Vad kakukkfű: húsok ízesítője, másnaposság elűzője

Szerző: Szimpatika
Már az ókori görögöknél és egyiptomiaknál is kedvelt gyógynövénynek számított a kakukkfű. A nemzetségnév latin nevét is innen eredeztetik: az óegyiptomi „tham” szóból jött létre a „Thymus” szó, amely halottmosó növényt jelent. Az egyiptomiak a múmiák bebalzsamozására és a húsok tartósítására is felhasználták a kakukkfüveket, melyek hatásait valós, ma már a tudomány által is bizonyított antimikrobiális és antioxidáns hatóanyagaiknak köszönhették.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi karán működő Gyógy– és Aromanövények Tanszék kutatói a Traditional and Wild Projekt (https://traditionalandwild.eu/hu/) keretében többek között az egyes gyógynövényekkel kapcsolatos tradicionális tudást, valamint az egyes növények hatóanyag-tartalmát vizsgálják. Kutatásaik tükrében lássuk, mit érdemes tudni a vad kakukkfüvekről!

Népi elnevezéseik: balzsamfű, démutka, kakucskafű, timián, tömjénfű vagy vadcsombor. A kakukkfű-párnácskák ékes díszei a gyepeknek, körülöttük pedig erőteljes illatfelhő alakul ki, amelyet az illóolajképző mirigyek felszakadása és a belőlük felszabaduló illóolaj elpárolgása tesz lehetővé.

Hol találkozhatunk vad kakukkfüvekkel?

Elsősorban kaszálóréteken, legelőkön, különféle sziklagyepekben és cserjésekben fordulnak elő. Alapvetően igénytelen növények, előnyben részesítik a napfénynek kitett termőhelyeket. Talaj szempontjából sem igényesek, habár leginkább meszes alapkőzeten érzik jól magukat.

A gyűjtést végezhetjük kézzel vagy metszőollóval a fásodott részek fölött leszakítva vagy levágva a szárat, mivel a fás részek igen kevés hatóanyagot tartalmaznak, és a vad kakukkfüvek könnyen újrabokrosodnak. A betakarítást májustól szeptemberig végezzük, de a vad kakukkfüvek ősszel gyakran másodszor is virágoznak. A hazánkban honos öt vad kakukkfűfaj hajtásait egybegyűjtik. Napos időben érdemes gyűjteni ezeket, majd a növények szárítása jól szellőző, árnyékos helyen történjen.

Milyen hatóanyagokat tartalmaz a vad kakukkfüvek herbája?

Herbájuk – így nevezzük a megszárított virágzó hajtást – elsősorban illóolajat, flavonoidokat, fahéjsav-származékokat, cserzőanyagokat tartalmaz. Hajtásaik virágzó állapotban a leggazdagabbak hatóanyagokban. Általánosságban elmondható, hogy a kisebb termetű fajok illóolaja kevesebb és kevésbé értékes, mint a nagyobb termetűeké, ezek közül is leginkább a közönséges előfordulású, felálló hajtású magyar/magas kakukkfüvet érdemes gyűjteni.

Fontos tudni, hogy a kakukkfüvek illóolajában a legfontosabb komponens a fertőtlenítő hatású timol, ez azonban nem minden vadon élő állományban található meg, előfordulása genetikai és környezeti tényezőkön is múlik. A timolon kívül az illóolaj tartalmazhat még karvakrolt, linalolt, alfa-terpineolt, cineolt, geraniolt, kariofillént és sok egyéb összetevőt, melyek csaknem mindegyike fontos mind az illat, mind a gyógyhatás szempontjából. A virágos vad kakukkfű hajtásait szárítva vagy olívaolajban, esetleg ecetben eltéve lehet tartósítani.

Mit gyógyítanak a vad kakukkfüvek?

A vad kakukkfüvek elsősorban gyulladásos légúti megbetegedések esetén hatékony orvosságok: légúti hurutos megbetegedések kezelésére szolgáló teakeverékek és gyógyhatású készítmények hatékony alkotóelemei. Flavonoid- és illóolajtartalmuk miatt köptető, enyhe görcsoldó és a légúti fertőtlenítő hatásúak. Szamárköhögés és asztma esetén is jótékonyan hatnak, oldják a hörgők görcsét és feloldják a váladékot.

A népi gyógyászat álmatlanság, fejfájás, vérszegénység, légzőszervi megbetegedések elleni receptekben alkalmazta őket. Illóolajuk – attól függően, milyen vegyületeket tartalmaz – hatékonyan alkalmazható különféle mikroorganizmusok, úgymint penészfajok (Aspergillus sp.), bacilusok (Bacillus sp.), Salmonella sp. baktériumok, valamint sztrepto- és sztaphilococcusok szaporodása ellen.

A kakukkfű-kivonatokat a timol erős fertőtlenítő hatása miatt előszeretettel alkalmazzák a szájhigiéniában. Kivonatuk, illóolajuk fogkrémek, szájöblögetőszerek fontos alkotóeleme. A rákterápiában perspektivikusnak tartott hatóanyagot, a timokinont a Magyarországon vadon termő kakukkfüvekből eddig még nem sikerült kimutatni – ez a termesztett, ún. kerti kakukkfűben található meg.

A vad kakukkfüvek teája segít eltávolítani a bélférgeket, de ugyanúgy ajánlott a másnaposság leküzdésére is. Forrázatukat reuma elleni fürdőkben ajánlják (hyperemizáló hatása miatt), de aranyér kezelésére szolgáló ülőfürdők készítésére is alkalmas.

Illóolajukat a kozmetikai ipar is felhasználja, elsősorban fertőtlenítő hatása miatt bőrgomba ellen, illetve összehúzó, gyulladáscsökkentő és a bőr vérkeringését serkentő hatása miatt krémekben, kenőcsökben, arcpakolásokban. A vad kakukkfüvek kedvelt fűszernövények: mártások, húsok, pácok finom ízesítői, de csíniján kell bánni velük, mert erőteljes ízt kölcsönözhetnek az ételeknek.

Ajánlott felhasználási formái

A vad kakukkfüvek főzete, teája, tinktúrája és kivont illóolaja is felhasználható, de nagyobb adagban, mint a kerti kakukkfűből készült készítmények. Szárított drogjának egyszeri adagja 2 gramm legyen, míg a napi dózisa maxmimum 6 gramm. Teaforrázatát ajánlott 1-2 gramm drogból és 1 csésze forrásban lévő vízből előállítani, 10-15 perces áztatással. Naponta többször fogyasszunk a teából 1-1 csészét.

Tinktúra formájában naponta legfeljebb 3 alkalommal ½-1 teáskanállal alkalmazzuk. Szívbetegeknél felhasználása ellenjavallt. Kétéves kor alatti gyermekeknek gyógyszernek minősülő mennyiségben ne adjunk kakukkfüvet. A kakukkfű nagyobb mennyiségben gátolhatja a pajzsmirigy működését.

Forrás: https://traditionalandwild.eu/hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!