Mennyi kalóriát lehet mozgással elégetni?

Szerző: Szimpatika
A mozgásszegény életmódot és magas kalóriaértékű étrendet okolják leginkább a szakértők a járványszerűen terjedő elhízásért, egy nemzetközi kutatás viszont azt bizonyította be, hogy a kevés mozgás nem sok szerepet játszik, mivel a vadászó-gyűjtögető népesség és a nyugati lakosság energiafelhasználása nem különbözik egymástól.

Az amerikai, brit és tanzániai kutatók tanulmánya a PLoS ONE folyóiratban látott napvilágot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2015-re minden tizedik ember elhízott és minden harmadik túlsúlyos lesz – olvasható a BBC News hírei között

A kutatócsoport a Tanzánia északi részén élő, körülbelül ezerfős hadza törzs energiafelhasználását vizsgálta, amelynek tagjai vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak. Állatokra portyáznak, bogyókat, gyümölcsöt, gumókat, gyökereket gyűjtögetnek, és felszerelésük mindössze íjból, kis fejszéből és ásóbotból áll, nem használnak semmiféle modern fegyvert vagy eszközt.

A tudósok a hadza törzs harminc tagjának – 18–75 év közötti férfiaknak és nőknek – az energiafelhasználását mérték. Mind a nők, mind a férfiak fizikai aktivitása egyaránt lényegesen magasabb volt a nyugatiakhoz képest, mivel naponta sok kilométert gyalogoltak. Figyelembe véve azonban olyan tényezőket, mint a hadzák testmagassága és súlya, kiderült, hogy a test energiafelhasználásának sebességét mutató metabolikus ráta semmiben sem különbözött a nyugati paraméterektől.

Herman Pontzer, a New York-i Hunter College antropológiai intézetének docense hangoztatta: mindenki azt várta volna, hogy a vadászó-gyűjtögetők több száz kalóriával többet égetnek el, mint a felnőttek Európában vagy az Egyesült Államokban. A vizsgálati eredmények azonban óriási meglepetéssel szolgáltak, rávilágítva, hogy milyen összetett folyamat az energiafelhasználás.

"A nyugati lakosság azért túlsúlyos, mert túl sokat eszik, nem pedig azért, mert túl keveset mozog. A fizikai aktivitás rendkívül fontos egészségünk szempontjából, de nem biztosíthatja a karcsúságot. Ahhoz, hogy lefogyjunk, kevesebbet kell ennünk" – összegezte Herman Pontzer.

forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!