Vekerdy Tamás az asztalra csap

Szerző: Szimpatika
Vekerdy Tamást megfontolt pszichológusként ismerjük, aki nyilatkozott már a létező összes gyermekneveléssel kapcsolatos témában. Azt azonban senki nem tudja, ő hogyan neveli gyermekeit, nem ismerjük az édesapa Vekerdy Tamást, aki bármelyik hétköznapi szülőhöz hasonló problémákkal találja magát szemben három fia és egy szem lánya terelgetése során.

„Meggyőződésem, hogy az én szakmámban csak akkor lehet valaki normális, ha a magánéletben megmarad esendő apának, esendő szülőnek” – olvasható Vekerdy Tamás váratlan kijelentése a novemberben megjelent Nevelésünk titkai című interjúkötetben, amelyben hazánk legnevesebb gyermekpszichológusa mellett nyolc olyan elismert híresség beszél Halász Judittól kezdve Polgár Juditig legféltettebb családi titkairól, amelyekről eddig csak a hozzájuk közel álló rokonok, barátok tudhattak.

„A feleségem is gyermekpszichológus ugyanúgy, mint én, de szent elhatározásunk volt, hogy otthon kizárólag civilek leszünk. Ha otthon is pszichológusok lettünk volna, akkor megőrültek volna tőlünk a gyerekeink, és mi is megőrültünk volna” – árulja el az interjúkötetben Vekerdy Tamás, akiről talán sokan azt gondolták volna, otthon pszichológusként neveli három fiát és egyetlen leányát.

 

„Volt egy kolléga­nőm, aki otthon is próbált pszichológus lenni… Lehet, hogy rajta tanultam, neki előbb volt gyereke… Tehát például, ha az ő két gyereke veszekedett, nem ordított rájuk, mint esetleg én, hogy „takarodjatok a szobátokba, ott öljétek meg egymást.” Nálunk az is előfordult, hogy az asztalra csaptam, ha a két nagyobb fiam veszekedett” – jelenti ki meglepő módon a neves szakember, aki meglehetősen sűrű időszak elé néz, hiszen a karácsonyi ünnepeken kívül három születésnapot is ünnepel a család. Vekerdy Tamás mindhárom fia decemberben született, s ez az a hónap, amikor még az Edinburghban tanuló Bálint is hazajön.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!