Újabb bizonyíték: egészségesebbek a vegetáriánusok?

Szerző: Szimpatika
A vegetáriánusokat kevésbé fenyegeti szívbetegség: 32 százalékkal kisebb eséllyel halnak meg vagy szorulnak kórházi kezelésre szívbetegség miatt, mint húsevő társaik – derült ki egy egészségügyi kutatásból, amelynek során több mint 44 ezer brit felnőttet figyeltek meg.
Az alanyok 50-70 év közötti angolok és skótok voltak, akiknek az életmódját 11 esztendőn át kísérték figyelemmel az Oxfordi Egyetem kutatói. A 44 500 ember közül 15 100 volt vegetáriánus, 29 400 húst és halat is evett.


A vizsgált időszakban szívbetegség miatt 169-en haltak meg, kórházi kezelésre pedig 1066-an szorultak közülük – többségük a húst és halat is evő csoportba tartozott.

A vizsgálatok szerint a vegetáriánusok vérnyomása alacsonyabb volt, csakúgy, mint „rossz” koleszterinjük szintje, és körükben magasabb volt az egészséges testtömegűek aránya – adta hírül a BBC.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!