„Mi hagyományosan neveljük a gyerekeinket”

2013. 05. 11.
Szerző: Kalmár András
Polgár Judittal 2013 ápriisában beszélgettünk. Ő és a nővérei tulajdonképpen egy pedagógiai kísérlet résztvevői voltak: édesapjuk bebizonyította, hogy a gyerekei csúcsteljesítményekre képesek, ha korai életkortól képzik őket.

Milyen volt ezt megélni? Milyen volt így gyereknek lenni a ’80-as években?

Nagyon más... Mi azért kezdtünk el sakkozni, mert a családunknak ez kitörési lehetőség volt. Motivált minket, hogy utazhatunk, világot láthatunk – a mai gyerekek el sem tudják képzelni, hogy ez mit jelentett akkor. Mi itthon egy zárt világban éltünk, nem jártunk iskolába, így a szocializálódás is inkább akkor működött, amikor külföldön voltunk. Amikor már mind a hárman játszottunk, egyre gyakrabban hívtak minket külföldre, főleg Bulgáriába. Ahogy egyre jobbak lettünk, úgy kezdtek nekünk az útiköltségen, szálláson, ellátáson kívül fellépti díjat is fizetni, az eredményeinket honorálni, ami nagyon jól jött, mivel egyáltalán nem éltünk nagy lábon. Ugyanakkor mindig repülővel utaztunk, és sokáig a repülő volt számomra „a” jármű, mivel kocsink nem volt, és senki nem vezetett a családban. Nem is nagyon buszoztunk, hiszen nem volt hova: magántanulók voltunk, a tanárok jöttek el hozzánk. Ha nem voltunk éppen külföldön, az életünk a lakáson belül zajlott. Jártak hozzánk sakkedzők, edzőpartnerek, magyarok és külföldiek egyaránt; és mivel az eszperantó nyelvvel is sokat foglalkoztunk, voltak olyan időszakok, amikor eszperantisták laktak nálunk. Sokat énekeltünk, zenéltünk, és persze angolul tanultunk. Akkor még öten laktunk egy 60 m2-es lakásban, de ennek ellenére mindig volt egy-két hely a vendégek és az edzőpartnerek számára is.

Édesapád soha nem akart disszidálni?

Nem volt egyszerű az élete, és valóban volt olyan időszak, amikor ez szóba jött. Amikor külföldön megbecsülnek, elismerik az eredményeidet és a családod teljesítményét, akkor könnyen eljátszik az ember a gondolattal, hogy mennyivel szebbek lehetnének a hétköznapjai az itthoni harcok nélkül. Mégis úgy alakult, hogy maradtunk, pedig abban a világban ez nehéz döntés volt. Ráadásul „férfiként” sakkoztunk, mert apu mindig azt szerette volna, hogy abszolút kategóriában versenyezzünk, és sem a Sakkszövetség, sem az állam nem örült ennek. Ebben az időszakban nem voltak népszerűek azok az emberek, akik valami újat, mást gondoltak.

Miért döntöttél úgy, hogy te nem így neveled a gyerekeidet? Jobb nekik, hogy átlagos gyerekként nőnek fel?

A férjemnek és nekem is megvan a saját életünk, és egyikünk sem szeretné feladni a munkáját. Mi nem tartottuk magunkat elég erősnek ahhoz, hogy ilyen életformát válasszunk, és egy bizonyos területre fókuszáljuk a gyerekeink energiáit. Annak, hogy mi a testvéreimmel ilyen eredményeket tudtunk elérni, az volt az ára, hogy a szüleim otthagyták a munkájukat, és nem foglalkoztak semmi mással, csak a versenyekkel és velünk. Más sportágakban megvoltak a csapatok, a klubok, megvolt a szisztéma, de a sakkban ez akkoriban nem így működött. Mindig apu döntötte el, hogy ki jön hozzánk edzeni; nem volt állandóság, hanem folyamatában alakultak a dolgok, ez pedig egy egész embert kívánt. Mi a férjemmel inkább a nyelvekre, az utazásra összpontosítunk. Fontos, hogy a gyerekek megismerjék a világot, minél többet lássanak belőle, nyitott szemmel járjanak és elfogadó, előítélet-mentes emberek legyenek. Mi ugyan hagyományos módszerekkel neveljük a gyerekeinket, de a legfontosabb, legalapvetőbb dolgokat, a szeretetet és az odafigyelést, a támogatást, a dicséretet aputól tanultam. De mi ezeket már másképp valósítottuk meg, hiszen a mi gyerekeink iskolába járnak.

Egy sakkozó anya hogyan, hány lépésben oldja meg a napot? Neked könnyebben megy a napi szervezés, mint egy átlagos szülőnek?

