A tökéletes fogyókúra – Jennifer Aniston szerint

Szerző: Szimpatika
A levesek finomak és változatosan elkészíthetők, emellett pedig még a napi folyadékszükséglet egy részét is fedezik. Előnyük, hogy alig tartalmaznak kalóriát, ennek ellenére sokáig teltségérzetet okoznak, mivel lassabban szívódnak fel, mint a szilárd táplálékok. A mindig fitt Jennifer Aniston is tisztában van ezzel, így ő is előszeretettel alkalmazza a levesdiétát, amikor úgy érzi, hogy pár kilótól meg kell szabadulnia.

„Imádok enni, de azért megpróbálok odafigyelni arra, hogy mit és mennyit eszem. Ha úgy érzem, hogy kissé túllőttem a célon, akkor belevágok a háromnapos leveskúrába. Ebben a diétában az a szuper, hogy minimális változtatással új ízeket tudok varázsolni, így sosem válnak unalmassá az ételek. Tökéletes módszer, ami nemcsak az alakomnak, de a bőrömnek is jót tesz: a méregtelenítés után ugyanis sokkal simább lesz az arcom” – nyilatkozta a Jóbarátok sztárja egy amerikai életmódmagazinnak.

A levesdiéta legnagyobb előnye az, hogy – mivel ez alapvetően egy alacsony kalóriabevitelű kúra – az eredmény már az első nap elteltével szembetűnő. Arra azonban ügyelni kell, hogy – bár a levesek fogyasztásával több folyadék kerül a szervezetbe – fogyasszon el naponta legalább két liter szénsavmentes ásványvizet vagy cukormentes teát. A kúra elteltével csak fokozatosan térjen vissza a korábbi étrendjéhez. Ha beválik a diéta, akkor kéthavonta megismételheti.

Mit válasszon a levesek mellé?

Reggelire ehet teljes kiőrlésű kenyeret vagy zsírszegény joghurtot, esetleg müzlit.
Vacsorára fogyaszthat gyümölcs- vagy zöldségsalátát, mellé száz százalékos gyümölcslevet.

Mintaétrend három napra

1. nap: Savanyúkáposzta-leves
Hozzávalók: egy nagy fej hagyma, 50 dkg savanyú káposzta, 1 db krumpli, egy teáskanál őrölt kömény, babérlevél, 2 ek olaj, só, bors

Tisztítsuk meg a hagymát, majd kockázzuk fel, és pároljuk meg az olajon. Ezután tegyük rá a 2-3 cm-esre felaprított savanyú káposztát, pirítsuk egy percig, majd adjuk hozzá a köményt, és öntsük fel egy liter vízzel. Miután felforrt, reszeljük bele a meghámozott burgonyát, adjuk hozzá a babérlevelet, és sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

2. nap: Paradicsomleves
Hozzávalók: 7 dl paradicsomlé, 3 ek liszt, 3 ek olaj, egy kisebb vöröshagyma, 0,5 l víz, egy csomag betűtészta, 3 ek cukor, só-bors ízlés szerint

Készítsen rántást az olajból és a lisztből, majd öntse fel a hideg paradicsomlével. Alaposan keverje össze, majd adja hozzá a hagymát, a cukrot, a sót és a borsot. Forralja fel, majd forralás után még főzze tíz percen keresztül. Főzze ki a betűtésztát külön vízben, és csak tálaláskor tegye bele a levesbe.

3. nap: Borsóleves
Hozzávalók: 50 dkg borsó, 20 dkg burgonya, 1 ek liszt, 2 ek olaj, 1 ek só, 3 db sárgarépa, 3 dl víz, egy kávéskanál pirospaprika, só, bors, petrezselyemzöld

Párolja meg olajon a borsót és a kockára vágott burgonyát. Tegye bele a pirospaprikát és a lisztet, majd öntse fel 3 dl vízzel. Főzze fel, majd ízlés szerint ízesítse sóval és borssal. Ezután adja hozzá a karikára vágott sárgarépát és a petrezselyemzöldet.


Forrás: https://www.stop.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!