Az öregedés lassítható!

Szerző: Szimpatika
Harmincévnyi akadémiai kutatás eredményeképpen dr. Joe Chang tudós csapatának sikerült kifejleszteni egy módszert az öregedés genetikai szinten történő mérésére, s annak befolyásolására. Megcáfolta azt a korábbi tézist, amely szerint egyetlen gén felelős az öregedésért. Kutatásainak köszönhetően sikerült beazonosítania és elkülönítenie az öregedésért felelős géncsoportokat. 2012. május 3-án a szerző személyesen mutatja be könyvét.

A fiatalság forrásának kutatása évszázadok óta folyik. A napjainkban alkalmazott legfontosabb tudomány lényege a megelőzés és az öregedésgátlás. Az utóbbi évtizedekben néhány példa nélkül álló, figyelemre méltó tudományos kutatás feltárta az öregedés titkait, ami lehetővé tette a tudósok számára, hogy kulcsfontosságú eredményeket hozzanak napvilágra az öregedésgátlás területén. Míg azonban a szakemberek nagy része számára az öregedés jeleinek tüneti kezelése a cél, addig a dr. Joe Chang  által kifejlesztett  új technológiának köszönhetően az öregedést konkrétan befolyásoló géneket azok forrásánál veszik célba.

Dr. Joe Chang és munkatársai számos egyetemmel működtek együtt, partnerkapcsolatot építettek ki a LifeGen Technologies-zel, amelynek társalapítói Dr. Richard Weindruch és Dr. Tomas A. Prolla, a Wisconsin-Madisoni Egyetem professzorai, akik ma már dr. Joe Chang csapatát erősítik. Vezető kutatók a gerontológia, genetika és bioinformatika területén, évek óta tanulmányozzák az öregedés folyamatát. Együttesen több mint 30 éves akadémiai kutatással büszkélkedhetnek.

Dr. Joe Chang merőben új megközelítése az ageLOC® Technológia arra fókuszál, hogy befolyásolja a génexpressziót, visszanyerve a szervezet  fiatalkori egyensúlyát. Napjainkban több mint 75 tudós és munkatárs folytatja a létfontosságú munkát a Utah állambeli Provoban működő anti-ageing laboratóriumban annak érdekében, hogy beazonosítsák a konkrét, működő génkészleteket, amelyek felelősek nem csak a bőr, hanem minden testrész fiatalos tulajdonságaiért.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!