Szerintem ezen a téren minden szülő profi sakkozó: nem egyszerű megtervezni a gyerekekkel kapcsolatos elfoglaltságokat, csúcsteljesítmény az, ha az ember nem készül ki idegileg, és ugyanakkor a maximumot nyújtja. Az életemet nagy részben a sakkos múltam határozza meg, ezt a látásmódot, logikát, kreativitást használom fel a mindennapokban – a főzésben ugyanúgy, mint a gyerekekkel való játékban. Amennyi figurád van a táblán, annyival kell legyőznöd az ellenfelet. Ha csak egy papírom van és egy ollóm, akkor is tudok mit játszani a gyerekekkel. Ha csak krumpli van itthon és kukorica meg kolbász, akkor abból csinálok valami ehetőt. De anyutól is ezt tanultuk, hiszen amikor váratlan vendégek jöttek, akkor neki is szinte a semmiből kellett valami finomat produkálnia. Az életemre jellemző, hogy logikusan gondolkozom, de az élet nem logikára épül, és az érzelmek kellőképpen be tudnak zavarni. Ez az emberi viszonyokra is igaz, ezért állandó probléma, hogy én logikusan, más pedig érzelmi alapon közelíti meg a dolgokat. Például nekem az természetes, hogy ha írok egy könyvet, akkor annak határidőn belül készen kell lennie. Vagy ha valaki ír nekem egy e-mailt, akkor logikus, hogy válaszolok neki. Szerintem ez így korrekt. De az élet erre sokszor rácáfol, és én ettől gyakran szenvedek.

Apropó, könyv: 2010-ben jelent meg Sakkjátszótér című könyved, ami több szempontból is érdekes, hiszen angolul írtad, és nem kisebb művész fordította, mint Tandori Dezső.

Ezt igazából Zsófival közösen írtuk, ő jobban is beszél angolul, mint én. Nagyon örültem a közös munkának, mivel ő külföldön él, és az oktatási anyag összeállítása jó apropó volt arra, hogy gyakrabban beszélgessünk. A gyerekeim korábban egy angol nyelvű oviba jártak, és én már akkor azt szerettem volna, hogy a sakkot is belevegyék az oktatásba. Készítettem egy játékos füzetet az ovinak, amit nagy örömmel használtak. Ennek alapján raktuk össze a nővéremmel a könyvet: ő készítette a grafikákat és a verseket. A férjem állatorvos, Tandorinak pedig sok állata volt, ezért gyakran járt hozzá, így ismerkedtünk meg. Elküldtük neki a kéziratot, és a legnagyobb örömünkre elvállalta a műfordítást. Fontos volt számomra, hogy legyen egy olyan könyv, amiből meg tudnak tanulni sakkozni a gyerekek. Pár hónap alatt készült el a Sakkjátszótér, és utólag sem bántam meg, hogy ezt a címet választottuk. Sokáig ízlelgettük a különböző neveket, de az én életemben a sakk kezdetben játszótérként volt jelen, és azt reméltem, hogy mások számára is az lehet.

A múltkoriban rábukkantam egy okostelefonra letölthető, a te nevedet viselő applikációra is, amelynek szintén Sakkjátszótér a neve...

Igen, ebben a programban a könyvben található játékokon alapuló feladatok vannak. 4-5 éves kortól ajánlom, de van egy-két dolog benne, amihez nem árt a szülői segítség, pl. amikor a koordinátákat tanulják a gyerekek. A könyv 4-6 éveseknek szól, de ehhez is kell a szülő, nagyszülő vagy a pedagógus, hogy felolvassa a verseket. A legtöbb feladatot egyedül is meg tudják oldani a gyerekek – az első negyven oldal biztos nagyon könnyen megy majd.

Sokat dolgoztál azon, hogy a sakk népszerűvé váljon az általános iskolákban is.

Igen ez a Sakkpalota program, ami 2011-ben indult. Az Európai Parlamenten belül kezdtem el foglalkozni a Sakk az iskolában projekttel, ami eredetileg Kaszparov ötlete volt. Márciusban Magyarországon is megszületett az a rendelet, amely szerint hivatalosan is választható tantárgy lett a képességfejlesztő sakk az általános iskolákban. Hiszek abban, hogy a sakk egy olyan gondolkodásmódot ad a gyerekeknek, ami nagyon hasznos minden területen, ezért több mint egy éve létrehoztuk a Polgár Judit Sakk Alapítvány a Képességfejlesztésért elnevezésű szervezetet. Felkutattuk a különböző külföldi anyagokat, megnéztük, hogy mi van a palettán, hogyan oktatják máshol a sakkot, és ebből született a program – no meg egy tankönyv, egy munkafüzet és egy tanári kézikönyv. Elvileg szeptemberre ezek mind el is készülnek, tehát aki a sakkot választja, az már ezekből tud tanulni, és nagyon sok segédeszközünk van a pedagógusok számára is. Az egész egy kerettantárgyas program, ahol behozzuk a magyart, a matematikát, a számolást, a verseket, tehát minden olyan dolgot, ami az első-másodikos gyerekeknek és az iskolai elvárásoknak is megfelel. Hiszem, hogy a sakktábla és a figurák egy olyan izgalmas világot nyitnak meg előttük, aminek a segítségével sokkal könnyebb lesz számukra a tanulás. Egyelőre nagy az érdeklődés, de nem tudjuk, hogy a gyakorlatban hány iskola fogja a sakkot választani. A Lemhényi Dezső Általános Iskolában kipróbáltuk a módszert, és nagyon bevált.

