A mentolos cigarettára könnyebb rászokni?

Szerző: Szimpatika
Nagyobb eséllyel válnak rendszeres dohányossá azok a gyerekek, akik mentolos változattal kezdik a cigaretta kipróbálását - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
Az Addiction című szakfolyóiratban ismertetett, több tízezer diák bevonásával készült tanulmányban úgy találták, hogy 80 százalékkal növelte a rászokás valószínűségét, ha a kísérletező gyerek nem a normál változattal, hanem a mentolos cigarettával kezdte a dohányzást.



A mentolt azért adják a cigarettához, hogy "frissebb" íze legyen. Az eljárás kritikusai azzal érvelnek, hogy az új dohányosok számára ez az íz vonzóbbá teszi a cigarettázást, így növeli a függőség kialakulásának kockázatát.

A három éven át ismétlődő felmérésekben 47 ezer 6. osztályosnál idősebb amerikai diákot kérdeztek ki, köztük 1800 olyan gyereket, aki az első vagy a második felmérés idején kezdett dohányozni. A harmadik felmérés idejére a kísérletezők több mint fele abbahagyta a cigarettázást.

Annak valószínűsége, hogy rendszeres dohányossá váljanak, 80 százalékkal volt magasabb a mentolos cigarettával kísérletezők között azokhoz képest, akik normál változattal kezdték a tapasztalatszerzést.

Forrás: Hirado.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!