A termékeny nők veszélyesek a pasikra

2011. 09. 21.
|
A termékenységi ciklus csúcsán járó nők szívesebben mennek partikra, táncos szórakozóhelyre, és (férfiak és nők egybehangzó véleménye szerint) érdekfeszítőbben öltözködnek. Egyes nőknek a partnerükhöz való viszony is megváltozik.

A huszonegy éves nőnek a lelkére kötötték, hogy ne flörtöljön senkivel, aki az ott töltött hónapok során beteszi a lábát a laboratóriumba. A szemkontaktust és a beszélgetést is a minimumra kellett szorítania. Sose használt sminket vagy parfümöt, mindig egyszerű lófarokba fésülten hordta a haját, csak farmerben és sima pólóban járt. A fiatalemberek azt gondolták róla, hogy csupán egyik diáktársuk a Floridai Állami Egyetemen, és egy kísérletben vesz részt azzal a férfival együtt, aki legókockákkal igyekezett megoldani különböző feladatokat. Az igazi kísérlet azonban később következett, akkor, amikor minden férfit megkértek az egyetemen, hogy minősítse a nő különböző tulajdonságait, köztük a vonzerejét.

Mint kiderült, a válaszokat két tényező határozta meg: a nő menstruációs ciklusa és a férfiak érzelmi állapota. Korábbi vizsgálatok már megmutatták, hogy a legtermékenyebb időszakában lévő nőt a férfiak vonzóbbnak találják, mivel anélkül, hogy akarná, megváltozik a hangja, az illata és a bőre színe. Ugyanezt a hatást figyelték meg ebben az esetben is, de csak akkor, amikor olyan férfi végezte el a minősítést, aki független volt éppen, tehát nem volt semmilyen viszonya.

A romantikus kapcsolattal rendelkezők sokkal kevésbé látták vonzónak a termékenységi ciklusa csúcsán lévő nőt, feltehetően azért, mert valamilyen módon érzékelték, hogy veszélyt jelent a kapcsolatukra nézve. Hogy megmaradjanak a párjuknál, és ne lehessen őket elcsábítani, azt mondták maguknak, hogy a nő nem is olyan elragadó.

A kísérlet az evolúciós pszichológia egy új irányzatához, a "kapcsolatfenntartás" tanulmányozásához tartozott. A legtöbb kutatás eddig azt járta körül, hogyan készített fel bennünket, különböző nemű embereket az evolúció arra, hogy találkozzunk és párosodjunk a másik nemhez tartozókkal.

Az evolúciós párzási játék azonban nem csak a társ megtalálásáról szól, történjen az akár a szavannán, akár egy magányosokra specializálódott bárban. A természetes kiválasztódás azoknak kedvezett, akik elég hosszú ideig maradtak együtt ahhoz, hogy gyerekeket neveljenek fel, tehát az olyan férfiaknak és nőknek, akik partnerük megőrzésével képesek fenn is tartani a megkezdett viszonyt.

Nehezen hihetőnek tűnik, hogy egy férfi, ha akár csak rövid időre leül mellé, meg tudja állapítani egy nőről, hogy legtermékenyebb időszakában van éppen. Még nagyjából tíz évvel ezelőtt a tudósok úgy vélték, hogy az emberek esetében – más főemlősöktől eltérően – a peteérés úgy megy végbe, hogy arról nemcsak a férfiak, hanem maguk a nők sem tudnak. Több vizsgálat is igazolta azonban, hogy ha egy nő termékenysége csúcsára ér, megváltozik a viselkedése. A bárokban dolgozó táncosnők olyankor több pénzt kapnak a vendégektől (hacsak nem szednek a peteérést elfojtó fogamzásgátló pirulát, mert akkor a borravalók változatlanok maradnak). A nők hangfekvése megemelkedik, a férfiak izgalmasnak érzik az illatukat, és megnövekedett tesztoszteron-termeléssel reagálnak rá.

 

Vadászat a "jó génekre", kockázatokkal

 

"Az igazán érdekes az, hogy minden tudattalanul zajlik – magyarázta Martie Haselton, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa a The New York Timesnak. – Férfiakra és nőkre egyaránt hat a peteérés, de nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen jelentős változásokat idéz elő a magatartásunkban. Abból, hogy ez így történik, nyilvánvaló, hogy jobban hasonlítunk más emlősökhöz, mint gondoltuk."

A termékenységi ciklus csúcsán járó nők szívesebben mennek partikra, táncos szórakozóhelyre, és (férfiak és nők egybehangzó véleménye szerint) érdekfeszítőbben öltözködnek. Egyes nőknek a partnerükhöz való viszonya is megváltozik, mint azt Haseltonnak kaliforniai kollégájával, Christina Larsonnal és Steven Gangestaddel, az Új-mexikói Egyetem pszichológusával közösen végzett vizsgálata beigazolta.

"Azok a nők, akik szexuálisan nem nagyon elbűvölő férfiakkal állnak szilárd kapcsolatban, hirtelen elkezdenek észrevenni más férfiakat, és egyszer csak flörtölnek velük. Kritikusabbá válnak állandó partnerükkel szemben, és kevésbé érzik magukat "egynek" vele a peteérést megelőző néhány napban" – fejtette ki Haselton.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy szakítást fontolgatnak. "Ezek a nők semmilyen jelét sem mutatják annak, hogy ne éreznék magukat többé elkötelezettnek. Nem akarják otthagyni stabil partnerüket, egyszerűen csak körül akarnak nézni a férfiak között, és megvizsgálni, hogy közülük ki jöhetne szóba szexpartnerként" – tárta fel a pszichológus.

Mindez illeszkedik a hűtlenség "jó génekre" alapozott evolúciós magyarázatához: egy jó kiállású férfival létrejött múló viszony jobb génekkel rendelkező gyerekeket eredményezhet, olyanokat, akiknek nagyobb esélyük van arra, hogy tovább adják az anya génjeit. Ennek a fajta hűtlenségnek azonban megvan az a kockázata, hogy a nő nem szexi, hosszú távú partnere tudomást szerez róla, és otthagyja a nőt, hogy nevelje egyedül a gyereket. Jobb tehát, ha a nő csökkenti a kockázatot, és csak akkor hűtlenkedik, amikor biztosan termékeny.

 

Figyelmi kötődés

 

Ez az evolúciós logika azt diktálja, hogy a partner akkor aggódjon a leginkább, amikor a nő termékenységi szakaszban van, és pontosan ez is történt a Haselton és Gangestad által vizsgált esetekben. A szexuálisan nem megnyerő férfiak különösen féltékennyé váltak és jobban vigyáztak a kapcsolatra a nők magas termékenységi szakaszában – talán mert több fizikai jelet észleltek, vagy csak mert látták, hogy partnerük a szokásosnál erőteljesebben flörtöl.
Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el