Videojáték szorongás ellen

Szerző: Szimpatika
Az elmúlt években a kutatók már elkezdtek tesztelni olyan videojáték-szerű programokat, amelyek célja például a szorongás enyhítése, az eredmények pedig elég biztatóak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra is.

Vizsgálatok tapasztalatai azt mutatják, hogy sokan azok közül, akik szociális szorongással küzdenek, tudat alatt egy ellenséges arcot rögzítenek a többnyire nyugodt ábrázattal közlekedő emberek tömegéből, mintha egy kosárnyi, jobbára egészséges alma közül csak a férgeset látnák meg. Laboratóriumi vizsgálatok szerint ennek a torzításnak a módosításával – azaz mérséklésével – megállítható az olyan gondolatoknak és érzéseknek a zuhataga, amelyek rendszerint – mintegy rövidre zárva azokkal – követik a szorongásokat.

Az egyik leggyakrabban használt programban például két arcot látnak az emberek a képernyőn: az egyiket teljesen semleges, a másikat viszont ellenséges arckifejezéssel. Az egymás fölött lévő két arc a másodperc tört része alatt el is tűnik, és egy villogó betű jelenik meg, vagy a képernyő tetején, vagy pedig az alján. A felhasználóknak le kell nyomniuk egy billentyűt a betű azonosításához, de ennek semmi jelentősége: a cél az, hogy minél távolabb kerüljön a tekintetük attól a képernyőrésztől, ahol feltűnt az ellenséges arc, mindezzel arra kondicionálva az agyat, hogy hagyja figyelmen kívül a "férges almát".

 

A kutatók szerint a gyakorlat ismétlésével edzeni lehet a szemet, hogy automatikusan máshová nézzen, illetve az agy elülső területeit, hogy több, felülről lefelé irányuló ellenőrzést hajtsanak végre. "Az ismételgetések miatt ez egy kicsit unalmas, de csak naponta néhányszor, pár percig van rá szükség – mesélte a lapnak a 26 éves Stefanie Block, a Michigani Egyetem végzős hallgatója, aki amíg Bostonban élt, részt vett a Harvardon folyó kutatásban. – Én csak olyankor csináltam, amikor a metrón munkába utaztam, ott a zsúfoltság miatt úgy sincs mit tenni, remek alkalom a gyakorlásra."

 

A laboratóriumi kísérletek során egyes kutatóknak nagyon komoly eredményeket sikerült elérniük. A San Diegó-i Állami Egyetem pszichológusa, Nader Amir – szociális fóbia és generalizált szorongásos zavar kezelésére szánt programok tesztelését követően – ki is jelentette, hogy a hatékonyságuk felér egy rendszeres kezeléssel. Egy kísérletsorozatot kiértékelve azt tapasztalta, hogy a szorongásos zavarokkal küzdő emberek körülbelül a felének – azoknak, akik elvégezték a teljes kurzust: számítógépen való gyakorlás körülbelül 30 percen át, kétszer egy héten, négy-hat héten keresztül – annyit javult az állapota, hogy már nem is érvényes rájuk az eredeti diagnózis.

 

Európai pszichológusok is kipróbálták a rögzültség módosítását célzó programot, mégpedig az alkoholizmus kezelésében: a számítógépes feladat során az embereknek egy joystick segítségével el kell tolniuk maguktól az alkoholos italok képeit, és rá kell közelíteniük az alkoholmentesekre. Megállapították, hogy a kezelés hatékonysága meghaladja a leszoktatást célzó szóbeli terápiáét. Willem Van der Does, a hollandiai Leideni Egyetem kutatója azonban kétségeinek adott hangot. Szerinte torzít a publikációs gyakorlat: jobbára csak a kedvező eredménnyel záruló kísérleteket ismertető tanulmányokat adják közre.

 

Itt kell megemlíteni az eddigi legátfogóbb kutatást – ezt Phil Enock, a Harvard végzős hallgatója Stefan Hofmannal (Bostoni Egyetem) és Richard McNallyvel (Harvard) közösen végezte –, amelynek eredménye egyszerre biztató és zavaros is. A csapat 2010 nyarán kezdte toborozni a szociális fóbiában szenvedő résztvevőket a Craigslist nevű hirdetési oldalon, valamint online hirdetőtáblákon. Hónapokkal később – miután az enyhétől a súlyos szorongásos tünetekig terjedő skálát lefedő 338 résztvevő több mint 4000 alkalommal esett át a "kétarcos" számítógépes kezelésen – a kutatók már némi eredményt tudtak felmutatni.

 

Egy szorongást mérő kérdőív szerint azoknak a résztvevőknek a pontszáma, akik átestek a kezelésen, átlagosan 22 ponttal csökkent, szemben a "várólistára" került csoport (amelyik nem játszhatott a számítógépen) tagjainál tapasztalt 8 pontos apadással. Ugyanakkor egy olyan placebo-csoportban, ahol a kétarcos videoprogramban nem kellett elterelni a tekintetet az egyik vagy a másik arcról, a szorongás szintje a mérések szerint ugyanúgy 22 ponttal esett vissza, mint azoknál, akik a valódi kezelésen estek át.

 

A kutatást koordináló Phil Enock azt azonban feltétlenül eredménynek tekinti, hogy igazolták: a kezelést meg lehet valósítani okostelefonokkal is. Az előítéleteket módosítani hivatott eszközök szó szerint az emberek keze ügyébe kerülhetnek, és nincs rá semmilyen ok, hogy bárki visszatartsa őket azok kipróbálásától.

 

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!