A féltékenységről

2009. 05. 08.
Szerző: Popper Péter
Legősibb ösztönünk a szerzés, a birtoklás – ez már állati szinten is így van, hiszen egy állat területét sem lehet megsérteni, az állatok is zsákmányt szereznek, majd birtokolják azt, és így tovább. Tessék megnézni a Bibliát: az ember hatalmat kap Istentől a növényvilág felett, hatalmat kap az állatvilág felett, de a többi ember felett nem.
Erre vonatkozóan az egész zsidó-keresztény kultúrkörben egy hang sincs, vagyis ebből következően embernek ember felett gyakorolt hatalma mindig illegális, mivel ez Isten „kompetenciaterülete”. Pedig az ember nem ilyen, hanem birtokolni, szerezni akar, és ez az ösztön néha átcsap tapintatlanságba. Néha viszont abba is, hogy a másik embert elkezdi a tulajdonának tekinteni: „Ő az enyém, megszereztem magamnak!”

Meddig tart egy feleség vagy egy férj birtoklási joga? Ha csak tapintatlanságig megy el ez az egész, még jól-rosszul elviselhető. Jelenlegi házasságom előtt volt egy barátnőm, akivel együtt éltünk. Egyszer jött hozzánk a vízvezeték-szerelő, aki munka közben elmesélte nekem, hogy szereti a felesége az írásaimat. Barátnőm elszaladt a másik szobába, és hozott neki ajándékba egy könyvet, aminek mindenki örült: a szerelő azért, mert vihet a feleségének valamit, én azért, mert hiú majom vagyok, és örülök, ha sikerem van, barátnőm pedig azért, mert jó ötlete támadt. Utána viszont megkérdezte: „Nem dedikálod?” Ezzel az egyetlen mondattal mindent elrontott, ugyanis az, hogy dedikálok-e, kizárólag az én dolgom, nem az övé. Ezek után ha nem dedikálok, mindenkinek kínos lesz: a barátnőmnek azért, mert nem reagálok a javaslatára, nekem azért, mert őt feleslegesen „lebőgetem”, a pasinak pedig azért, mert rájön, hogy annyira nagyon jóban mégsem vagyunk… Ha dedikálok, akkor meg úgy érzem, papucs vagyok, aki a párja parancsára írja alá a könyvet, és a szerelő is ezt látja majd. A barátnőm túllépett egy határt birtoklásban, olyan területre tévedt, ami már nem az övé. A baj az ilyen kis dolgokkal kezdődik, és ott folytatódik, hogy egy szerelmi kapcsolat eljut a „nem lehet örömöd nélkülem” szintre.

Ha egy gyerek bejött hozzám a rendelésemre, tíz körömmel kapaszkodva az anyukájába, és csak az ölében ülve beszélgetett velem, sosem azt gondoltam, mennyire szereti az anyját, hanem hogy mennyire bizonytalan, mennyire fél, hogy elveszítheti. Ugyanígy ha egy férj vagy egy feleség nem tűri el, hogy nélküle a párjának külön programjai legyenek a barátaival, barátnőivel, az szintén nem a szerelem, a szeretet jele, hanem a bizonytalanságé. Ezek korántsem pozitív dolgok, hanem épphogy a kapcsolat érzelmi gyengeségét jelzik, és borítékolható-an konfliktusokhoz vezetnek: az egyik fél előbb-utóbb bilincsnek érzi a helyzetét, elkezd hazudozni, és így tovább. Hosszabb távon tönkremehet a kapcsolat.

A féltékenység mélyén az a hit húzódik meg, hogy nem vagyok elég jó: rettegek a vetélytárstól, hogy jobb partner, jobb szerető nálam, mintegy előrevetítem a vereségemet. Csökkent értékűnek érezzük magunkat, pedig nem biztos, hogy erről van szó, számos más tényező játszik közre egy ilyen esetnél: a kíváncsiság, az érdeklődés, az erotika, a kalandvágy, és így tovább… Fiatal koromban azt mondtam a barátnőmnek, hogy nem vagyok hajlandó rohadó kapcsolatban élni, inkább elmegyek. A válasz az volt, hogy akkor nagyon sok kapcsolatom lesz, ugyanis időnként minden viszony rohad, a feladat pedig nem az, hogy ilyenkor elmeneküljünk belőle, hanem hogy felhozzuk a mélypontról. Igaza volt. Ennyi jár a partnernek, ennyi jár magunknak. Más kérdés, ha nem tudjuk megoldani a problémákat, de a sértődött eltávolodás, az „ez már nem az a szerelem, amilyennek indult” hozzáállás nagyon önző, gyáva magatartás.


A féltékenységnek tehát van egy mélylélektani áramlása, de ugyanakkor Isten is féltékeny, pedig neki biztos nincs kisebbrendűségi érzése… „Ne legyenek más isteneid rajtam kívül!”, mondja a Biblia. A kezdet kezdetén az egyistenhit sem azt jelentette, hogy csak egyetlen isten létezik, de azt megkövetelte, hogy csak az egyetlen igazit tiszteld. A Biblia még sok ilyen értelmű tiltást ad. Nem mondja, hogy nincsenek halottlátók, jósok, szellemidézők, csak azt, hogy a hívő ne vegye igénybe a szolgálataikat – hogy miért, arról hosszas vallástörténeti vitákat lehetne folytatni. A féltékenység mögött tehát egy olyan óvás is meghúzódik, hogy ne menj bele bizonytalan helyzetekbe: Isten nem attól fél, hogy őt elhagyják, hanem hogy az őt elhagyó bajba kerül.


A féltékenység mögött tehát az önbizalom, az önértékelés zavara húzódik meg. Ezért akarja korlátozni partnere szabadságát. Márai Sándor Az igazi című könyvében egy tönkrement házasság történetét beszéli el: ebben van egy jelenet, amikor a feleség meggyónja kétségbeesését egy papnak. A pap sokáig hallgat, majd ezt mondja: „Lányom, te nagy bűnt akarsz elkövetni. Te birtokolni akarsz egy emberi lelket!” Erről van szó! S ha a Teremtő elfelejtette beírni az emberek szívébe, hogy „az ember nem tulajdon”, akkor írjuk be mi! Sem a gyerekünk, sem a házastársunk vagy a szerelmünk, sem a barátunk, a tanítványunk vagy a mesterünk nem birtokolhatók. Találkozásokról van szó, néha sorsszerű találkozásokról, amelyek addig élnek, amíg együtt úton vagyunk, valahonnan valahová tartunk. Ha már csak egy helyben topogunk, ismételjük magunkat és helyzeteinket, végszavaink vannak és monológjaink, amelyek elszállnak egymás füle mellett, akkor kezd egy kapcsolat haldokolni. Próbáljuk megelőzni!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!