Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia munkatársai arra figyelmeztetnek, hogy a csecsemőkorban jelentkező, súlyos ekcémás tünetek és az ételallergiák közt szoros kapcsolat áll fenn. Az Akadémia éves ülésén elhangzott kutatás alapján az ekcéma nem csak tünete, de fontos előrejelzője is lehet a későbbi életkorban jelentkező ételallergiás panaszoknak. A vizsgált 3 és 18 hónap közötti résztvevők közül az enyhe ekcémás tüneteket mutató gyermekek 15 százalékánál jelentkezett ételallergia is. Az ekcéma súlyosságával pedig egyenes arányban nőtt az ételallergia előfordulásának gyakorisága is.

Ekcémától az allergiáig

Azokban a családokban, ahol előfordult már allergiás megbetegedés, különös gonddal kell kezelnünk a csecsemő- és kisgyermekkori ekcéma kérdését – magyarázza dr. Hidvégi Edit. – Az allergiás betegségek klinikai megnyilvánulása életkorok szerinti megoszlást mutat. Az atópiás – allergiára hajlamos – gyermekeknél gyakran valóban az ekcéma jelenti a későbbi allergiás betegségek kialakulásának első állomását. Ezt a folyamatot „allergiás menetelésként” ismerhetjük. A csecsemőkori bőrtüneteket követően, vagy azokkal egy időben a gyermeknél táplálékallergia is jelentkezhet. Az asztma megjelenése inkább a késő óvodáskor-iskoláskorra tehető, míg az allergiás nátha nagyobb gyermekeknél, fiatal felnőtteknél jelenik meg, habár egyre többször észleljük már óvodáskorban is. A betegségek tehát követhetik egymást, így az a csecsemő, akinek száraz, viszkető bőre igényelt babakorában kezelést, a későbbi életkorban más allergiákra is hajlamos lehet.

www.allergiakozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!