Karácsonyi konfliktusok – miért mások boldogok?

2012. 12. 18.
Szerző: Szimpatika
A karácsony minden szempontból a legnagyobb ünnep az évben. Mégis azt szoktuk a legtöbbször elrontani. Miértek és hogyanok a karácsonyi veszekedésekről. Írhatnék a karácsonyi áhítatról is, de pszichológusként inkább az a dolgom, hogy próbáljam megvédeni a családokat az ilyenkor sokkal inkább felszínre kerülő feszültségekről. És hogy miért pont ilyenkor kerülnek előtérbe a konfliktusok? Mert az ünnep, így, vagy úgy, de mindenkit megérint, áhítatossá tesz, de egyben el is gondolkodtat.

Mindenki boldog, csak én nem?

Azokban a kapcsolatokban, házasságokban, ahol a viszony egyébként sem felhőtlen, a leggyakoribb óriás botrányok az ünnepek táján történnek meg. Azért, mert valamelyik fél rájön, hogy odalett a meghittség és a szeretet, hogy az ünnep kedvéért úgy kell tenni, mintha, és elege lesz a dologból. A válások elhatározásának nagy része ünnepek alatt fogan. Mert jó lenne tényleges szeretetben és meghittségben tölteni, nem pedig valaki mellett, akit nem szeretünk már, akivel csak összeköt a muszáj. Ilyenkor látni más boldogságát szinte elviselhetetlen, ha nekünk nincs.

Van megoldás?

Nem vagyok híve a problémák szőnyeg alá söprésének, de annak sem, hogy elrontsuk vele a gyerekek, mamák és papák örömét. Ez a két korosztály az, amelynek a legfontosabb a karácsonyi ünnepi készülődés, az együttlét, és a család. Sok esetben csak ilyenkor látják egymást a távol élő szülők és gyerekek, a piciknek pedig nem a fejük fölötti ordítozás jár, hanem puszi és karácsonyfa-csillogás. Mi tehát a megoldás? A mély problémák nem az ünnepek alatt keletkeznek, tehát nem is alkalmasak azok megoldására sem. Az ünnepi rosszkedvet a mások öröme, a felfokozott hangulat, a mindenhonnan ömlő karácsonyi dalok, boldogságot sugárzó reklámok és filmek erősítik fel. A problémák tehát nem nagyobbak lesznek karácsonykor, hanem fájóbbak. Az éveken át húzódó konfliktusok ne karácsonykor csúcsosodjanak ki – már csak a család többi tagja miatt és a gyerekek miatt sem. Némi önmérséklettel bizonyára átvészelhető az advent és az a három nap, amikor az ünnep valójában tart.

Érdemes megbeszélni előre a feleknek, hogy a nem túl jó viszony ne nyomja rá a bélyegét az ünnepekre. Hogy ha vannak is problémák, a megoldások megbeszélését viszont halasszuk el az ünneplés utánra. Ha ez nem megy, legalább az egyik félnek türelmesnek kell lennie, nem felvennie a kesztyűt, és túlélni. Tudom, hogy kegyetlenül hangzik, de csak a gyerekeket és a tágabb családot hozzuk nehéz helyzetbe. Nem gondolom, hogy könnyű lenne átélni boldogtalanul az ünnepet, de azt sem, hogy lehetetlen. A karácsony is csak egy nap a rossz napok sorában,  ami ugyanúgy elmúlik, mint a többi. Gondoljunk arra, hogy hosszú hónapok vagy évek elromlott kapcsolatát sem megjavítani, sem pedig lezárni nem ilyenkor kell. A mamák, papák, gyerekek örömére figyelve talán elviselhetőbb lesz.

Borsos-Kőszegi Erika pszichológus

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!