Mire jó a cseresznyepaprika?

2011. 10. 21.
Szerző: Aggod Zsuzsa
Néhány hete nem jártam a piacon – egészen megdöbbentem most, mintha augusztusban járnánk: friss csöves kukorica, őszibarack, dobozokba porciózott málna és áfonya; padlizsán és kápiapaprika még a nyári áron, és nagy örömömre egy ládában apró fényes cseresznyepaprika!

A cseresznyepaprika-fűzés fontos rítus volt gyerekkoromban: évente egyszer édesapám fogta a zsákvarró tűt, akkurátusan belefűzött valami erősebb zsineget, és egy halom izgalmas színű és formájú paprikából csinált egy sornyi füzért. Mi csodaként ültük végig a szertartást – a csodavárást növelte, hogy nem lehetett megkóstolni, leginkább kézbe venni sem a méregpiros vagy méregzöld bogyókat, annyira féltették szemünket-szánkat a kapszaicintól méregerős nedvektől.
Az így elkészült füzérek évről-évre a konyhaablak kilincsén várták a végső száradást, és édesapám egy-egy tál bablevesében vagy paprikás krumplijában végezték, aki nagy élvezettel fogyasztotta el őket. Az így ízesített ételek is a csodaszámba menő „érinthetetlenek” között maradtak, legalábbis számomra, aki sosem szerettem a csípős fogásokat.

Egészen biztos voltam benne, hogy a paprikafüzér ablakba aggatásának hagyományosan megvannak a maga védő, amulettszerű funkciói, akárcsak a fokhagymából készült testvérének – de nem találtam erre utaló komolyabb szakirodalmat. Az biztos, hogy Mexikóban ugyanúgy száradnak a csilifüzérek a szegre akasztva, mint nálunk, és ha volt is mögöttes szándék, mára a praktikus és dekorációs célok elhomályosították.
Kutakodásaim közben egyedül az üzbégeknél bukkantam nyomára, hogy hagyományosan védő funkciót tulajdonítanak a paprikának: az újszülötteket és édesanyjukat mandula és paprika védi az ártástól. A paprika motívum (kalampir) jól ismert dísze az üzbég fejfedőnek is.
Úgy tűnik, hiába az intenzív vörös szín, a méregerős íz és a különböző jótékony hatások, a paprika „csak” egy fűszer maradt, igaz, a legfontosabbak egyike. Még a paprika őshazájában, a latin-amerikai népeknél – ahol mind a mai napig amulett-árusok kínálják portékáikat a piacokon – sem használják a megragadó formájú és színű paprikát amulettként. Igaz, bizonyos rítusokban az őrleményét felhasználják a gonosz távoltartására, pl. a házat körbeszórják vele, vagy időnként fokhagymával együtt elfüstölik a paprikát – feltehetően a rovarok ilyenkor távol maradnak egy időre...

A Kolumbusz jóvoltából importált paprikát érdekes módon Európában először csak a kolostorok kertjeiben termesztették mint dísznövényt. Ázsiában és Afrikában viszont a spanyol és portugál közvetítéssel odakerült fűszernövény gyorsan „gyökeret eresztett”, és a konyha szerves részévé vált.
Afrikában állítólag jó mérgesen kell elvetni a magokat, hogy legyen ereje a termésnek.
Nálunk a törökök (akik a rossznyelvek szerint elsősorban afrodiziákumként használták) „hintették el a magvakat”: hála nekik, mára a „törökbors” a magyaros ételek legtipikusabb fűszere, és Európa legnagyobb fűszerpaprika-termelőinek egyike vagyunk. (Arról nem is beszélve, hogy a paprika porrá őrlése állítólag magyar találmány; több nyelvben is magyar közvetítéssel honosodott meg az ’őrölt fűszerpaprika’ jelentésű „paprika” szó.)

Mindezek fényében készítjük ősz elején a csekély őrző-védő értékű, de annál dekoratívabb paprikafüzéreket, melyek megszáradva akár évekig elállnak, és melyekből egy keveset az elkészült ételbe törve, intenzív élménnyel lephetjük meg magunkat és vendégeinket.

 

Paprikakoszorú


A paprikafüzér-készítés családi idén kicsit megváltoztattam: madzag helyett kíváncsiságból a kertben használatos, könnyen hajlítható drótra fűztem fel a cseresznyepaprikákat. Az eredmény engem is meglepett: szép kerek koszorúkat lehet így készíteni igen rövid idő alatt. (Jutott belőle édesapámnak is.)
Hajlíthatsz szív- vagy más formát is a drótból, és fűzhetsz hosszúkás csilipaprikát is a gömbölyded cseresznyepaprikák közé.

A színekkel nem érdemes kísérletezni: néhány nap alatt a sötétzöld példányok is – nagyon izgalmas színátmenetek során – pirossá válnak.
A fűzés elkészültével rendezgesd el a paprikákat (a bogyó fölé csuma kerüljön, és így tovább), hogy szép tömött legyen a koszorúd.

Paprikagömb

 

Paprikagömb is függhet a konyhaablakban.


Ehhez nyolc egyforma hosszú (kb. fél méteres) drótot vágtam, és nyolcas csoportokba válogattam méret szerint kb. 40 deka (48 szem) cseresznyepaprikát.

A drótokat középen összefogtam, és tekertem rajtuk egyet, hogy ne csússzanak szét, aztán soronként haladva egyenként felfűztem a paprikákat – először a legkisebbeket, majd egyre nagyobbakat, végül ismét egyre kisebbeket. 6 szem került egy drótszálra.

A végén megigazgattam a paprikákat, hogy kifelé álljanak a bogyók, és összetekertem a drótvégeket, majd egy kampót hajlítottam belőlük, aminek a segítségével az ablakkilincsre lógatva száradhatnak felhasználásig.

Jó étvágyat hozzá!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!