Veszélyes üdítőitalok?

Szerző: Szimpatika
A cukrozott üdítőitalok fogyasztása évente több mint 180 ezer halálesettel hozható összefüggésbe világszerte, elsősorban a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának fokozott kockázata miatt – derült ki egy új tanulmányból.
A kutatók szerint a tizenöt legnépesebb ország közül Mexikóban volt a legmagasabb a cukros szomjoltókkal összefüggésbe hozható halálozások aránya: éves szinten 318 eset egymillió felnőttből. Japánban volt a legalacsonyabb a ráta: éves szinten tíz az egymillióhoz.


Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a cukros üdítők fogyasztása növeli az olyan krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, mint a diabétesz, a szívbetegség és a rák. A mostani tanulmány pedig hasznos becsléssel szolgál a probléma nagyságát illetően – olvasható a LiveScience című tudományos hírportálon.

„Az eredményeinknek arra kellene sarkallnia a törvényhozókat világszerte, hogy olyan hatékony intézkedésekkel csökkentsék a cukros üdítők fogyasztásának mértéket, mint az adókivetés, a tömegmédia-kampányok és az italokhoz való hozzáférés korlátozása” – mondta a tanulmányban részt vevő Gitanjali M. Singh, a Harvard Egyetem közegészségügyi tanszékének kutatója.

A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a tanulmány mindössze összefüggést talált a cukros üdítők fogyasztása és a halálozások között, nem pedig közvetlen ok-okozati kapcsolatot. A cukorral édesített szomjoltók gyakran csak részét képezik a rossz étrendnek, amely egyébként is hozzájárul az egyén gyenge egészségi állapotához.


„A cukros üdítőkből származó kalóriákban gazdag étrendek mindenképpen szegényesnek számítanak” – húzta alá David Katz, a Yale Egyetem orvostudományi tanszékének prevenciós kutatóközpontját vezető szakember, aki maga nem vett részt a tanulmányban. „Ezek az üdítők több keményítőcukrot, vagy nátriumot, transzzsírt, illetve vegyi anyagot tartalmazhatnak, és majdnem biztosan tartalmaznak is.” 

Az új tanulmány 114 országra vonatkozó adatokat dolgozott fel. A kutatók az étrendekre irányuló felméréseket elemezve vizsgálták a cukros üdítők fogyasztásának mértékét és az egyes betegségek okozta halálozások számát. A kutatók korábbi tanulmányokból származó információkat használtak, hogy megbecsüljék a cukros üdítők fogyasztásának testsúlynövekedésre gyakorolt hatását, illetve, hogy a testsúlygyarapodás milyen hatással van a szív- és érrendszeri betegségek, a diabétesz és rák okozta halálozás kockázatára.

Összességében nézve: a cukros üdítők fogyasztása 133 ezer diabétesz okozta, 44 ezer szív- és érrendszeri betegségből eredő, és hatezer rákos halálesettel volt összefüggésbe hozható. Kilenc világrégióból Latin-Amerikában és a Karib-térségben volt a legtöbb – 38 ezer – diabétesz okozta haláleset 2010-ben, míg Kelet-Közép-Eurázsiában volt a legmagasabb – 11 ezer – a szív- és érrendszeri betegségekből eredő halálozások száma.

Az Amerikai Szív Társaság ajánlása szerint felnőtteknek – kétezer kalóriás napi tápanyagbevitel esetén – maximum 450 kalóriányi cukros üdítőt szabadna fogyasztania hetente. A tanulmányt az Amerikai Szív Társaság New Orleans-i találkozóján ismertették.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!