...és megadatott

2009. 07. 13.
Noha tolókocsiban ül, kevés derűsebb emberrel találkoztam. Élénk, kék szeme úgy csillog, mintha folyton valami tréfán törné a fejét. Fülem hamar megszokja nehezen formálódó, kissé görcsös beszédét, bőven kárpótol színes, élőszóban is már-már irodalmi stílusa.
Vitó Zoltán költő újpesti otthonában fogad nála 32 évvel fiatalabb feleségével, Gabival, valamint két, 11 és 3 éves, fotókra kívánkozóan szép kisfiával. Mindketten apukájuk szemét örökölték. Míg anyja a kicsivel foglalkozik, a nagyobbik gyerek kevergeti az ételt. Szerencsére, beszélgetésünk végén Gabi is le tud ülni pár percre hozzánk, így őt szintén kérdezhetem…


Születése óta mozgássérült?

Zoli: – Igen. Váratlanul, 8 hónapra születtem, megnyomódott a fejem, és a mozgatóközpontom sérült. Fél éves elmúltam, mikor feltűnővé vált: nem úgy mozgok, mint más, velem egykorú babák. Járni sem tudtam megtanulni. Később az orvosok beavattak, ha kicsit arrébb nyomódik meg a fejem, akkor szellemileg sérültem volna, viszont tökéletesen mozognék. Nem tudom, melyik a jobb, ezen sokat gondolkoztam.

Ha fordítva történik, akkor nem tudna ezen gondolkozni…


Zoli: – Igaz. De úgyis kötelességem azt hinni, hogy így a jobb. Persze a szüleim vittek ide-oda, az akkori lehetőségekhez mérten; így a mai füllel szörnyen hangzó Nyomorék Gyerekek Kórházába, de kiderült, hogy nem minősülök nyomoréknak, mert megvan miden végtagom. Onnan Bárczi Gusztávhoz küldtek, aki viszont értelmi fogyatékosokkal foglalkozott – ő irányított az akkor induló Pető Intézetbe. 8 éves koromtól, azaz 1948-tól ott laktam, ott tanultam. Nekem szép emlékeim fűződnek hozzá, pedig elég spártai intézmény volt. Talán mert sok jó barátot szereztem; együtt tervezgettük a szökést… Évekig a priccsünkön éltünk: nappal tornáztunk, délben, este ettünk, éjszaka pedig aludtunk rajta. Egy hónapban egyszer lehetett látogatónk, de ez kollégiumban sem lett volna másként. Emlékszem, tornázás közben mindig kaptunk egy kanál kristálycukrot: eltátottuk a szánkat, mint a kismadár, és öntötték bele (ahogy máskor az élesztőt, csukamájolajat). Nem mindenki gondol vissza minderre vidáman, de én mindig tudtam nevetni.

A szülei valamit nagyon jól csinálhattak…


Zoli: – Igen. Minden áldozatot meghoztak értem, ugyanakkor egyformán bántak a két ép húgommal és velem. Természetesnek fogadtatták el, hogy van, ami egyik embernek jut, a másiknak nem. Így nem szenvedtem még az irigységtől is, amiért a kortársaim kint futkározhattak. Pl. minden este láttam, hogy a varrónő gyerekei tejet isznak, nekünk nem telt rá. De arra gondoltam, én ihatok mást. Sok gyerek járt be hozzánk, és egy barátom esténként részletesen elmesélte, mit csináltak aznap az egészségesek. Ami még sokat segített: az a hit. A hitemet szintén a szüleimnek köszönhetem.

Ebben soha nem ingott meg?


