Újrahasznosított kiegészítők

2013. 03. 09.
Szerző: Varga julis
A fenntartható, zöld gondolkodás szerencsére a divat világában sem ismeretlen fogalom – a túlfogyasztás itt is épp akkora, hacsak nem ölt még nagyobb méreteket, mint az élet más területein. Szerencsére itthon is szaporodnak azok a tervezők és boltok, amelyek figyelmet fordítanak az újrahasznosításra – legyen szó anyagok újragondolásáról vagy kincseket feltáró padlástakarításról. Először Budapesten néztünk körül, hogy milyen környezettudatos termékeket vásárolhatunk.

Az egyik legismertebb hazai újrahasznosító márka a Medence Csoport nevéhez fűződik, akik a Re+Concept név alatt molinókból készítenek hordható, mutatós táskákat. A csoport 3 személyből, Terebessy Tóbiásból, Gross Andrásból és Magyar Gergelyből áll, akikhez ideiglenesen már számtalan hazai tervező, művész és civil szervezet is csatlakozott.
A csoport számára kiemelten fontos a fenntarthatóság kérdése, így sokat foglalkoznak a természetbarát anyagok használatával, illetve a nem lebomló anyagok újrahasznosításával. Tartós és színes molinókból készült táskáikat a csoport Pipa utca 4. alatti Medence Szalon nevű kiállítóterében lehet megtekinteni és megvásárolni. Ugyanakkor a fiatal alkotók, akik a tavalyi Magyar Formatervezési Díjon elnyerték a Magyar Formatervezési Tanács különdíját, nemcsak termékeikkel, hanem műhelymunkáikkal is szeretnék inspirálni a környezetüket. Rendszeresen tartanak kézműves foglalkozásokat, ahol szakképzett animátorok segítségével vonják be a közönséget az alkotási folyamatba.



Egy másik magyar sikertörténet egy orosz lány nevéhez fűződik, aki végül a magyar fővárosban nyitotta meg első cipőboltját. Anna Zaboeva nevét egyre gyakrabban hallani a divat- és designkedvelők körében, Siberia nevet viselő, Wesselényi utcai boltja pedig több útikönyvben is szerepel, mint kihagyhatatlan látványosság. A már bejáratott cipőbolt és műhely mellé Anna nemrégiben nyitotta meg új boltját a Király utca 8–10. alatti Central Passage-ban PleaseMachine Style Lab néven. Mindkét boltban ugyanazokat a minőségi, kézzel varrt, újrahasznosított anyagokból készült cipőit és kiegészítőit árulja, amelyek nem véletlenül szereztek maguknak annyi rajongót. Anna előszeretettel szerzi be alapanyagait lomtalanítások során, kezei között új értelmet nyernek a virágos nejlonruhák, hibás bőrkabátok és az egyébként hordhatatlan darabok. A színes és tartós cipők mindegyikének megvan a saját története, ráadásul nincs köztük két egyforma. Ha valaki tudatosan szeretne olyan lábbelit vásárolni, ami mutatós, de több szezont is túlél, akkor forduljon nyugodtan Annához – aki még a műhelytitkaiba is szívesen avat be mindenkit. A közös alkotásban az öröm ugyanis szerinte is csak sokszorozódik, nem pedig osztódik.

 

Ha már környezetkímélő táskánk és cipőnk van, akkor miért ne lehetne újrahasznosított szemüvegünk? A Tipton erre kínál megoldást. A Tipton testvérek nevéhez fűződő márka alapötlete az volt, hogy hordható, divatos, de környezetkímélő szemüvegkeretek készüljenek a cég neve alatt. Ehhez a testvérek először a régi hanglemezekhez nyúltak, amelyek tartós és használható alapanyagnak bizonyultak. Ez a kollekció lett a Vinylize, amit később a Cinematique sorozat követett. Ennek az a különlegessége, hogy a szemüvegek szárába régi filmek kerülnek, így szintén nincs köztük két egyforma.
A Tipton nem csak az újrahasznosított anyagok miatt számít környezetbarát cégnek: a szokásos szelektív hulladékgyűjtés alapján több olyan szabályt is bevezettek, amelyek nagy része egyedülállóan fenntarthatóvá teszi a céget. Az irodában nem használnak papírt, csomagolásaik minden esetben újrafelhasznált anyagokból készülnek, ahogyan a szemüvegtokjaik is. Állításuk szerint semmit sem élveznek annyira, mint újrahasznosítani a kulturális hulladékokat – úgy gondolják, ha nem is ők váltják meg a világot, jó példát azért mutathatnak.
Szemüvegkereteiket a Belgrád rakpart 26-os szám alatti bemutatótermükben lehet megnézni és megvásárolni – de öltözzünk föl rendesen: a fiúk a fenntarthatóság jegyében nem fűtenek.

 

Ha egyéb kiegészítőket szeretnénk beszerezni, akkor erre az egyik legjobb hely a budapesti Anker közben lévő Bolhapalota. A bolhapiacok és régiségboltok hangulatát sajátosan ötvöző helyen gyakorlatilag mindent lehet kapni – és ez nem túlzás. A boltban bárki bérelhet kisebb-nagyobb polcot vagy vitrint, ahol kiállíthatja eladásra szánt dolgait – kalapoktól kezdve a rádiókon át a fülbevalókig. Érdemes gyakran betérni, ki tudja, mikor futunk bele valamibe, amit már évek óta vadászunk. A filléres, mókás kacatoktól kezdve az értékesebb holmikig mindent megtalálhatunk a Bolhapalotában, ami azért el is gondolkodtatja egy kicsit az embert – ha már így is ennyi, másnak már felesleges tárgy gyűlt össze, akkor minek készülnek még egyáltalán újak? Úgyhogy gondoljuk át minden egyes vásárlásunkat – azért, mert valami olcsó, csillog vagy divatos, még nem kell megvenni, ha valójában nincs is rá szükségünk…

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!