Betiltották a gyerekek tologatását a bevásárlókocsikban

2013. 01. 13.
Szerző: Szimpatika
A hatóságok szerint egészségtelen, ezért betiltották a svájci egészségügyi szakemberek azt a bevett gyakorlatot, mely szerint a szülők bevásárlás közben a kosárba állítva tolják a gyereküket – mert ilyen módon szennyezhetik az élelmiszereket.

Az egészségügyi és a biztonságért felelős hatóság emberei megtiltották az egyik svájci szupermarket-láncban a szülőknek, hogy gyermekeiket a bevásárlókocsiba állítva tolják.

Ez alól egyetlen esetben tesznek kivételt: ha a gyermek akkora, hogy még elfér egy bébihordozóban, és azzal együtt teszik a kocsiba a babát. A szakértők szerint ugyanis veszélyes a vásárlók egészségére, ha a nagyobb gyermekek cipővel együtt beleállnak a kocsiba, vagy totyogó korú apróságok beleülnek, mert így a cipőről, illetve a pelenkáról származó szennyeződés a következő vásárló élelmiszerére, de akár a saját holmijaikra is rákerülhet.

Az austriantimes.at című osztrák hírportál szerint az intézkedésre a vásárlói panaszok után került sor: számtalan vevő kifogásolta ugyanis, hogy piszkos a kocsik alja.

Forrás: elelmiszer.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!