Szimpatika – Meleg vagyok - „És ezt rajtad kívül ki nem tudta még?”

Interjúalanyunk – akit nevezzünk Bálintnak, úgyis hozzánőtt ez a név – harmincas éveinek közepén jár. Megbecsült értelmiségi munkát végez egy fontos szervezetnél, rengeteg barátja és számos hobbija van – és mellesleg a saját neméhez vonzódik. Vele beszélgettünk.

Kezdjük a beszélgetést ott, ami meggyőződésem, hogy homályos pont mindenki számára, aki nem érintett: hogyan döbbentél rá arra, hogy a saját nemedhez vonzódsz?

Erről a témáról valóban keveset beszélnek – akik érintettek, azok azért, mert nehéz, akik pedig nem érintettek, azok nem merik ezt megkérdezni. Egyfajta kölcsönös zavar és prűdség lengi körül ezt a témát. Mindenkinek más története van, de több dolgot is meg kell egymástól különböztetnünk. Az is egy dolog, hogy valaki mikor észleli magán, hogy van benne valami „fura”, és az is, amikor rádöbben, hogy ez identitás-kérdés, és eljut addig, hogy kimondja: „Igen, én meleg vagyok.” Vagyis egy folyamatról beszélünk: először észleled, aztán ilyen-olyan girbegurba úton eljutsz a felismerésig. Ez az út pedig mindenkinél más és más. Ismerek olyat, aki kétszer coming outolt, és olyat is, aki nem figyelt oda erre, azaz próbált úgy élni, mint mások, de aztán belépett valaki az életébe, és ennek hatására leszámolt a korábbi gátlásaival. Én a magam részéről az óvodában vettem észre először, hogy szeretem nézni a fiúk felsőtestét. Ehhez társult az is, hogy mindig lánybarátaim voltak. A családi hátteremet illetően azt emelném ki, hogy apámmal ebben az időszakban nem nagyon volt élő kapcsolatom, alapvetően két nő nevelt fel: az anyám és az anyai nagyanyám. A kezdetektől fogva élt bennem egyfajta idegenkedés a fiúkkal kapcsolatban, amit akár félelemnek is nevezhetünk. A lényeg, hogy otthonosan csak a lányok társaságában éreztem magam. Hozzáteszem: nem éreztem magam lánynak egy pillanatra sem. De például rengetegszer néztek lánynak két-három éves koromban. Én egy ideig mindig megsértődtem ezen, aztán azt kérdeztem: „Miért nem vagyok lány, ha már egyszer mindenki annak tart?” Aztán az általános iskolában, amikor beindul a maszturbálás, már megfordult a fejemben, hogy nem lennék zavarban a fiúk előtt, ha lány lennék. De nem is tudtam, hogy léteznek transzszexuálisok, és nem is gondoltam semmi ilyesmire. Inkább olyan gondolatok fordultak meg bennem, hogy például milyen jó lenne, ha én a Mátéval lányként lefeküdhetnék. Ennyi.

Gondolom, előbb-utóbb azért konkrétabb síkra is terelődött a dolog…

A középiskolában volt egy olyan fiú, akinél nagyon bizonyítani akartam, hogy a barátom. Csak utólag jöttem rá, hogy ez már szerelem volt. Fennállt köztünk egy kölcsönös elfojtottság, teríteni vágyás, hogy akkor most már derüljön ki valami, még ha mi sem tudjuk, mi is az pontosan.

Ő ebből érzékelt valamit?

Biztos, hogy érzékelt, ugyanis mi voltunk az osztály hivatalos buzijai: én voltam az, aki szerelmes volt a Feribe, és az egész osztály erről beszélt. Viszont ez is poénszinten maradt, és még ebből sem jöttem rá, hogy tényleg ez a helyzet. Körülbelül négy évvel a középiskola befejezése után feküdtem le először fiúval, aki egyébként szintén egy régi osztálytársam volt, de egy másik.

Ekkor esett le, hogy meleg vagy?

Nem, még ekkor sem.

Ez hogy lehet?

Nem tudom. Érdekesnek tűnt a dolog – úgy fogtam fel, hogy meg akartam tudni, milyen ez, vagy valami ilyesmi. Haverok voltunk, de természetesen nem szórakozásból történt meg az eset, mert én például nagyon ideges voltam előtte. És nem is egyből ugrottunk bele, hanem szépen lassan, fokozatosan alakult ki a dolog.

