Gyógyhatású szerek csont, izom és izületi sérülések esetére

Szerző: Kalocsai Kristóf
Néha elég egy rosszul sikerült lépés, és akár hónapokra lemondhatunk a természetesnek tűnő mozgás élményéről. Dr. Bibók Zoltánt, a kazincbarcikai Hospifarma Gyógyszertár (3700 Kazincbarcika, Építők útja 48.) gyógyszerészét az izom- és csontsérülésekről kérdeztük.

Milyen izomsérülések keletkeznek a leggyakrabban, és honnan tudjuk, hogy mi a baj?

Bizonyára legtöbbünkkel előfordult már, hogy akár könnyebb fizikai tevékenységek végzésénél, akár sportolás közben megsérültek izmaink, ízületeink. Ezek a sérülések az esetek többségében  izomhúzódással vagy rándulással járnak. A kialakult tünetek alapján könnyen azonosítható mindkét sérülés. Húzódás akkor következik be, ha izmaink igénybevétele nagyobb, mint azok teljesítőképessége. Ez leggyakrabban a comb, a lábikra és a váll izmait érinti. Ilyenkor az izmok merevvé, fájdalmassá válnak, esetenként néhány napon belül bőrelszíneződést is tapasztalhatunk. Az ízületi rándulás a húzódásnál fájdalmasabb és nehezebben gyógyuló sérülés. Ilyenkor az izmok mellett az ínszalagok és az inak is károsodnak, mely nem ritkán az ízület dagadásával jár.

 

Mit tegyünk, ha már bekövetkezett a baj? Milyen gyógyhatású készítményeket használhatunk?

A legfontosabb, hogy kíméljük a sérült részt. Minden esetben forduljunk orvoshoz, ha a duzzanat nem enyhül, a sérült rész deformálódik vagy ha erős bevérzést tapasztalunk. Ilyen esetben gyakran törést vagy ficamot diagnosztizálnak. Az izomhúzódás és a rándulás jól kezelhető külsőleg és belsőleg használható gyógyszerekkel, ill. gyógytermékekkel. Külsőleg használhatunk feketenadálytő- vagy árnikakivonatot tartalmazó krémeket, melyek hatékonyan kezelik a duzzanatot és a kialakult gyulladást, így csökkentve a fájdalmat. Szintén fájdalom- és gyulladáscsökkentő hatásúak a csak gyógyszertárakban kapható nem szteroid tartalmú gyulladáscsökkentő kenőcsök, melyek leggyakrabban diclofenac, ill. piroxicam hatóanyagot tartalmaznak. Ritkábban használatosak a rozmaring-, kurkuma-, varázsmogyoró-tartalmú krémek.

Húzódás esetén jó eredményeket érhetünk el a különböző izomlazító készítményekkel.

Belsőleg a fájdalom és a gyulladás enyhítésére számtalan gyulladáscsökkentő, nem szteroid hatóanyagú tabletta kapható, melyek között segítenek eligazodni a gyógyszertárban dolgozó kollégák/kolléganők.

 

Többek között végtagtörések esetén előfordul, hogy kisebb-nagyobb izomgörcsök lépnek fel. Mit lehet tenni ennek elkerülése, enyhítése érdekében?

Izmaink izomrostokból épülnek fel, melyeket agyunk az izmokat behálózó idegeken keresztül késztet összehúzódásra, kiváltva így az akaratlagos izommozgást. Normál esetben az összehúzódást elernyedés követi, de akaratlan idegi ingerlés esetén az izom nem tud elernyedni, és kialakul a görcs.

Az izomgörcsök hátterében meghúzódó leggyakoribb okok az elektrolit-háztartás zavara (kalcium- és magnéziumhiány), a megerőltető munka, a szellemi kimerültség, a keringési elégtelenség és a neurológiai zavarok.

Az elektrolitháztartás zavarával az idősebbek és a fiatalok (különösen a sportot űzők) is gyakran találkozhatnak. Az idősebbek sokszor nem táplálkoznak kiegyensúlyozottan, és a megfelelő folyadékbevitelre sem fordítanak kellő figyelmet. A fiatal sportolók pedig sok ásványi anyagot vesztenek az izzadsággal. Terhesség alatt a fokozottabb ásványianyag-szükséglet miatt szintén kialakulhatnak hiánytünetek.

Amennyiben az izomgörcs hátterében kalcium- vagy magnéziumhiány áll, érdemes először az étrendünkön változtatni: együnk sok magnézium- és kalciumtartalmú élelmiszert. Magnéziumban gazdagok pl. a teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, valamint a zöldségek és a gyümölcsök. Kalciumot a különböző tejtermékekben találhatunk a legnagyobb mennyiségben. Ha az étrend változtatása nem jár eredménnyel, érdemes a patikákban beszerezhető kalcium- és magnéziumkészítmények valamelyikét választani.

Akinek az eddigiek betartása után sem szűnik a panasza, annak javaslom a háziorvos felkeresését.

 

Mi a teendő, ha valaki az izmai mellett a csontjait is szeretné karbantartani?

Bár csontunk egészségéért egész életünkben kellene tenni, legtöbbünk csak akkor szembesül a probléma fontosságával, amikor eltörik valamely csontunk vagy kimutatták a csontritkulás nevű betegséget, mely a csontok mennyiségi csökkenésével és minőségének romlásával jár. Ahhoz, hogy tudjuk, mit is kellene tenni csontjaink egész életen át tartó egészségének megőrzéséért, ismernünk kell azok három fontos fejlődési szakaszát: 25-30 éves korunkig a növekedési szakaszban érjük el a maximális csonttömeget; 40 éves korunkig egyensúlyban vannak a csont építéséért és bontásáért felelős tényezők; 40 éves kor felett viszont elkezdődik a csontfogyatkozás, mely a kor előrehaladtával egyre intenzívebb, és erősebben jelentkezik nőknél, mint férfiaknál.

Ezek ismeretében elmondhatjuk, hogy 30 éves korunkig legfontosabb dolgunk a minél nagyobb csonttömeg elérése, utána viszont törekedni kell ennek minél hatékonyabb megtartására. Ezt úgy tudjuk elérni, ha kalciumban és D-vitaminban gazdag ételeket fogyasztunk. A kalcium fontos építőköve csontjainknak, de felszívódásához és beépüléséhez elengedhetetlen a D-vitamin. Kalciumban gazdag ételek a korábban említett tejtermékek mellett pl. a káposzta, a brokkoli és a sertésmáj. D-vitamint kellő mennyiségben tud szervezetünk előállítani a napfényből, ehhez viszont elengedhetetlen a sok napon töltött óra, a napozás szigorú szabályainak betartásával. Amennyiben szükséges, a kalcium és a D-vitamin is pótolható gyógyszerek és étrend-kiegészítők formájában. Ezek mellett fontosnak tartom a rendszeres testmozgást, mert csak így érhető el a csontok jó minősége és annak megtartása.

Hogyan segíthető a gyógyulási folyamat egy csontsérülést követően?

Ilyenkor elengedhetetlen az előbb említett kalcium és D-vitamin mesterséges pótlása, de rendkívül fontos a csontok összeforrása után a fokozott, rendszeres terhelés megkezdése, mert csak így lesz megfelelő a törött csont minősége.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!