Zoli: – Fiatal felnőtt koromig nem. Aztán az anti-pálfordulásom, ahogy én hívom, hosszú évekig megkérdőjeleztette velem a gondviselést. Rengeteg csalódás ért, főleg a másik nemmel kapcsolatban, ráadásul, akkortájt, 20 évesen ismertem meg Radnóti verseit, sorsát, ami nagy szerepet játszott a költői vénám kibontakoztatásában. Neki a származása, nekem az állapotom okozta, hogy el lettünk vágva az élet sok csodájától. Nem értettem, hogy engedhette mindezt az Úr… De nekem végül minden megadatott: verseskötetek, szerelem, gyönyörű gyerekek… És a feleségem által visszataláltam Istenhez. Mindig, még a gyógyulásnál is fontosabbnak éreztem, hogy megtaláljam, aki engem így is elfogad – ahogy Az inaszakadt könyvében írom: anélkül, hogy „ugrálhatnék, mint az őzbakok, vagy a Sión hegyén a szarvasok”.

Bízott még benne, hogy valaha is családja lesz?


Zoli:
– Nem tettem le róla soha. Itt meg kell említenem egykori tanárnőmet, Dr. Szalay Lídiát: 5 diplomás, igazi tudósnő, mellesleg az Árpád-ház utolsó Magyarországon élő tagja volt. Apácai életet élt, és nagyon szeretett engem. Később is tartottuk a kapcsolatot. Amikor beavattam a hitem elvesztésébe, a legcsodálatosabb választ adta: – „Kisfiam – mondta nekem –, én tudom, hogy te ugyanaz a jó fiú vagy.” A belém vetett végtelen bizalma hozzájárult az én bizalmam későbbi visszatéréséhez. De az Isten és társ nélkül töltött évek alatt is nagyon nyitott maradtam, mindenhová elmentem, és örökké kerestem…

Hogyan tudott mindenhová: elmenni?


Zoli:
– Én a Pető-módszer egyik csodája voltam. Amikor bekerültem, állni sem tudtam, hazafelé pedig villamosra szálltam. Ott tanítottak meg többek között önállóan enni és fürdőszobát használni is. Azután 17 évesen hosszas kutatás után megpróbáltam tovább javítani az állapotomon. Nagyon zavart az izmaim görcsössége és a túlmozgásom. Megtudtuk, hogy az Amerikai úton végeznek egyfajta agyműtétet, amely a központi idegpályák funkcióját módosítja idegrost-átvágással. Tudtam, hogy fél évre meg fog bénulni a fél oldalam, de azt ígérték, utána visszatérnek a mozgások, már normálisan. Elég volt arra gondolnom, hogy néznek majd rám a lányok, ha deli fiú leszek – és belevágtam. Rosszul döntöttem. Hónapokig kórházban feküdtem, szörnyű fájdalmak köze-pette; fordulni sem tudtam. Azután tényleg jöttek vissza a mozgások, csakhogy nem differenciálódtak: ha meg-feszítettem a térdem, megfeszült a csípőm és bokám is. Így pedig nem lehet biztonságosan állni, járni. Ettől fogva kísérni kellett.

Ki segített?


Zoli: – Anyám apró volt, és dolgozott is, hát kitaláltam, hogy vegyünk fel albérlőt, kísérés fejében. Nem akar-tam bezárva élni. A hirdetés alapján sok ismeretséget kötöttem, akadt, aki nem vállalta ugyan a feladatot, de aztán jött látogatni, hozta a barátait… Így találkoztam a két legjobb barátommal, akik éveken át minden nap feljöttek munka után: mentünk ismerkedni. Az összes programon ott voltunk; kihasználhattam a kontaktusteremtő képességem. Amikor már publikáltam, a kapott pénzből finanszíroztam is néha segítséget, másrészt a szomszédaim mindig kérdezték, mit tehetnek értem – anyám halála és a feleségem megismerése közti egy évben pl. ők mostak rám. Nagyszerű közösség élt abban az újpesti házban.

(végre Gabi is bejött) Már alig vártam, hogy megkérdezzem: hogyan ismerkedtek meg?

