Jégbe zárt jövő

Szerző: Szimpatika
Az utóbbi időszakban meglepő felfedezést tettek az őssejtkutatással foglalkozó szakemberek: rájöttek, hogy az újszülött babák köldökzsinórvérében is megtalálhatóak az embrionális fejlődés korai szakaszából visszamaradt, ún. pluripotens őssejtek, amelyek szinte bármilyen szövet felépítésére képesek. Ezek a bizonyos VSEL-sejtek minden kisbaba köldökzsinórvérében jelen vannak, és a feldolgozásuk során alkalmazott technológiától függ, hogy milyen mértékben sikerül megőrizni őket.
A KRIO Intézet szakemberei által kifejlesztett módszernek köszönhetően az itt tárolt mintákban a felolvasztást követően is kiemelkedően magas a VSEL-sejtek száma, amely nagyban növeli az esetleges felhasználást követő gyógyulási esélyeket.


Áttörés az őssejtkutatásban

Korábban úgy tudtuk, hogy a köldökzsinórvér kizárólag multipotens, vagyis felnőtt típusú őssejteket tartalmaz, amelyek elsősorban a vért, illetve az immunrendszert alkotó sejtekké, szövetekké képesek alakulni. A legújabb kutatások azonban meglepő fordulatot hoztak: kiderült, hogy a köldökzsinórvér őssejtjei azért képesek más típusú szövetek regenerációjában* is részt venni, mert a köldökzsinórvérben természetes módon megtalálhatóak a fentebb említett apró, embrionális őssejtek, a VSEL-sejtek is.

*A köldökzsinórvér-eredetű őssejteket manapság már világszerte rutinszerűen alkalmazzák rosszindulatú daganatos megbetegedések, vérképzőszervi és egyes autoimmun betegségek esetében egyaránt.

Mik azok a VSEL- (very small embryonic-like stem cell) sejtek?

Nagyon piciny, az embrionális őssejtekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező, osztódásra és differenciálódásra képes sejtek, amelyekből szinte bármilyen szövet létrejöhet a későbbiekben. Azonban – szemben a valódi embrionális őssejtekkel – soha sem alakulhatnak rákos sejtekké, amire a világszerte végrehajtott mintegy huszonötezer köldökzsinórvér-eredetű őssejt-transzplantáció jelenti az egyik legfőbb garanciát.

Egyedülálló módszer

A KRIO Intézet szakemberei által kifejlesztett feldolgozási módszer arányaiban növeli a kész preparátumokban található VSEL-sejtek számát. A rendkívül aprólékos, manuális feldolgozási technológia egyedülálló módon nem csökkenti, hanem a kiindulási állapothoz képest arányaiban még növeli is a fagyasztásra előkészített mintákban található VSEL-sejtek mennyiségét. Az eljárásnak köszönhetően egyébként a magvas őssejtek aránya is jelentősen magasabb a kész preparátumokban, mint a feldolgozatlan köldökzsinórvérben, amely ugyancsak fontos tényező egy esetleges későbbi terápia sikerének szempontjából.

A KRIO Intézetről

A KRIO Intézet Magyarország első, és hazánkban a tárolást mindmáig a legnagyobb mértékben biztosító őssejtbankja. Az itt alkalmazott, világszerte elfogadott fagyasztási és tárolási technológia megfelel a legszigorúbb minőségbiztosítási standardoknak. Az intézetet három évvel ezelőtt akkreditálta az egyik legrangosabb nemzetközi szövetség, az AABB (American Association of Blood Banks), amely azokat az embereket és intézményeket képviseli, akik sejtterápiával és vérátömlesztéssel foglalkoznak világszerte. Az AABB- és az ISO-akkreditációk elnyerésén túl a KRIO Intézet tagja lett az őssejtek és más biológiai eredetű gyógyászati anyagok biztos és pontos azonosíthatóságát, illetve felhasználását garantáló nemzetközi szervezetnek, az ICCBBA-nak is.

Hazánkban eddig három beültetésnél használtak fel privát őssejtbankból származó köldökzsinórvér-eredetű őssejteket, a mintákat mindhárom esetben a KRIO Intézet tárolta és készítette elő a transzplantációra.

További cikkeket az őssejttárolásról, levételről itt talál: https://www.babasmamas.hu/rovat.php?rovat=ossejt-45

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!