Ofő

Szerző: Sallai Ervin
Kedves Szülők! Itt egy új év, az iskola megnyitotta kapuit, örömmel látom az osztályom kis nebulóit, ahogy lebarnultan, tudásvágytól égve, megannyi nyári élménnyel csillogó kis szemükben és gipsszel kis karjaikon cipelik 47 kilós táskájukat. Nagy sikerként könyveltük el, hogy az osztály 70 százalékának sikerült a pótvizsga, így a hozzánk bukottakkal együtt számolva változatlan létszámmal vethetjük bele magunkat a tanulásba.

A tanévnyitón is említettem, hogy megannyi élmény vár bennünket. Kezdeném a kertrendezéssel. Ahogy minden évben, most is az első hétvége az udvar rendbetételével, csinosítgatásával telik, amire szeretettel várjuk a szülőket. Idén kérjük, ne hozzanak dísznövény palántákat, mert tavaly tévedésből az egyik szülő indiai kendert ültetett, ezért gondnokunk jelenleg is házi őrizetben van.

Az őszi, téli és tavaszi szünet mellett idén lesznek évszak-közi szünetek is. Aki nem tudja megoldani a gyermek elhelyezést, az jelezze a gazdasági osztályon. Ilonka majd segít megírni a felmondó leveleket a munkahelyekre.

 

Sok gyereknél probléma a túlzott tévézés és számítógép használat, erre figyeljünk oda otthon. Azoknál a kisdiákoknál, akik a családjukat úgy rajzolták le, hogy a gyermek kezét Spongya Bob és Alekosz fogja, érdemes a napi tévénézés idejét 12 óra alá szorítani. A computer ismeretét hasznosnak tartjuk, de sajnos vannak diákjaink, akik nem értik meg, hogy egy elrontott zsírkréta rajzot nem lehet CTRL+Z billentyűkombinációval meg nem történtté tenni.

 

A tervek szerint ebben az évben tovább tanuljuk a nyomtatott nagy betűket. Bár egyes szülők szerint elég a J, Q, K, A, a tanterv lehetőséget ad, hogy azokat a betűket is elsajátítsák tanulóink, amelyek esetleg a pókerben nem annyira hasznosak.

 

Tavaly gond volt az osztálypénz befizetésével, ezért idén a kassza felügyeletét Boriszka édesapjára, Iván Klicsenkóra bíztuk – ő egyébként is kinnlevőségek kezelésével foglalkozik. Reméljük – a kedves szülők egészségmegőrzése érdekében is – hogy ez az újítás eredményes lesz.

 

Továbbra is szeretnénk, ha diákjaink betartanák a házirendet, és alsó tagozatban nem festenék a körmüket, nem rúzsoznák ajkaikat. Különösen a fiúk esetében tartjuk fontosnak. Kerülendő továbbá a szemöldöktetoválás, a botox és a piercing – ezekre az egyébként csinos kozmetikai beavatkozásokra annyi idejük lesz még a gyermekeknek felső tagozatban.

 

Az igazgatóság döntése értelmében az iskola kapujába Európai Uniós pályázati keretből fémdetektort szereltünk. Az itt elkobzott szúró, vágó és lőfegyvereket valamint a házirend ellenére behozott okostelefonokat és táblaszámítógépeket Klicsenkó apuka segítségével értékesítjük. A befolyt összegből az új szárny építését szeretnénk megoldani 30 osztályteremmel és tornacsarnokkal. Számításaink szerint a szükséges summa már akár októberre összejöhet.

 

Felhívnám a tisztelt szülők figyelmét, hogy év végéig dönteniük kell a továbbtanulásról. Gyermekeik a bizonyítvány függvényében folytathatják tanulmányaikat klasszikus 8+4 éves tantervvel, 4 év általános + 8 év gimnázium variációval vagy felvételizhetnek 2 év általános + 16 év egyetem, MBA, PHD rendszerbe. Az utóbbi megoldáshoz érdemes igénybe venni a napközi ellátáson kívül a térítéses felkészítő órákat. Az óraadó tanárok neves szaktekintélyek, és a tandíjba beszámítanak tehermentes, 100 négyzetméternél nagyobb, kertkapcsolatos ingatlanokat.

 

Remélem idén is mosolyokban és eredményekben gazdag évet élhet meg alma materünk. Bármely kérdés merül fel a fent írottakon kívül, várom önöket szeretettel fogadóóráimon – a nyáron intenzív karate tanfolyamon vettem részt.

 

Üdvözlettel:

Zsófi néni (2 danos, fekete öves karate mester és osztályfőnök)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!