Apaszemmel: 6-szor több hiszti, 6-szor több puszi

2012. 05. 02.
|
Címkék: Apaszemmel 
Igen, a nagycsaládnak vannak árnyoldalai is. Nejem nagyon finoman fogalmazott egy átlagos hétvégi indulás leírásánál, hiszen nálunk ez alaphangon másfél óráig tart. És akkor senki nem hisztizett, mindenkinek jó volt elsőre, amit kikészített, nem szakadt el egy cipőfűző sem, és a reggelinél sem ömlött ki semmi. Családom hétvégi létszámából adódóan ezekre az akadályokra nálunk matematikailag sokkal nagyobb az esély.

Március első felében még nem kényeztetett minket a tavasz, de a két legnagyobb „ellenségemet”, az ötujjas kesztyűt és a kezeslábas overallt végre el lehetett hagyni. A kesztyűt 6 év alatti  gyerekre lehetetlen ráadni, illetve nekem minimum 5 percig tart. A kezeslábas overallnál pedig minden négyéves gyermek klasszikus reakciója (az indulás után 10 perccel, általában a körúton): Apa, pisilni kell! Mindezek miatt velünk időpontot megbeszélni lehetetlen. Hál’ Istennek ezt a környezetünkben élők tudomásul vették. A családomban nem volt nehéz, hiszen legénykoromban is hadilábon álltam a pontossággal, de a barátainknak biztos nem lehetett könnyű megszokni, hogy Küttelék mindig késnek fél órát. András (a főszerkesztő úr), aki rendszeresen szervezi és vezeti a túrákat, már olyan találkozási helyszíneket jelöl ki, ahol a ránk váró családok izgalmasan el tudják tölteni az időt.

Ami kettőnket illet, hát... Esténként Bori általában tízig ébren van, Réka pedig hajnali hatkor ébreszt minket. Egymásra valóban kevés időnk van, de havonta egy-két alkalommal törekszem arra, hogy napközben ebédeljünk együtt. Ilyenkor – bármilyen furcsa – randizom a feleségemmel. Arra, hogy eljussunk egy színházba vagy vacsorázzunk kettesben, esetleg testvéreimmel közösen csináljunk valami esti programot, csak ritkán van lehetőségünk. Évente pedig (ha nincs éppen újszülött a háznál) megpróbálunk 3 napot kettesben tölteni valahol a világban, amit egyhetes előkészület és szervezés előz meg. Meg kell mozgatni az összes nagymamát, nagynénit, nagybácsit, ami egy kisebb logisztikai osztály létrehozását indokolná családon belül.

... a fentieket pedig az utolsó pillanatban keresztülhúzhatja egy bárányhimlő vagy egy kruppos köhögés. Szóval, nem mindig idilli a nagycsalád.

DE! Én érkezem haza a „legdrágább káoszba” az egész országban, én hatszor több sztorit hallgatok meg, mint ha csak egy gyermekünk lenne, hatszor többet vagyok büszke az év végi biziknél, nekem van a legtöbb „szeretettel APÁNAK!” szülinapi rajzom a földkerekségen, és én kapom a legtöbb puszit a világon!

Szóljon hozzá!

szimpatika Fotózzz! banner

Novemberi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2014. novemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások

Toxoplasmosis: fontos a megelőzés

A toxoplasmosis kórokozója a Toxoplasma gondii, mely világszerte igen elterjedt, az emberek nagy hányada esett már át toxoplasmosis ...
dr czanik béla
2014. 11. 21. 19:52
Mosolygok... Meglepően jó a cikk, de a lényeget elfelejti ismertetni, hogy a fertőződött macska 1-2 héttig ürít, majd élete vagy ...

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
cs. ferenc, nagykanizsa
2014. 11. 21. 19:37
én is rendeltem a könyvböl,szerintem is nagy mellébeszélésröl szól. tamás titkára én is kiváncsi lennék

Hogyan ismerhetjük fel a tüdőgyulladás tüneteit?

Tévhit, hogy a tüdőgyulladás minden esetben egyértelmű, komoly panaszokkal jelentkezik. Az enyhébb, sokszor egyszerű meghűléshez hasonló ...
Szimpatika
2014. 11. 21. 10:28
Kedves Éva! A szimpatika.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét. Javasoljuk, ...

Új program segítheti a cukorbetegek kezelését

A cukorbetegség hatékony kezelésében jelenthet segítséget az az informatikai megoldás, amelyet 406 millió forint európai uniós ...
Bátonyi Evelin
2014. 11. 20. 18:49
Ma 5 Órát vártam a cukorszakrendelésen,és mivel éreztem, hogy rosszul leszek,gyorsan eljöttem.Volt,hogy 7 órát vártam mire sorra ...

Ha pöttyös a gyerek - Kiütéssel járó gyermekbetegségek

Gyakorló anyukaként láttam már ilyen-olyan kiütéseket gyermekeim bőrén, tartottam itthon az óvodást, csak mert a csoportjában skarlát ...
Brigitta
2014. 11. 19. 18:56
Nálunk is apöttyös a helyzet! Vasárnap egyik percről a másikra lázas lett, de a kedve jó volt, majd másnapra a lapockája tele lett piros ...

A leghatékonyabb természetes antibiotikumok

Fertőzésekre és gyulladásokra a természet számos alternatívát kínál. Például növényeket, amelyek antibakteriális és gombaellenes ...
Dénes
2014. 11. 19. 01:28
A helyes sorrend az úgy nézne ki, hogy első körben mindenképpen a természetes antibiotikumokat kellene használnunk és csak nagyon a végső ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
Evelin
2014. 11. 17. 20:14
Egyetértek.

Napi fél kiló mínusz: ketogén diéta

Az epilepszia gyógyításának „melléktermékeként” fedezték fel az étrendet, amely divatos fogyókúrává vált. Már a múlt század ...
amputáltláb
2014. 11. 14. 17:51
Szeretettel üdvözlöm a fórumozókat... Tisztelettel kérdezném, mozgásszegény életmóddal. amputált lábbal... ráadásul nyugdíjasként ...

Minden, amit a mellrákról tudni kell

A mellrák kialakulása több tényezőre vezethető vissza, konkrét külső hatáshoz nem köthető. A mellrák nem lehet egy bizonyos életforma ...
Mari
2014. 11. 09. 08:52
Tetszik az a mondat, hogy: " Aki korábban már megbetegedett mellrákban,5-ször nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint azok, akik nem szenvedtek ...

A kalcium-magnézium egyensúly hatása az egészségre

Szervezetünk a kalciumot megfelelő mennyiségű magnézium hiányában nem képes optimálisan felhasználni. A magnézium és a kalcium az érem ...
kopasz
2014. 11. 06. 09:27
mi a helyes magnézium és calcium arány