Közben lányokkal is voltak kapcsolataid, kalandjaid?

Soha nem voltam lányokkal. A másik srác igen, én soha. Nagyon sokan vannak hasonló helyzetben, akik lányokkal járnak és szexelnek, de én mindig éreztem, hogy ilyen szempontból nincs közöm a lányokhoz. Mindig is olyan élénk, erős érzelmi kapocs fűzött hozzájuk, hogy éreztem: nekem ebből nem kell több.

Annak ellenére sem merült fel benned, hogy meleg vagy, hogy konkrét szexuális tapasztalatokat szereztél?

De felmerült, csak valamiféle borzalmas dologként álltam hozzá. Azt mondtam magamnak: „Én biztos nem vagyok az, hiszen azok deviánsok.” Vagyis élt bennem is egy előítélet. Például undorodtam az ujjatlan pólót hordó férfiaktól, mert nőiesnek tartottam ezt az öltözködést, és mivel kiskoromban mindig lánynak néztek, azt az elvet vallottam, hogy egy fiú az legyen fiú. Persze van olyan meleg, aki nőnek is érzi magát, és így is öltözik, de én például a mai napig nem annyira szeretem a nőnek öltözött férfiakat.

Esetleg valami újabb esemény hatására tudatosult benned, hogy homoszexuális vagy?

Huszonhét éves koromban, egy ismerőseim által szervezett programon mellém ült egy fiú, akiről utána rengeteget beszéltem az akkori legjobb barátomnak – egy lánynak. Miután három hónapig arról faggattam, mikor lesz legközelebb hasonló este, és ő ott lesz-e, azt mondtam magamnak, hogy aligha véletlenül beszélek róla ennyit, és aligha véletlenül jegyeztem meg egy csomó vele kapcsolatos dolgot. Az ok annyi lehet, hogy valószínűleg első látásra beleszerettem, következésképpen meleg vagyok. Az már más kérdés, hogy hamarosan kórházba is kerültem. Vagyis bennem egy traumatikus élménnyel együtt rendeződött a helyzet.

Mi volt a következő fázis? Mikor mondtad el a környezetednek?

Azonnal, ahogy eljutottam a felismerésig. Annyira kikínlódta a szervezetem magából ezt – ez a legjobb kifejezés rá –, hogy utána egyből megosztottam a hozzám közel állókkal, elsőként anyámmal, másodikként öcsémmel. Ő egyébként úgy reagált, hogy megkérdezte: „És ezt rajtad kívül ki nem tudta még?” Anyám első reakciója pedig az volt, hogy értem kezdett aggódni. Mindenben támogatott, azt mondta, ne foglalkozzak semmivel, csak azzal, hogy nekem jó legyen, két év múlva pedig bocsánatot kért, amiért nem vette észre korábban. Utána pedig tettem egy nagyon gyors „turnét” a barátaim körében is.

Mit éreztél ezután? Felszabadultságot?

Szép lenne ezt mondani, de mivel nagyon csúnyán történt nálam mindez a kórházzal és az említett eseményekkel, nem fogalmaznék így. Inkább csak utólag éreztem, hogy utána már helyre került egy csomó minden, amit korábban nem értettem pontosan, és az okozott megkönnyebbülést, hogy utólag minden félreértést tisztázni tudtam, helyre tudtam tenni az összes emléket. Miért vagyok zavarban? Hát ettől, persze! Végülis mégiscsak van valami közöm önmagamhoz… Ez lassan kilenc éve volt, és azóta sokkal jobban is érzem magam a bőrömben. Például azelőtt minden tavasszal szénanáthával küszködtem – azóta egyszer sem jelentkezett a probléma. Azóta nekem elég világos az, hogy korábban nem volt minta, amihez igazodhattam volna. Egyszerűen hiányzott az, hogy szó legyen erről a témáról, de nem negatív értelemben, hanem csak úgy, mint hogy például vannak ázsiaiak, vannak vegetáriánusok, és így tovább. Az életszerű, tényleges információkra koncentráló viszonyítási pontok nem léteztek, csak az, hogy ez egy politikai téma, vagy provokáció, vagy csak és kizárólag a szexualitásról szól. Az egész életemet átszőtte úgy, hogy közben nem tudatosítottam magamban. Rengeteg inger ért, amivel nem tudtam mit kezdeni, és azt mondtam magamnak: „Na, én aztán biztos nem vagyok az, kell, hogy legyen valami más megoldás.”

