Mennyit ér az egészségünk?

Szerző: Szimpatika
A tavalyi évben átlagosan fejenként százezer forintot költött a 18-69 év közötti magyar lakosság egészségmegőrző termékek vásárlására – derül ki a személyi kölcsönöket nyújtó Cofidis magyarországi fióktelepének kutatásából.

Az összefoglaló szerint az összeg több mint felét, 54 ezer forintot gyógyszerre fordították az emberek. Szintén jelentős részt képviselnek az egészségmegőrző eszközök és kezelések: ezekre 35 ezer forintot adtak ki. Az átlagosnál nagyobb összeget a nyugdíjasok, a felsőfokú végzettségűek, a fővárosiak és az átlag feletti jövedelemmel rendelkezők költöttek.



A felmérés szerint 43 százalék azok aránya, akik odafigyelnek arra, hogy egészséges élelmiszereket fogyasszanak, ugyanakkor a szűrővizsgálatokon a lakosságnak csak a 41 százaléka vett részt. Szintén a lakosság 41 százaléka választott tavaly fizetős egészségügyi szolgáltatást. Elsősorban a fogászat és a nőgyógyászat esetében mondták azt a kutatás résztvevői, hogy magánrendelés keretében kezeltetik magukat. 

A felmérésben részt vevők 37 százaléka gondolta úgy, hogy valószínűleg igénybe venne olyan hitelt, amely egészségügyi kezelés finanszírozását, illetve egészségügyi eszköz megvásárlását teszi lehetővé.


forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!