Kaland, tábor – Anyaszemmel
2011. 07. 24.
Még a felénél sem járunk a nyárnak, de már minden gyermekünknek jutott néhány izgalmas, szülők nélküli nap, de igazi családi kaland is. Amióta bevezették az iskolák az erdei iskola intézményét, már a kis elsősök is mennek három-négy napra táborozni, akár akarnak, akár nem, akár felkészült erre a szülő, akár nem.
Én ugyan felkészült, sőt rutinos anyukának számítok e téren, de egy pillanatra én is megrettentem, mikor másodikos Bence fiamat vittem a buszhoz, és a táskák elhelyezése közben derült ki, hogy imádott tanítónénink kórházba került egy baleset miatt, a tanítóbácsink előjegyzett műtétre vár, így helyettes viszi négy napra az osztályt táborozni a Balatonhoz. Ennél csak egy picit izgultam jobban nagyobbik lányom kirándulása miatt, ahol az új, fiatal és laza ofő bá vitte a hetedikeseket szintén négy napra, múzeum helyett aquapark felkiáltással.
Persze mindkét gyerkőc szuperul érezte magát, és nem történt semmi rendkívüli, nem úgy, mint a kisebbik leányzónál, ahol a megszokott, ismerős tanító néni láttán egy cseppet sem aggódtam előre. Csak mikor jött a telefon, hogy Rozi belelépett egy darázsba vagy méhecskébe, és bedagadt a lába, és valószínű láza is van… Szerencsére mindez a hazautazás napján történt, így pár óra múlva már az orvosnál voltunk, ahol mindent rendben találtak, én pedig nem győztem hálálkodni patikus anyósomnak, hogy pakolt a tábori gyógyszeres dobozba kalciumot is. Ennyi előzmény után jelentette be tizennyolc éves csemetém, hogy ők elmennének a haverokkal pár napra bicajjal, sátorral, (és gondolom, jó pár sörrel) megünnepelni a harmadik év végét – mit mondhattam volna? Az anyai aggodalmakra biztos nem kíváncsi, így csak annyit kértem jelentkezzen be naponta, és rögtön hívjon, ha segítség kell. Természetesen nagyon jól sikerült ez a kiruccanás is, és megúszták egy defekttel, jó pár szúnyogcsípéssel, és némi másnapos fejfájással…
Ami a családi hétvégét illeti, egy Tisza-parti kis faluban töltöttünk pár napot baráti társasággal és a helyi fiatalokkal. Nagyszerűen éreztük magunkat, és ami nem utolsó szempont, töredékét költöttük, mint itthon, vagy a Balatonnál. Valószínű, az én városi gyerekeimnek jelent csak ekkora élményt egész nap a kertben rohangálni, a fa tetején enni a meggyet, lesni a gólyákat a falu öt(!) gólyafészkében, a gáton biciklizni tizenkilométereket, kiépítetlen partokon fürdeni, vagy órákig horgászni a holtágnál, majd a frissen fogott halat enni vacsorára. Mindannyiunknak jót tett ez a vidéki nyugalom, nem nagyon volt térerő, így Apa lelassult a gyerekekhez, én felhagytam az aggódással a bögölycsípés, a mezítlábas tüske vagy a hároméves torkán akadt halszálka ellenére, úgyhogy már le is foglaltuk a házat egy egész hétre…
Persze mindkét gyerkőc szuperul érezte magát, és nem történt semmi rendkívüli, nem úgy, mint a kisebbik leányzónál, ahol a megszokott, ismerős tanító néni láttán egy cseppet sem aggódtam előre. Csak mikor jött a telefon, hogy Rozi belelépett egy darázsba vagy méhecskébe, és bedagadt a lába, és valószínű láza is van… Szerencsére mindez a hazautazás napján történt, így pár óra múlva már az orvosnál voltunk, ahol mindent rendben találtak, én pedig nem győztem hálálkodni patikus anyósomnak, hogy pakolt a tábori gyógyszeres dobozba kalciumot is. Ennyi előzmény után jelentette be tizennyolc éves csemetém, hogy ők elmennének a haverokkal pár napra bicajjal, sátorral, (és gondolom, jó pár sörrel) megünnepelni a harmadik év végét – mit mondhattam volna? Az anyai aggodalmakra biztos nem kíváncsi, így csak annyit kértem jelentkezzen be naponta, és rögtön hívjon, ha segítség kell. Természetesen nagyon jól sikerült ez a kiruccanás is, és megúszták egy defekttel, jó pár szúnyogcsípéssel, és némi másnapos fejfájással…
Ami a családi hétvégét illeti, egy Tisza-parti kis faluban töltöttünk pár napot baráti társasággal és a helyi fiatalokkal. Nagyszerűen éreztük magunkat, és ami nem utolsó szempont, töredékét költöttük, mint itthon, vagy a Balatonnál. Valószínű, az én városi gyerekeimnek jelent csak ekkora élményt egész nap a kertben rohangálni, a fa tetején enni a meggyet, lesni a gólyákat a falu öt(!) gólyafészkében, a gáton biciklizni tizenkilométereket, kiépítetlen partokon fürdeni, vagy órákig horgászni a holtágnál, majd a frissen fogott halat enni vacsorára. Mindannyiunknak jót tett ez a vidéki nyugalom, nem nagyon volt térerő, így Apa lelassult a gyerekekhez, én felhagytam az aggódással a bögölycsípés, a mezítlábas tüske vagy a hároméves torkán akadt halszálka ellenére, úgyhogy már le is foglaltuk a házat egy egész hétre…
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma?
- Tévhitek, amelyek a laktózintoleranciát övezik
- Életmentő beavatkozások méhen belül
- Hamis emlékeket alakít ki az elménk
- Gördülő sportok tavasszal
- Útmutató kismamáknak a genetikai vizsgálatokhoz
- Miért nevetnek a babák?
- Evészavarok megoldókulcsa: a család
- Örökölt mintázatok: nagyszüleink, szüleink sorsát éljük tovább?
- Ábel Anita: „Azért vagyunk, hogy áttörjük a falat”
- Mentális betegségek és a bélflóra: szorosabb a kapcsolat köztük, mint hittük
- Az anyatejes táplálás fontossága
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!