A bőr foltjai eltüntethetők!

2012. 11. 16.
Szerző: Szimpatika
A világon több millió embert érint a vitiligo nevű bőrbetegség, amelynek feltűnő jelei lehetnek az arcon, kézfejen megjelenő fehér foltok. Bár megjelenése mögött genetikai okok is állnak, dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa szerint halványításuk lehetséges.

A vitiligo kialakulásában egyaránt szerepet játszik a genetika, az immunrendszer és a környezeti hatások. Néhányan egy komolyabb napégés vagy sérülés után számolnak be erről a jelenségről, míg mások egy őket ért, súlyos testi vagy lelki trauma után fedezik fel a foltokat.

A vitiligo gyakran kezdődik egy gyorsan kialakuló kezdetben halványabb, majd éles szélű, fehér folttal (bár lassú kifejlődés is előfordul), amelyet gyakran hosszú stagnálás követ. Sokszor egy erősebb stressz után következik be egy újabb romlás. Így váltakoznak a romló és a stabil időszakok, melyek közt nagyon ritkán spontán repigmentáció is történhet.

A bőrön bárhol felbukkanhatnak a fehér foltok, jellemzően mégis az arcon, főleg a száj körüli területen, szem körül, a lábakon, a kézfejeken, nyakon, a hónaljakban figyelhetőek meg. Ritkábban a haj területén jelentkeznek fehér foltok, egyes esetekben pedig az egész testet beborítják. A szembetűnő jelenség nem csak az általa okozott pszichés problémák miatt zavaró, de azért is, mert a melanin fontos szerepet játszik az UV-sugarak elleni védekezésben is, tehát hiányában védtelenek vagyunk erősebben védekezni a káros sugárzással szemben. Így már egy enyhe sugárzás hatására is komoly napégés alakulhat ki – akár télen is.

A foltok eltüntetésének lehetőségei

A tudomány mai állása szerint a vitiligo nem gyógyítható, de csökkenthető a különbség a pigmentált bőrfelület és a fehér foltok közt. Első sorban pontos diagnózisra van szüksége, hiszen a vitiligo nem keverendő össze a hasonló megjelenésű napgombával vagy szteroid kenőcsök után kialakult fehér foltokkal.

Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász, kozmetológusa tanácsai az érintetteknek:


- A legfontosabb dolog a vitiligos betegek számára a fényvédelem magas faktorszámú (50+ SPF) fényvédő krémekkel és ruházattal. Ez különösen fontos télen azoknak, akik sokat vannak szabadban, téli sportokat űznek. A védelemmel egyrészt csökkenteni lehet a normál bőr és a pigmenthiányos terület közötti színkülönbséget, de ami sokkal fontosabb, hogy a bőrdaganatok kialakulását is megelőzhetjük.


- Egy látványos „eltüntetési” megoldás az ún. camuflage, vagyis egy speciális smink, aminek a használatát erre specializálódott kozmetikusoktól megtanulhatjuk. Elérhetők kifejezetten vitiligosoknak kifejlesztett, gyógyszertárban kapható camuflage-ok, melyeket az ép bőr színének megfelelően választhatunk ki.


- Nagyon hatékony kezelés az UVB- illetve PUVA-fényterápia, melyet kis kiterjedés esetén lehet az érintett területen alkalmazni, de nagy területek esetén is elérhető fénykabin formájában.


- Jó eredmények érhetők el helyi szteroidtartalmú és ún. kalcineurin-gátló krémek alkalmazásával, főleg ha ezeket UV-fénnyel kombináljuk.


- Kissé sötétülhetnek a fehér foltok, ha béta karotint szedünk, bár ez leginkább csak sárgásabb színt eredményez.


- A nagyon nagy kiterjedésű fehér foltok esetén egy hazánkban nem elérhető kezelési módszer az ún. „depigmentáció”, amikor a normál bőr színét fehérítik ki hidroquinone származékokkal, illetve lézerrel. Ez azonban egy visszafordíthatatlan folyamat, melynek számos mellékhatása lehet.


- Komoly probléma esetén végső soron szóba jöhet a sebészi megoldás is, amikor a normál bőrt vagy bőrrészleteket ültetnek a vitiligos területre.

www.oxygenmedical.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!