Versenyzel még?

Igen, bár ebben az évben még nem játszottam. A tavalyi év vége elég húzós volt, mert ott voltam a török és görög csapatbajnokságon, részt vettem a sakkolimpián, ahol a legjobb pontszerző lettem, Londonban egy nagy nemzetközi versenyen indultam a legjobbakkal, Mexikóban pedig egy rapid versenyen vettem részt, ahol egy játszmában vertem meg Carlsent. Versenyzem, de már közel sem úgy, mint 6-7 évvel ezelőtt, amikor aktívan, napi szinten sok órát foglalkoztam edzéssel.

Az edzést laikusként úgy képzeli az ember, hogy sakkgéppel vagy papíron kigondolsz, elemzel játszmákat, lépéseket, nyitásokat. Van ennek valamilyen fizikai része, pl. torna vagy jóga, esetleg igényel-e speciális étkezést a versenyre való felkészülés?

Volt olyan időszak, amikor csak halat ettem, húst nem. Minél jobban érzem magam a bőrömben, annál jobb a közérzetem, és annál jobban tudok játszani. A sport fontos, hiszen kell az állóképesség: egy nemzetközi versenyen 10 napon keresztül 6-8 órát sakkozunk, ez nagyon megterhelő tud lenni. És akkor még nem beszéltem a felkészülésről! Kell a jó fizikai kondi, de a szellemi állóképesség is borzasztóan fontos. Amikor versenyre készülök, felfrissítem a repertoáromat, elemzem az ellenfeleket. Van egy 8-10 millió sakkjátszmát tartalmazó adatbázis, ott mindenféle kritériumok szerint – év, verseny, időkontroll alapján – tudok játszmákra rákeresni.

Mennyit segít a számítógép a felkészülésben?

Az utolsó másfél évtizedben az elemző programoknak köszönhetően teljesen más lett a sportág. A felkészülés régen úgy ment, hogy összegyűjtöttük a különböző szakújságokat, megkaptunk játszmákat, és ezeket tanulmányozgattuk. Az adatbázisok megjelenésével sok millió parti vált hozzáférhetővé, ugyanakkor az információ szűrése is borzalmasan fontos lett. Kezdetben 200.000 játszmánk volt lebontva különböző változatokban, és ez nagyon jól áttekinthető volt. Az elmúlt pár évben viszont annyira sok adat gyűlt össze, hogy nagyon nehézzé vált a megbízható információkat kiszűrni és feldolgozni. Most már legalább 3-4 elemző program van, az egyik a támadó taktikai feladatokat oldja meg, a másik a pozíciós tervkészítésben és az értékelésben jobb. Az, hogy megfelelően tudd használni ezeket a programokat, nagyon sok munkába kerül.

Babonás vagy? Vannak tárgyaid vagy szokásaid, amik szerencsét hoznak?

Volt egy pici, fából faragott oroszlán kabalafigurám, amit az egyik edzőm hozott Kenyából. A testvéreimmel hárman három különböző méretű oroszlánt kaptunk. Sokáig ezzel utaztam, és a versenyen mindig ott állt a táblám mellett. Volt olyan, hogy az ellenfél megtudta, hogy ez a kabalám, és hozott egy porcelántigrist, amit az oroszlánommal szemben állított fel. Mikor az első nagy nemzetközi sikerem volt, egy négynapos versenyen, anyu kötött nekem egy sakkfigurás bordó pulóvert. Akkor az lett a nyerőpulcsi, és én végig is nyertem benne a versenyt: hét győzelmem született. De most már egyre kevesebb ilyen babonám van.

Azon túl, ami a táblán történik, mennyire lehet elterelni az ellenfél figyelmét? Vannak a koncentrációt megzavaró trükkök?

Nem igazán, inkább páros mérkőzésen szoktak apróbb dolgok lenni: a Kramnik–Topalovnál történt, hogy amikor Kramnik kiment a mosdóba, ez felidegesítette az ellenfelet. De nyilván csak akkor zavar meg, amit az ellenfél csinál, ha rosszul megy a játék.

Van egy legenda arról, hogy az oroszok a ’80-as években telepatikus képességű embereket ültettek a közönségbe, hogy zavarják a játszmát... Te hallottál erről valamit?

Igen, parapszichológusok voltak a Korcsnoj–Karpov meccsen. Köztudott volt, hogy Korcsnoj hisz ezekben a dolgokban. És ha hiszel benne, akkor egyértelmű, hogy befolyásol, attól függetlenül, hogy ténylegesen tudnak-e gondolatátvitellel manipulálni.

Mennyire kell, hogy a sakkozó jó színész legyen?

Úgy kell játszani, hogy ne, vagy csak lassan áruljuk el, hogy mi a tervünk. Ez az egész lényege, mert ha kiderül a terv, sokkal könnyebb azt megakadályozni. Ezért gyakran előfordul, hogy ha a sakkozó nem is, de a figurái valóban színészek, akik szerepet játszanak egy fekete-fehér színpadon.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!