Szimpatika – Amikor a beteg nem is tudja, hogy beteg

Mi a hepatitis C megbetegedés lényege? Miben különbözik a C változat a májgyulladások többi fajtájától?

Ez egy olyan vírusfertőzés, ami a többi betűjellel jelölt variánshoz hasonlóan szintén májgyulladást okoz. Hogy megértsük, miben is tér el azoktól, nézzük a különbséget mondjuk az A vírushoz képest! Az A változat az a vírus, ami járványokat szokott csinálni, ebből a szempontból hasonlít a mumpszhoz, kanyaróhoz, bárányhimlőhöz. Vagyis az ember megbetegszik, aztán legrosszabb esetben néhány hónap alatt teljesen meggyógyul belőle. A C vírus ugyanilyen betegséget okoz, a különbség az, hogy ebből nem mindenki gyógyul meg. A betegek 60-80 százalékánál a fertőzés krónikussá válik, vagyis a vírus bent marad a szervezetben, utána évekig-évtizedekig alattomosan károsítva, roncsolva a májat.

Ez a krónikus fertőzés folyamatos legyengült állapotot jelent? Netán ciklikusan újul ki, időről időre kínozva a beteget?

Nem, egyik sem. Először is tudni kell, hogy a májnak nagyon nagy a tartalékkapacitása: ha például egy baleset miatt valaki elveszti e szervének háromnegyedét, a megmaradt egynegyed is képes ellátni a megfelelő funkciókat. A hepatitis C éppen azért annyira alattomos betegség, mert a beteg nincs is feltétlenül tudatában annak, hogy ő beteg. Amikor éppen érzi a szóban forgó tájékot, legfeljebb azt hiszi, hogy egy kicsit elrontotta a gyomrát, így aztán orvoshoz sem megy. De még egy egyszerű laborvizsgálat sem mutatja ki feltétlenül a problémát, ott is születhet olyan eredmény, mely szerint a máj teljesen jól működik. A májban tehát ilyenkor egy állandó gyulladás pusztít a fertőzés következtében, ami azonban nem okoz panaszokat, tüneteket. A beteg csak akkor veszi észre magától, hogy beteg, amikor már csaknem az egész mája tönkrement, vagy netán májrákja van. Vagyis nagyon fontos tudni, milyen úton-módon fertőződhetünk meg, a hepatitis C-t ugyanis csak és kizárólag akkor lehet idejében felismerni, ha célzottan keressük.

Hogyan fertőződhetünk meg hepatitis C-vel?

Alapvető fontosságú tudni, hogy a vírus ép bőrön, ép nyálkahártyán nem jut át: a beteg ember vérében van, a vér fertőződik meg a kórokozóval. Vagyis be kell jutnia a szervezetbe ahhoz, hogy ott kifejtse hatásait. Régen, amikor még nem szűrték úgy a véradókat, mint napjainkban, gyakran vérátömlesztéskor vagy vérkészítménnyel történő kezeléskor terjedt a hepatitis C. Ma már az ilyen úton szerzett fertőzések aránya elenyésző, hiszen nagyon odafigyelnek arra, ki adhat vért. Kiemelten veszélyeztetett viszont az intravénás droghasználók köre, különösen az alkalmi fogyasztók, akik valahol, például egy buliban egyszer kipróbálnak valamilyen intravénás kábítószert. Ilyenkor ugyebár nincs a drogfogyasztónál saját tű, így szükségszerűen valaki másét használja. Nem feltétlenül gondolnánk rá, de a tetoválás is kockázati tényező, még akkor is, ha a szalonokban figyelnek arra, hogy ne használják ugyanazt a tűt más kuncsaftokhoz. Vagyis a tűt mindig cserélik, a festék azonban nagyon drága. Tehát gyakran az új tűt is ugyanabba a színes festékbe mártják, amivel a korábban ugyanabban a székben ülő előző vásárlót is tetoválták. Hollandiában végeztek egy átfogó vizs-gálatot erre nézve több tetováló-szalonban, és a színes festékek 90 százalékában ott volt a hepatitis C vírus. Ugyanígy a manapság divatos testékszerek, piercingek behelyezése is fertőzésveszélyt hordoz magában – hiszen ez is úgymond „véres” beavatkozás –, ám még kockázatosabb az a napjainkban szintén egyre terjedő divat, hogy az emberek egymás között cserélgetik ezeket a piercingeket. Hangsúlyozom ismét, hogy a fenti esetekben szó sincs a másik szándékos megfertőzéséről, hiszen mint mondtam, maguk a betegek sincsenek tudatában annak, hogy magukban hordozzák a vírust.

Mi a helyzet a szexuális úttal?

Hagyományos szexuális aktusnál a vírus nem nagyon tud átmenni a partnerre – persze ez sem zárható ki – , orális szexnél sokkal inkább, különösen, ha itt is beszélhetünk piercingről. Ilyenkor kisebb mennyiségű vér is könnyen átkerülhet egyik helyről a másikra.

Milyen terjedési módok gyakoriak még a felsoroltak mellett?

Szintén magában rejti a fertőzés veszélyét, ha egymás után többen is használják ugyanazt a fogkefét, körömollót, borotvát. Mindenkivel előfordul, hogy fogmosásnál kicsit vérzik az ínye, ugyanígy az ollóval is megvághatjuk magunkat – ha ezután ezeket az eszközöket más is használja, megfertőződhet a vírussal, még akkor is, ha utána alaposan letisztítjuk a fogkefét, az ollót, a pengét. Ezek tipikusan olyan veszélyforrások, amikre nem is gondolunk, ugyanúgy, amint arra sem, hogy az a személy, akinek az ollóját elkértük, fertőzött. Sőt, ő sem biztos, hogy tudatában van ennek. Éppen emiatt egyébként rendkívül nehéz is utólag rájönni, hogyan fertőződött meg az illető beteg.

Ha tünetek nincsenek, hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy megfertőződtünk a vírussal?

Ha felmerül a gyanú, hogy valaki megfertőződött, azt célzottan kell megvizsgálni. A betegség csak akkor mutatható ki, ha a laboratóriumi vizsgálat kizárólag és direkt a vírusra vagy az adott ellenanyagra fókuszál. Mint mondtam, az átlagos laborvizsgálatok, az általános vérkép és májvizsgálat teljesen rendben találhatnak mindent annak ellenére, hogy a fertőzés jelen van az adott beteg szervezetében.

Említette, hogy sokszor már csak akkor derül ki, hogy az illető beteg hepatitis C-ben szenved, amikor már kialakult a rákos állapot a májban. Eszerint a vírus a májrák terjedését is elősegíti?

Nem pusztán elősegíti a májrák terjedését, hanem maga okozza a májrákot. A vírusfertőzés nyomán kialakuló májbetegségek, májelégtelenség talaján a májrák sokkal könnyebben kialakul, mint azoknál, akik nem fertőzöttek. Ugyanakkor nagyon fontos tudni és minél többet hangsúlyozni, hogy hazugság az, amit a különböző médiumokban gyakran hangoztatnak, vagyis hogy a hepatitis C gyógyíthatatlan, halálos betegség. Ha még nem alakult ki rákos megbetegedés, májzsugor vagy egyéb olyan visszafordíthatatlan károsodás, ami miatt a máj nem tudja ellátni funkcióit, a fertőzés igenis kezelhető, és meg is lehet gyógyítani. Ehhez viszont az kell, hogy idejében észrevegyük. Időben pedig csak akkor észlelhetjük, ha gondolunk és odafigyelünk rá.