A rákos megbetegedések közel negyedét fertőzés okozza

Szerző: Szimpatika
Sok mindent tud ma már az orvostudomány az egyik legrettegettebb betegségről, a rákról. Elsősorban is tudja azt, hogy a különböző rosszindulatú daganatfajták közül ahány, annyi féle. Vannak genetikai alapú, vagyis öröklődő hajlam miatt kialakuló, vannak a helytelen életmód következtében létrejövő daganatok. És vannak olyanok, amelyeket fertőzés következtében alakulnak ki. Amelyeket vírusok vagy baktériumok okoznak.
A HPV hatásmechanizmusának felfedezése óta már egész sor kórokozóról derült ki, hogy köze lehet a daganatos betegségekhez. Harald zur Hausen, aki 2008-ban a HPV-vírus és a méhnyakrák közötti összefüggés bizonyításáért orvosi Nobel-díjat kapott, írt egy világszerte népszerű könyvet, Infections Causing Human Cancer (Emberi rákot okozó fertőzések) címmel.

Ebben kifejti, hogy a HPV után a legismertebb kórokozónak a Helicobacter pylori baktérium számít, amelyet gyomorfekéllyel és különböző emésztőszervi daganatokkal hoztak összefüggésbe. A közelmúltban kidolgoztak egy szűrőmódszert: mivel a baktérium a szájüregben is megtelepszik, és kellemetlen szájszagot okoz, a jelenléte kimutatható a szájüregi gázok koncentrációjának vizsgálatával. Ha hidrogénszulfidot, metilmercaptant és dimetil-szulfidot mutat ki a szonda, akkor érdemes lehet elvégezni a komolyabb daganatszűréseket. A nyirokrendszer rákos betegségei, az ún. limfómák bizonyos fajtái is fertőzéseredetűek lehetnek Harald zur Hausen teóriája szerint. Egyértelmű összefüggés van az Epstein-Barr vírus (EBV), illetve a vele rokonságban álló citomegalovírus és bizonyos ritka rákféleségek között. Hasonlóan szoros összefüggés mutatkozik a hepatitis C-vírus és a májrák kialakulása között, igaz persze, hogy az ilyen fertőzések csak a kór valószínűségét növelik, nem jelentenek teljes bizonyosságot. A rákkutatás jelenlegi álláspontja szerint a rosszindulatú daganatok több mint húsz százalékáért valamilyen fertőzés okolható. Az infekciók kétharmadáért vírusok felelősek, egyharmadáért baktériumok, és mindössze egy százalékának áll a hátterében paraziták által előidézett kór. Az orvostudomány feladata annak megakadályozása, hogy ezek a fertőzések daganatos elváltozást okozzanak. Védőoltással vagy más immunizáló eljárással védekezni lehet.
Miként ezt a hepatitis C és a méhnyakrák elleni oltás segítségével ma már meg is teszik.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!