Nem jelentettek orientációs pontot olyan, köztudottan, bevallottan homoszexuális vagy ilyen hajlamokkal is rendelkező híres emberek sem, mint például Freddie Mercury?

Nem, mert ők sem beszéltek erről – csak beszélték róluk, de az más. Mercury hivatalosan például sosem coming outolt. A Queen nagyon fontos szerepet töltött be az életemben, és utólag biztosra veszem, hogy ha ő akkor erről a témáról beszél, és ez hozzám eljut, rám is pozitívan hatott volna. Azért is veszek részt egy olyan felvilágosító programban, ami középiskolákban, egyetemeken fut, hogy más ne kerüljön hasonló helyzetbe. Fontosnak tartom, hogy mindenki találkozzon a többségtől eltérő szexuális magatartású emberekkel, akiktől bármit meg lehet kérdezni. Hiszek ebben a fajta mintaadásban, vagy legalább a lehetőség felvillantásában. És ez annak is hasznos, akit egyébként nem érint a téma, mert előbb-utóbb úgyis találkozik ő is egy meleggel. Például beleszeret valaki, és azt a helyzetet neki is kell majd tudni kezelnie.

Volt olyan a baráti körödben vagy a családodban, akinek változott a veled kapcsolatos hozzáállása, miután elmondtad neki, hogy meleg vagy?

Nekem nem volt, de nagyon sok történetet tudnék mondani másoktól, akiknek igen. Amikor apámnak – akivel akkor már elég régen nem találkoztunk – elmondtam, hogy bennem igen komoly felfordulást okoz ez az egész, annyi azért kijött belőle, hogy akkor harcoljak ellene. Köszönöm… De összességében ő is azt mondta, hogy mindenben támogat, és az a fontos, hogy érezzem magam jól a bőrömben. Azt hiszem, apámban előtte volt némi homofóbia, emlékszem, hogy például buzizott a tévé előtt, de nekem ő nem volt példakép. Nem is tulajdonítom neki ezt az egészet, mert a vele való viszony ettől függetlenül volt teher mindig is az életemben.

A későbbiekben ért esetleg valamilyen atrocitás?

Egy esetre emlékszem: amikor egy fiút megcsókoltam a Moszkva téren, és a metró fölötti bisztróban úgy hallottam, mintha valaki azt mondta volna: „Nézd már, ezek buzik!” Akkor úgy két napig az élt bennem, hogy engem lebuziztak, pedig még csak nem is találkozott a tekintetem senkivel, és az sem biztos, hogy ami elhangzott, az nem a kivetítőn játszódó focimeccs szereplőinek szólt. Aztán eldöntöttem, hogy nekem nincs időm sértettnek lenni, nincs időm ezzel foglalkozni. Az meg, hogy külön magamra vegyem… Amikor 2011-ben, életemben először részt vettem a Pride felvonuláson, és messziről mocskosbuziztak, csak mosolyogtam. Nem éreztem, hogy ez nekem szól, hiszen akik ott kiabáltak, nem tudnak rólam semmit, nem tudják, milyen rögös út vezetett odáig, hogy felismertem ezt az egészet. Ők ezt simán csak provokatívnak látják. A másik véglet pedig az, aki valamilyen ikonikus jelet képzel ebbe az egészbe, és idomulni akar hozzá. De a többség nem ilyen. Ebben a folyamatban egyetlen döntés létezik: hogy az identitásod részévé teszed-e vagy sem. A többi nem döntés kérdése, csak ez az egy pont. Ezt viszont neked kell eldöntened. Volt olyan kapcsolatom, ahol az illető nem akarta meghozni ezt a döntést, és azóta sem derült ki, mi az ábra vele kapcsolatban. Én pedig nem mondhattam meg róla, hogy ő meleg, ha nem akart az lenni, akármennyire is fájt ez nekem.

Az említett Gay Pride felvonulás sarkalatos pont. Úgymond külső szemmel nem feltétlenül érthető, miért viszi előre a melegek elfogadottságának ügyét ez a menet. Én úgy látom, sokkal inkább ellenérzéseket, visszatetszést szül.

Van, aki azt hiszi, hogy ez a világnak fontos, de szerintem aki így áll hozzá, téved. Én is sokáig elleneztem a melegfelvonulást, de most már nem ellenzem. Szerintem a Gay Pride elsősorban nem a külvilágnak szól, hanem azoknak, akik nap mint nap bajlódnak, mert nem tudják, hogy ilyen-olyan körben hogyan vállalják fel a másságukat. Azon az egy napon pedig tudatosan, ezzel az identitással mennek ki az utcára.

