Az alvászavarok okai és gyógyítása

Szerző: Szimpatika
Az emberi szervezetnek a mindennapos megújuláshoz pihenésre, alvásra van szüksége. Ha nem tudjuk kialudni magunkat, csökken a koncentrálóképességünk, ami miatt egyszerű esetben csak elfelejtünk dolgokat, de pl. autóvezetés közben egy kiélezett forgalmi helyzetben akár halálos balesetet is okozhatunk. Az embernek élete különböző szakaszaiban változó az alvásigénye. De mennyi az elég, és mennyi a kevés? Érdemes kicsit közelebbről megismerkedni az alvással. A kérdéseket dr. Terray-Horváth Attilának, a Központi Honvédkórház Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központ munkatársának tesszük fel.

1. Mi történik a szervezetünkkel alvás közben? Lehet-e beszélni az alvás valamilyen szakaszolásáról, és ha igen, melyek ezek a szakaszok?

Alvásunk nem passzív, hanem aktív idegrendszeri folyamat eredménye. Összetett biológiai szerepe van. Két fő alvásfázisunk a lassú hullámú, mély alvás, az NREM, valamint a gyors szemmozgásokkal (lásd angolul: rapid eye movement) jellemezhető REM alvás. Előbbi szolgálja a szervezet nyugalmi állapotát: ilyenkor pihen a testünk és az agyunk. A szív és a légzés ritmusa lelassul, idegrendszerünk a külvilágból és a szervezetünkből érkező ingerekre korlátozottan reagál. Ezt a fázist nevezzük NREM fázisnak. A NREM fázis további 4 stádiumra (NREM 1,2,3,4) osztható. Az első két fázis felületesebb alvást takar, az utóbbi kettő a valódi mély alvás. Az ún. REM fázist szokták álomfázisnak nevezni, ugyanis ha az alvásnak ebből a stádiumából ébresztenek fel valakit, rendszerint intenzív álmokról tud beszámolni. REM fázis alvásunk alatt többször visszatérve jelentkezik: a fázisok a hajnali órákban gyakrabban követik egymást és egyenként hosszabb ideig tartanak. REM fázisban agyunk az éber állapotnál is intenzívebb munkát végez: ilyenkor dolgozzuk fel az idegrendszer által összegyűjtött információk nagy részét. Egyaránt fontos a memória, a koncentráció, a hangulatunk és gondolkodásunk szempontjából. Az emberi szervezet alvásfolyamata állandó forgatókönyv szerint szerveződik, struktúrája van. Annak felbomlása másnapi aluszékonysághoz, fáradtsághoz vezethet.

2. Hogyan definiálható az alvás?  

Az alvás egy olyan tudatállapot, amelyet rendkívül alacsony fizikai aktivitás jellemez, és amelyben megszűnik az embernek a külvilággal való aktív kapcsolata.

3. Mitől függ, hogy valaki álmodik-e vagy sem?

Egészséges alvásunk része az álom. Minden ember álmodik, a különbség az, hogy nem mindenki emlékszik rá. Vannak emberek, akiknek gyakori és intenzív álmai vannak. Leggyakrabban azokra az álmainkra emlékezünk, amelyek az ébredéshez vagy az elalváshoz közeliek. Egyes betegségekben, illetve számos alvászavar esetében lecsökken az álmok száma, vagy akár teljesen eltűnik az álmodás.

4. Mikortól beszélhetünk krónikus alvászavarról?

Minden egészséges ember életében előfordul, hogy álmatlanul tölt el egy éjszakát. Abban az esetben azonban, ha valakinél ez az állapot állandósul, és minimum egy hónapig fennáll, akkor krónikus alvászavarról beszélünk. Ebben az esetben specialistához kell fordulni.

5. Nyilván vannak olyan esetek, amikor behatárolható az álmatlanság oka. Pl: fájdalom, allergia stb. De hová forduljon az a páciens, akinek látszólag semmi ilyen problémája nincs, egyszerűen csak későn tud elaludni vagy éppen korábban kel, ezért persze napközben fáradt.

Alvásunkat, elalvási és ébredési időnket az agyunkban elhelyezkedő belső biológiai óránk szabályozza. Az idegrendszerünket érő állandó környezeti ingerek modulálják ezt a szabályozást. Ezek közül meghatározó szerepe van a fények, amely a látóidegen keresztül közvetlenül befolyásolja a biológiai óra működését. Fénymentes környezetben gyorsan elveszítjük az időérzékünket, ez álmosítóan hat ránk, az erős fény ezzel szemben fokozza az éberséget. A fényviszonyok gyors megváltozásához szervezetünk nem tud azonnal alkalmazkodni, ez történik „jet lag” esetén, amikor repülőgéppel rövid időn belül több időzónát repülünk át. Egyes emberek korán kelő típusok, őket pacsirta, mások későn fekszenek, őket meg bagoly típusúnak mondja a magyar nyelv. Abban az esetben, ha ez jelentősen eltolódott elalvási és ébredési időt jelent, ún. cirkadián ritmuszavarról beszülünk. Korán elálmosodó betegek problémája a hajnali ébredésből, későn fekvőké pedig a másnap reggeli felkelésből, illetve annak nehézségeiből származik. Előbbit az alvás medicina előretolt, utóbbit hátratolt alvásfázis szindrómának nevezi. A legtöbb cirkadián típusú ritmuszavar a több műszakos munka következményeként alakul ki.

6. Melyek az elalvási nehézségek okai és fajtái?

Az elalvási zavarok döntő többsége helytelen életmódunkból, illetve a megoldatlan munkahelyi és/vagy családi stresszhelyzetekből ered. Az egészséges életmód része a helyes alváshigiénia. Ez alatt a következőket értjük: 

- kerülje a koffein tartalmú italok (kávé, kóla) fogyasztását alvás előtt. A koffein élénkíti az idegrendszert, több kávé hatása összeadódik és elhúzódó hatású. Délután 3 után ne fogyasszon koffein tartalmú italt!

