Bicikliimádók figyelmébe

2012. 06. 09.
Szerző: Aggod Zsuzsa
Most, hogy végre levethetjük magunkról a pulóvert a kora nyári napsütésben, hétvégente kirajzanak a természetkedvelő biciklisták a szabadba. A kerékpár manapság a leghatékonyabb ember hajtotta jármű: valakinek munkaeszköz, valakinek közlekedési, szállítási, szabadidős vagy sportcélokat szolgáló házi kedvenc – de hogyan tehetjük egyénivé és praktikussá?

A futógéptől a játéklovon és a csontrázón át a bicikliig

A kerékpár feltalálásának pontos időpontja homályba vész: mindenesetre nagy port kavart, amikor 1817-ben Karl Friedrich Christian Ludwig Freiherr Drais von Sauerbronn báró (és meg nem értett feltaláló, aki mindenkit megelőzve írógépet és húsdarálót is készített) egy óra alatt 13 km-t tett meg saját fejlesztésű „futógépén”, melyet az éhínségtől pusztuló lovak helyettesítésére eszelt ki. Járgánya annyiban különbözött a korabeli gyerekek játéklovától, hogy kormányozhatóvá tette az első kereket, az ülés és a kormány magasságát pedig állíthatóvá. Ennek ellenére sokáig játéklónak csúfolták a találmányt, és néhány ezres példányával elsősorban a tehetős vakmerő ifjak borzolták a városlakók kedélyeit – kíváncsi lennék, a gördeszkának lesz-e kétszáz év múlva a biciklihez fogható népszerűsége…


A rossz utakon történő fakerekes futógépezés igen rázós elfoglaltság volt, és nagymértékben koptatta a cipőtalpakat is, ezért további fejlesztésekért kiáltott. Így lett az 1800-as évek végére szinte tökéletes: változott az anyaga és ezzel csökkent a súlya; a kerekek először vasabroncsot, majd vasküllőket, később a kerti slag mintájára felfújható gumitömlőt kaptak. A földön járást pedál pótolta, és golyós csapágy, sárhányó, lánchajtás, fék került a szerkezetre, ezzel növelve a biztonságot, a kényelmet, és persze a sebességet. (A kerekek száma és mérete is a fejlesztések sarkalatos pontja volt, nagy bánatomra végül is kétkerekű lett a járgány, így meg kell tanulni egyensúlyozni annak, aki használni akarja.)

A népszerűséggel – és az utak állapotának javulásával – együtt nőtt a tömeggyártás iránti igény, ez olcsóvá tette a kerékpárt, így széles néprétegek jutottak olyan közlekedési eszközhöz, ami „nem kér enni”. Új életforma lehetősége nyílt a nők számára is: a bátrak ledobhatták hosszú szoknyáikat, és illendő térdnadrágban hódíthatták meg az utakat.

A tömeggyártásnak köszönhetjük, hogy elérhető áruk van a bicikliknek – sokan nevet is adunk neki, de hogyan tehetjük külsőleg is egyénivé tömeggyártott kedvencünket?

A biciklire szerelt kiegészítőknél fontos, hogy ne legyenek balesetveszélyesek, ne akadályozzák a mozgást, és legyenek feltűnő színűek, ezzel is fokozva a láthatóságot.

Virágos kormány

Nem kedvencem a művirág, de a városi forgalomban érzésnek és látványnak is csodás, ha egy üde kiskerttel az „ölünkben” suhanunk tova. És ennek eléréséhez egy csokor művirágra van szükség, mely nem hervad és nem potyog. Ez utóbbi érdekében kezdjük a díszítést azzal, hogy leszedjük a virágfejeket, és ragasztóval bekenve tesszük vissza a szárra. A művirágot tekerjük jó szorosan a kormányra, és egy kötöző dróttal erősítsük oda.

Ha már virágok: a művirág szirmaival körülvehetjük a villogónkat is, így napközben, kikapcsolt állapotban is feltűnő marad.

Díszes csengő

A csengő a gyalogosok szempontjából fontos (és kötelező) kerékpároskellék. Egy kis üvegkaviccsal, és préselt virággal, újságból, csomagolópapírból, katalógusokból kivágott apró képpel vagy rajzzal felvidíthatjuk ezt is, és a váltókat is a kormányon.

Az üvegkavics nagyít, úgyhogy minimális erőfeszítéssel látványos díszítést hozhatunk létre a segítségével. Először ragasszuk jól hozzá a kiválasztott képet, virágot stb., majd ha megszáradt, ragasztópisztollyal erősítsük a díszt a csengőre.

Bort a vázra!

Hogy ne csak a lányos díszítésre gondoljunk – bár a csengő barátságossá tétele uniszex lehet: bringás férfiismerőseim gyakran sóhajtoznak, hogy hazafelé vagy vendégségbe karikázva nem tudnak venni egy jó üveg bort, mert nincs hova eltenni. Addig is, amíg a borkereskedések nem állnak rá az „újrahasznosított biciklis palacktartók” forgalmazására, íme, egy áthidaló ötlet: a hálós palacktartó.

Ehhez egy palackra illő méretű hálót kell horgolnunk – ez a leghelytakarékosabb megoldás, ami óvja is az üveget a koccanástól. Ebbe fűzzünk egy széles gumit vagy egy gurtnidarabot, aminek segítségével szorosan a felső csőhöz rögzíthetjük: csomóra köthetjük, vagy tehetünk a végére egy kapcsot. A palack szájánál egy gumival húzzuk össze a tárolót, és a gumi két végét fűzzük át és kössük meg elöl, hogy biztosan üljön a palackunk.

Újrahasznosítók figyelmébe:
A palacktartó készülhet fél pár magas szárú zokniból vagy megunt lábszárvédőből is. Erős szalagot és kapcsot tönkrement hátizsákról szerezhetünk, érdemes az ilyesmit gyűjteni.


Kosártakaró és üléshuzat

Fiúk és lányok is védhetik az ülést és a gyári drótkosarat – leglátványosabb, ha ugyanabból az anyagból készül a „takaró”.

A kosárba készített bélés megóvja a benne tárolt érzékenyebb dolgokat, könnyen mosható és díszít is. Varrjunk bele zsebeket is, így könnyebb lesz a rendszerezés. Még hasznosabb, ha vízhatlan anyagból készítjük, és egy fedőt is varrunk rá – ez télen-nyáron segíteni fog, hogy szárazon maradjon kosarunk tartalma.

A bicikli ülésére sokan pillantanak fájdalmasan, különösen a ritkán kerékpárra szállók. A párnázáson nem nagyon tudunk segíteni, de érdemes megvédeni egy kis darab maradék anyaggal az elkopástól. Az anyagot az ülés méreténél 4-5 centivel nagyobbra jó szabni, körbeszegni és fércöltésekkel jó erős madzaggal körbeölteni. Mielőtt végleg a helyére kerülne, egy széles kétoldalú ragasztószalaggal rögzítsük az üléshez, hogy ne csúszkáljon. Ezután húzzuk össze erősen, és alulról néhány öltéssel varrjuk össze a huzatot.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!