Önmegerősítés?

Így van. Ha valaki abban a hitben él, hogy ettől a menettől majd elfogadják a melegeket, az nagyon súlyos tévedésbe ringatja magát. Főleg, hogy az ilyenkor megjelenő vadhajtásokra a média is érzékenyebb… Ettől nem lesz jobb, sőt, valószínűleg rosszabb is lehet a helyzet, mint ahogy az nálunk egyébként be is bizonyosodott. De rövid távon vállalni kell ezt a kockázatot. Az ugyanis eleve nem normális, hogy férfiként atrocitás ér, amikor megfogod az utcán egy másik férfi kezét, hiszen ezzel még nem követtél el közszeméremsértést, és senkinek sem ártottál. A melegfelvonuláson megerősítve érzed magad, hogy egy közösség része vagy – még ha le is kiabálnak közben. Itt egyébként megjegyezném: ez a közösség távolról sem homogén.

Mire gondolsz?

Alapvető tévedés például azt a vélekedés, hogy a melegek toleránsabbak az átlagnál. Ugyanúgy reprezentálódik bennük a társadalom, mint a heterók körében. Vagyis a melegek körében is vannak rasszisták, cigánygyűlölök, és így tovább.

Szerencsésnek tartod egyébként azt a kifejezést, hogy meleg?

Ki nem állhatom, és nem is tudom, hogyan alakult ki a magyar nyelvben. De használom, és talán az a legkorrektebb, ha ennél maradunk, mert a homoszexuális nagyon orvosi jellegű, a buziban meg valóban van valami pejoratív. Ettől még persze minden meleg mondja magára és a többiekre, hogy buzi, de másoktól nem nagyon tűrik el. Én mindenesetre nem ugrom erre. Nyilván nem lehet azt mondani a teára, hogy „ez a homoszexuális tea”, ha megégetjük vele a szánkat.

Beszéljünk pár berögzült sztereotípiáról! Igaz-e az az általánosan elterjedt vélekedés, amely szerint a melegek szabadosabb szexuális életet élnek a heteroszexuálisoknál?

Ez alapvetően egy olyan jellegű sarkítás, ami nagyon bejáratott, és félreértéseket szül. Az általam ismert leszbikusok például nem szállnak ágról ágra, míg az általam ismert férfiak többsége igenis szeret félrelépni – akár heteroszexuálisok, akár melegek. Én úgy látom, ez inkább ettől függ, de természetesen itt sem lehet általánosítani. Van például olyan meleg ismerősöm, aki tökéletes párkapcsolatban él húsz éve, és ezen nem is akar változtatni. Lehet, hogy néha belefut különböző kalandokba, de akkor is a párjához megy haza este. Szerintem félreértéseket szül, ha ezt az egész kérdéskört innen közelítjük meg. A saját tapasztalataim alapján nem látok különbséget a heterók és a melegek szabadosságában.

Igaz-e, hogy a melegek felismerik egymást?

Nekem egyáltalán nem ez a tapasztalatom, szerintem nincs ilyen. Sőt, többször is kerültem már kellemetlen helyzetbe amiatt, mert „benéztem” az adott szituációban a másik fogadókészségét. Nyilván észre tudod venni, ha valaki érdeklődik irántad, de ennek jelei vannak. Vagyis nem úgy megy, hogy körbenézel az étteremben, és azt mondod: „Ó, na, az ott lehet, hogy meleg!” Ebben nem hiszek.

Nehezebb homoszexuálisként ismerkedni, vagy csak célirányosan kell haladni, és a megfelelő helyekre kell járni?

Az utóbbi. Én egyébként nem feltétlenül szeretem a „húspiacos” jellegű helyeket. Sokaknak pedig az internetes ismerkedés szokott bejönni, de én konzervatívabb vagyok. Úgy vagyok vele, hogy akkor inkább ne legyen senki, amíg nem találkozom olyannal, aki felkelti az érdeklődésemet.

Szerinted igaz-e az a szintén elterjedt sztereotípia, hogy a leghangosabban buzizók esetében elfojtásról beszélünk?