Zoli: – Egy régi, petős barátomon keresztül, aki szociális otthonban élt, csupa idős ember közt. Sokat panaszkodott, mert csak 2-3 hetente fürdették. Egyszer csak lelkesen mesélte, hogy evangélikus fiatalok kezdtek járni hozzájuk, és nem csak fürdetik, főznek neki, kirándulni viszik, de közös tábort szerveznek az egészségesekkel. Rögtön felhívtam a vezetőjüket, és hamar összebarátkoztunk. Ő mutatta be a feleségemet is, egy karácsonyi hangversenyen. Gabi 20 éves volt, én már elmúltam 50. Tudtam, nem engedem el csak úgy, felajánlottam, hogy hazavisszük. Akkor épp vizsgaidőszaka volt, de az után eljárt hozzám, és addig beszélgettünk, míg meggyőztük egymást: nekünk találkoznunk kellett.

Ön hogy emlékszik vissza a megismerkedésükre?


Gabi: – Akkor nem jelentett sokat, fiatal voltam, nyitott, sok szabad idővel. A csoportunk természetes baráti közösséget akart létrehozni, sérülteket is bevonva, akiknek persze segítettünk, hogy részt tudjanak venni a közös programokban, de azokon kívül is találkoztunk. Az a hangverseny egy volt a sok közül, Zoli is egy a sok új ismerős között. Eleinte nem gondoltam, hogy több lesz köztünk. Csak beszélgettünk, jól éreztem magam vele, és fokozatosan, hónapok alatt alakult ki a vonzalom bennem is.

A korkülönbség nem zavarta?

Gabi:
– Érettebb, vagy inkább koravénebb voltam, mint a legtöbb lány. Édesanyám fiatalon meghalt, háztartást vezettem, hivatalos ügyeket intéztem 15 évesen. Mivel gyógypedagógusnak tanultam, a gyereknevelés sem állt távol tőlem. Nem voltam óvatos vagy maradi, talán vakmerő igen, de azért jól meggondoltam mindent, mielőtt döntöttem. Nekem is időbe telt, sok vívódásba. Szoknom kellett az új helyzetet. A korkülönbség nem zavart, az én anyukámat sokkal idősebb apám jócskán túlélte, szóval ebben okosnak lenni… Azt mindig tudtam, hogy a korombeliek szóba sem jöhetnek. Amikor már hajlottam a kapcsolatra, akkor sem beszéltem róla senkinek – amilyen makacs vagyok, csak azért választottam volna Zolit, mert mások lebeszélnek. Tényleg dönteni akartam, és teljesen egyedül.


Mi segített végül meghozni a döntést?


Zoli: – Ha válaszolhatok helyette: 3 dolog jelentett Gabinak sokat. Egyrészt a közös hit: ahová visszavezetett. Másrészt korábbi tapasztalatok alapján tudtam, hogy a nők attól tartanak, nem vagyok teljes értékű férfi. Megnyugtathattam. A verseim szintén nagyon fontosak voltak neki: már ismerte az egyik legfontosabbat, és azon keresztül is beszivárogtam a lelkébe.

Gabi: – Nem. Az első kettő inkább természetes volt, a verseiért pedig nem szeret bele egy nő egy férfibe. Nem lehet megfogalmazni, miért vonzódunk valakihez. Az biztos, hogy a határozottságával, céltudatosságával párosuló kedvessége nagyon megfogott. Pipogya férfit nem viselnék el. Érdekes módon, az adta meg a végső lökést, hogy el tudtam képzelni magam az ő közegében. Olyan barátai voltak, akik mindent természetesnek találtak, Zoli jött-ment velük. A házukban lakók szerették, segítették. Tetszett a lakása, tele könyvvel, gondosan össze-válogatott, ízléses tárgyakkal; azt gondoltam, ha mindezt sérültként is el tudta érni: nem akárki.

16 éve élnek együtt – a legszkeptikusabbak is rég visszavonultak. Úgy élnek, ahogy bárki, akinek megadatik az örömteli családi élet. Igaz a gyerekeiknek többet kell segíteniük, már a kicsi is odaviszi, amit apukája kér. Még-is, csak abban különböznek a legtöbb boldog házaspártól, hogy ők jóval tudatosabban élik a csodát.

„Poklok után skizofrén fordulat,
ha eltűnődve, olykor magamat
(kényeztetés – irgalom – kegyelem)
szinte magam is megirigyelem.”
/Szonett az irigységről/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!