Szimpatika – Apaszemmel: tanulás, tovább

Bori gimnáziumát már kiválasztottuk, már csupáncsak a felvételire kell felkészülni. Ádámmal nehezebb a helyzetünk, mert még mindig nem tudja, hová szeretne jelentkezni. A mai világban szörnyű nehéz szakmát választani, hiszen a gyermekeink már tizenéves koruktól azt hallgatják az iskolában társaiktól, hogy az a jó foglalkozás, amivel sokat lehet keresni. Azt álszentség lenne kijelenteni, hogy a pénz nem számít, de azt hiszem, mi születésük óta arra neveltük őket, hogy a harmónia, a család és a munkánk célja sokkal fontosabb.

Feleségem elhivatottságát nem részletezem, de a nagyobbak már megélték a diplomája körüli izgalmakat, és azóta csak azt látják, hogy minden szülésre – aminél jelen van mint segítő – napokig izgatottan készül, illetve látják és hallhatják azt a szeretetet, ahogyan a kismamákkal foglalkozik nap mint nap. Rajtam pedig, remélem, hogy nemcsak azt látják, amikor mérgesebb vagyok a kelleténél a munkahelyi problémák miatt, hanem azt is, hogy milyen lelkesedéssel indulok neki egy-egy izgalmasabb napnak.

Borcsa egészen kislány kora óta tanár szeretne lenni, és persze színésznő. Azt hiszem, mindkettőnek kitűnő lenne – már amennyire ezt alig tizennégy évesen meg lehet állapítani –, de én jobban örülnék, ha a tanári hivatás mellett döntene. Az persze elszomorító, hogy hazánkban a pedagógusok munkáját menynyire nem becsülik meg! Elsősorban nem az anyagiakra gondolok, hanem a tiszteletet hiányolom, amit egyre kevesebb szülőtársamtól látok, amikor a gyerekeim oktatási intézményeiben járok. Az anyagi része is a béka bizonyos testrésze alatt van, de egy kedves gesztus, néha egy beszélgetés a napközistanárral, esetleg egy „köszönöm azt a figyelmet, amit a gyermekemre fordított!” – nem kerül pénzbe...

Nekünk eddig szerencsénk volt a tanárokkal, hiszen mindegyik gyerekünk szeret tanulni, még akkor is, ha néha vannak nehézségek. Bencének valóban vannak gondjai az írással, Májusban, amikor Éva néni ezt megállapította minden szombaton eljött hozzánk, és foglalkozott külön Bencussal. Nem mi kértük, mi csak kérdeztük, hogy mit kell tenni, Ő ajánlotta fel önként. Szeptembertől más feladatokat fog kapni írásból, mint a többi osztálytársa, de ezt csak mi tudjuk és a tanárnő, ezért Bence lelke nem fog sérülni. Ilyen van, nem tragédia, környezetismeretből viszont osztályelső! Én nagyon nagy izgalommal vágok neki a tanévnek, és minden gyermekem válasszon iskolát, szakmát saját belátása szerint, azt kívánom nekik, hogy szeressék, amit csinálnak!