Ez egy hülyeség. Derült már ki ilyen emberekről is egyébként, hogy homoszexuálisok: ott volt például Jörg Haider, akiről a halála után megtudtuk, hogy sok időt töltött melegbárokban, és volt barátja is. De én teljes mértékben el tudom fogadni, hogy valakinek a homoszexualitás nem fér bele, mert szétrombolja azt az erkölcsi világképet, amiben ő hisz. Olyan persze tényleg létezik, amikor valaki érzi, hogy nincs rendben vele valami, és ezért ellenérzésekkel rendelkezik, mint ahogy bennem is volt azelőtt homofóbia – amit említettem például a rövidujjú ruhákkal kapcsolatban. Élt bennem egyfajta undor, de én akkor sem buziztam volna. Aki ilyen helyzetben van, az nem fog nekiállni buzizni akár az utcán, akár egy társaságban, hanem inkább kerüli a témát. Ha pedig valaki nagyon feszegeti, akkor lehet, hogy kiborul.

Említetted korábban az idomulást. Előfordulnak olyan melegek, akiknél tanult magatartásról beszélünk? Ezt azért kérdezem, mert itt is két véglet csap össze: az egyik oldal az ókori görögöket emlegeti, és azt hangoztatja, hogy mindenkiben ott él a hajlam, a másik szélsőség pedig azt a vélekedést erőlteti, hogy a homoszexualitás pusztán divat, amit most „tolnak”.

Nézd, nyilván léteznek olyanok, akik valamilyen identitásválságban – és itt most nem feltétlenül szexuális identitásválságról beszélek – vannak, és szép színesnek, izgalmasnak tartják ezt a világot. Ahogy más pózokat fel tudunk venni, úgy szerintem ezt is fel lehet venni: ilyenkor az illető úgy öltözik, mint egy meleg, eljár meleg közösségekbe, és élvezi, hogy közben udvarolnak neki. De közben csak lebegteti, hogy meleg-e vagy sem, és nem is feltétlenül bújik ágyba hetente öt emberrel. Ilyen szerintem van, de elenyésző.

Van-e különbség a nők és a férfiak homoszexuális hajlamait illetően? Igaz-e szerinted az az egyre gyakrabban előkerülő vélekedés, amely szerint a nők szexuális alapbeállítottságába jobban belefér a saját nemükhöz való vonzódás?

Szerintem ez úgy baromság, ahogy van.

Két lány azért könnyebben kezd csókolózni egy szórakozóhelyen, mint két férfi… Az elsőre számtalan példát láttam, az utóbbira egy sem rémlik.

Igen, de ennek alapvetően kulturális oka van, és most itt a kultúrát széles értelemben veszem. A pornófilmekben létezik egy „leszbiszakasz”, csak éppen azt felejtjük el, hogy alapvetően ezek a filmek is a férfiaknak készülnek, és a bennük szereplő nők többsége ettől még nem leszbikus.

Sok negatív sztereotípiát érintettünk, de él azért pozitív is a köztudatban: ilyen például, hogy a melegek között különösen sok a tehetséges, kreatív, művészi vénával megáldott ember. igaznak tartod-e ezt? És ha igen, mi lehet az oka?

Az érzékenység miatt igen, ezzel egyetértek. A legtöbb meleg embert, akit ismerek, az átlagnál érzékenyebbnek gondolok. De rögzítsük: természetesen vannak olyan rendkívül érzékeny emberek is, akik nem melegek. Melegként viszont könnyebb érzékenyebbnek lenni, hiszen számtalan olyan kihívással találkozol, ami empatikusabbá tehet másoknál.

Több meleg van, mint azt a heteroszexuális átlagember gondolná?

Biztosan. Nekem több haverom is mondja rendszeresen, hogy én vagyok az egyetlen meleg ismerőse, de mindig azt válaszolom: ez kizárt. Általában 4-7 százalékos arányt emlegetnek társadalmanként, ami szerintem nagyjából reális – 10 százalék nincs, és a 4-7 százaléknál sokkal magasabb nem is lesz ez az arány. Bevallottan, vállaltan melegekből viszont ennél lényegesen kevesebb van. Olyan szép számmal akad, aki azt állítja magáról, hogy hetero, de én közben tudom, hogy feküdt már le fiúval. Viszont ő ezt nem úgy éli meg, hogy homoszexuális, hanem egyfajta érdekességként. Én azért tartom nagyon jónak Kinsey skáláját, mert kimondja: nincs olyan, hogy heteroszexuális vagy homoszexuális, csak az a fontos ebből a szempontból, hogy az adott pillanatban éppen ki kivel van. Arra akarok kilyukadni, hogy szerintem létezik biszexualitás is. A skála abszolút végpontján senki sincs: nem létezik olyan férfi, aki azt mondja, hogy rajta kívül minden más férfi undorító, és ne találna adott esetben esztétikusnak mondjuk egy férfiarcot. És van olyan, akinél idővel változik a beállítottság: elkezd egy hetero életet, aztán homoszexuális kapcsolatokat létesít, majd ismét hetero életet folytat. Ismerek ilyet is.