- kerülje az alkohol fogyasztását alvás előtt. Bár az alkohol rövid távú hatása álmosít, később azonban megszakítja az alvás folyamatát.

- ne dohányozzon!

- napközben ne szunyókáljon! A délutáni ejtőzés egyes vélemények alapján jó hatású az idegrendszerre, más részről azonban – akiknél elalvási zavar jellemző – előnytelen, mivel csökkenti az éjszakai alváskésztetést.

- testedzését ne elalvás előtt végezze, mert ezzel növeli agyi aktivitását.
Legideálisabb erre a délután négy és öt óra közötti időszak. 

- ágyát ne használja másra, mint amire való – ne ott dolgozzon, tanuljon vagy egyen!

- ne akarja az alvást. Az alvás nyugodt külső és belső környezetben megvalósuló folyamat. 

- ha álmatlanságban szenved, ne kövesse az idő múlását, ne nézze az órát!

7. Milyen módszerekkel lehet a alvással kapcsolatos problémákon segíteni gyógyszer nélkül?

Az átalvási zavarok hátterében csaknem mindig megfogható és kivizsgálható betegség áll. Ha valakinek rendszeres, visszatérő, vagy állandósult átalvási zavara van, éjszaka többször felébred, vagy korai ébredő, amelyet követően nem tud visszaaludni, keressen fel alvásspecialistát. Átalvási zavarokat okoznak az elsődleges alvászavarok, mint az alvásfüggő légzés- és mozgászavarok, de lehetnek egyéb belgyógyászati okai (pl. légzőszervi betegségek, mint az asthma vagy allergia, illetve szívbetegségek, mozgásszervi betegségek). Előidézhetik környezeti zavarok (zajos lakókörnyezet, horkoló hálótárs), vagy rossz minőségű fekvőfelület, ágynemű. Fontos a megfelelő hőmérséklet: melegben nehezebben tudunk elaludni. Csecsemőknél kifejezetten veszélyes lehet a meleg ruházat, mert hőpangáshoz vezethet, amely fokozza a bölcsőhalál kockázatát. Rossz hatású a száraz levegő, azáltal, hogy kiszárítja a nyálkahártyát, amely ébredést idézhet elő, tehát párologtatóval vagy más módon gondoskodjunk a levegő megfelelő páratartalmáról.

8. Melyek az átalvási nehézségek okai és fajtái?

Alvásigényünket részben genetikai adottságaink, részben környezeti hatások határozzák meg. Az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken az alvásszükségletünk. Az idegrendszer fejlődéséhez elengedhetetlen alvás csecsemőkorban a leghosszabb, később egyre kevesebbel is beérjük. Alváshiányhoz való alkalmazkodási képességünk nemenként eltérő: a nők sokkal jobban képesek alkalmazkodni az alváshiányhoz, mint a férfiak.

9. Melyik a leggyakoribb alvásbetegség?

Alvásgyógyászatban leggyakrabban előforduló betegségcsoport az alvásfüggő légzészavarok csoportja. A magyar lakosság 5-6%-át érintő alvási apnoe betegség (apnoe = légzéskimaradás) hangos, egyenlőtlen horkolással és napközbeni aluszékonysággal jellemezhető. Jelentőségét a betegség fokozott szív- és agyér-betegség kockázat növelő hatása és az életminőséget nagyban befolyásoló krónikus kialvatlanság, továbbá a következményes koncentrációképesség-romlás és hangulatzavar adja. Jelenléte elősegíti a magas vérnyomás, a cukorbetegség kialakulását, illetve súlyosbíthatja azokat. A betegségre hajlamosít az elhízás, az életkor, a férfi nem, a dohányzás, a mélyharapás, illetve nőknél a változókor okozta hormonváltozások.

10. Mit lehet tudni az alvajárókról? Mit történik az ő esetükben, és mit tesznek valójában?

Az alvajárás egy ritka alvásbetegség. Egyforma gyakorisággal fordul elő nőkben és férfiakban. Jellemzően az alvás első harmadában alakulnak ki a tünetek. Az alvó ember mélyalvásában felkel és automatikus cselekvéseket végez, miközben cselekedeteinek nincs tudatában. Ilyenkor az agy azon gátló struktúráiban keletkezik a zavar, amelyek az alvás alatti nyugalmi, gátolt izomaktivitásért felelősek. Az alvajáró rendszerint lakókörnyezetét nem hagyja el, de leírtak már extrém eseteket is, amikor autóvezetésre is képes volt az alvászavarban szenvedő ember. A betegséget meggyógyítani nem lehet. Gyógyszeres kezelése kizárólag tüneti jellegű, és azon esetekben javasolt, amikor az alvajárás a magára a betegre vagy másra is veszélyes cselekedetként jelenik meg. A legtöbb esetben a biztonságos lakókörnyezet kialakítása elegendő, és ajánlott a lakáskulcs elzárása. A gyermekkorban jelentkező alvajárás sok esetben felnőtt korban elmarad, vagy jelentősen csökken a gyakorisága. Érdemes megjegyezni, hogy a stressz és a rendszertelen életmód fokozza előfordulását.

11. Hová fordulhat az, aki alvászavarban szenved?

Magyarországon négy alváscentrum (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged) és több alváslaboratórium (Budapest, Törökbálint, Szombathely, Mosonmagyaróvár, Kecskemét, stb.) működik. Telefonszámok, térkép megtalálhatók és internetes bejelentkezés lehetséges a www.alvascentrum.hu alvásportálon.

forrás: OSYNA/mypin.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!