A fordítottja is létezik?

Hogy egy homoszexuális utólag rádöbbenjen arra, hogy igazából a nőket szereti? Nem tudok ilyen esetről, de akár meg is történhet egy formában. Ezért beszéltem a biszexualitásról. Lényegében arra fog rájönni, hogy mégsem homoszexuális, hanem biszexuális.

Mi a véleményed a meleg párok gyerekvállalásáról? Te szeretnél-e gyereket vállalni, ha lehetőséged lenne rá?

Támogatom. A meleg pár ugyanolyan pár, mint amikor apu meg anyu együtt van, mivel a szülők – jobb esetben – nem élnek a saját gyermekeik előtt nemi életet. A „nekem két anyum van / nekem két apum van” pedig megoldható. Erről csak azok beszélnek, akik nem néznek szembe azzal, hogy hány és hányféleképp elrontott kapcsolatban élnek gyerekek. Azt tisztázzuk: most is van rá lehetőségem. Nem tilthatja meg senki, hogy örökbe fogadjak egy gyereket. Hivatalosan a párommal nem tehetném meg ezt, merthogy házasság oldaláról nézve nem lehet párom. De azt, hogy én kivel élek, az állam nem ellenőrizheti. Egyébként szeretnék gyereket. De ez a leendő partneremtől is függ.

A baráti társaságodban több meleg van, mint hetero, vagy ez nem szempont?

Én alapvetően elfogadó emberekkel szeretek együtt lenni. Van egy gyerekkori barátom, aki nagyon masszív újkeresztény hívő lett, és előjött egyszer azzal, hogy ő engem nagyon szeret, de ez azért mégis bűn. Ezt nyilván nem szívesen hallgatnám folyamatosan. De aztán ő is lekattant erről a vonalról, és nyíltan beszélgetünk, sőt, kérdezget is. És tudod, mi az igazság? Hogy néha például nagyon elegem van a melegekből. Egyszerűen megőrülök, amikor mindenki állandóan azon fanyalog, hogy őt milyen sérelem érte. Ha valaki nem jön oda hozzám, hogy megverjen és leköpjön, tőlem mindenki azt gondol, amit akar. Én nem akarok ezzel senkit sem terhelni. A munkahelyemen többnyire tudják rólam, hogy meleg vagyok, a Facebook-ismerőseim pedig, ha máshonnan nem, onnan biztosan kitalálhatják. De ez nem erotikus fotók folyamatos posztolását jelenti. Vagyis figyelek arra, hogy például ne osszak meg olyan tartalmakat, amik valakinél már lehet, hogy túlmennének egy bizonyos határon.

Ez tiszta, de hát alapesetben heteroszexuálisként sem oszt meg az ember például pornóképeket a Facebookon.

Pontosan erről van szó.

Tehát sokak vélekedésével szemben egy homoszexuálisnál sem az az identitása elsődleges meghatározója, hogy ő homoszexuális, igaz?

Így van. Elsősorban ember vagyok, utána magyar, meg még egy sor minden más is, és ott van ezek között egy újabb attribútumként, hogy meleg.

Mit gondolsz, nehezebb egy homoszexuális élete, mint egy heteróé?

Szerintem éppen annyi baja van egy heterónak is, mint egy melegnek, legfeljebb más téren. Az igazi probléma a mi esetünkben a felismerési folyamattal van, illetve azzal, hogy annak során mennyi lelki sérülést, sérelmet szenvedsz el. Mivel egy alapvető funkciódról van szó, ha az nem tud normálisan működni, terheltek lesznek a mindennapjaid.

De ez ugyanígy van mondjuk egy impotens heteroszexuális esetében is.

Igen, valami ilyesmihez hasonlítanám én is.

Jól érzed magad a bőrödben? Boldog vagy?

Persze! Abszolút.

forrás: https://www.mypin.hu