Mennyi folyadékra van szüksége a gyerekeknek?

Szerző: Szimpatika
A gyerekek folyadékigénye az életkorral és az évszakokkal együtt változik. A kevés folyadékfogyasztás csecsemőknél könnyen vezethet kiszáradáshoz, nagyobb gyerekeknél pedig csökkenti a koncentrációs- és teljesítőképességet és fejfájást is okozhat. Mikor, mit és mennyit igyanak a gyerekek?

Az első időszak

Az anyatejet a természet úgy alkotta meg, hogy a csecsemő folyadék- és táplálékszükségletét egyaránt biztosítsa. Szoptatáskor először híg, vízszerű tej ürül, amelyet ún. szomjoltó tejnek is neveznek, majd a szoptatás második felében ez sűrűbbé válik, amely egy zsír- és kalóriadúsabb tej. A tápszer összetétele is fedezi a kicsik folyadékigényét, a folyadékbevitel kiegészítésére mindkét táplálási mód esetében csak féléves kor után, a szilárd táplálékok bevezetését követően van szükség.

„Bizonyos körülmények mellett mégis külön figyelmet kell fordítanunk a folyadékpótlásra, már a baba féléves korát megelőzően is” – magyarázza dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgyógyásza. Ilyen helyzet lehet pl. az, ha a baba lázas beteg. A láz nagy mennyiségű folyadékot von el a szervezettől, és mivel a kicsik só- és vízháztartása rendkívül érzékeny, a magas láz könnyen okozhat kiszáradást.

A kiszáradás jelei:

– A baba sápadt, bágyadt, aluszékony; szemei karikásak, bőre száraz.
– Csecsemőknél a kiszáradás jellegzetes tünete, ha a kutacs fekvő testhelyzetben besüpped.

A láz mellett a hasmenéssel, hányással járó betegségek, a nyári hőség, vagy télen a túlfűtött lakásban a meleg hatására is sok folyadékot veszít a kicsik szervezete. Ilyen esetekben a babát az anyatej mellett babavízzel, esetleg forralt, majd lehűtött csapvízzel kínáljuk meg. Az ásványvíz magas ásványianyag-tartalma megterheli a pici veséjét, ezért 1 éves kor alatt ez nem javasolt. Vásárolhatunk a csecsemő életkorának megfelelő instant teaporokat is, vagy készíthetünk házilag is koffeinmentes gyümölcsteát, de ügyeljünk rá, hogy 1 éves kor alatt ezt ne mézzel, inkább szőlő- vagy gyümölcscukorral ízesítsük.

Féléves kor után

A hozzátáplálás bevezetését különböző gyümölcs-, és zöldséglevek kóstoltatásával kezdjük, így ebben az időszakban még nem kell külön figyelmet fordítanunk a folyadékpótlásra. A későbbiekben bevezetett főzelékfélék, pépek és babakekszek mellett már a pici folyadékigénye is növekedhet.

Melyik időszakban mennyi folyadékot adjunk?

– 0-6 hónap: a tejes táplálás megfelelő mennyiségű folyadékot biztosít

– 6-12 hónap: 1 dl

– 1 éves: 6 dl

– 2-3 év: 7 dl

– Óvodás kor: 1 liter

A felsorolt mennyiségekben természetesen lehetnek egyéni különbségek. Vannak gyerekek, akik kifejezetten szeretnek inni, többször is kérnek innivalót a nap folyamán, míg másokat lefoglalnak az egyéb tennivalók és nekünk, szülőknek kell figyelnünk arra, hogy elegendő folyadékot fogyasszanak.

Mit igyon a kisgyerek egyéves korától kezdve?

Ásványvizek

Az ásványvizek közül a szénsavmentes változatot válasszuk. A szénsavas vízben oldott gázok a gyomorban felszabadulva feszítő érzést, refluxot provokálhatnak, haspuffadást okozhatnak, a feszülő has pedig kellemetlen érzetet kelt a gyermekben. A különböző ásványvizekben minden ionnak más-más a koncentrációja, ezért érdemes váltogatni a különféle márkákat.

Gyümölcslevek

Az üdítők közül leginkább a tartósító- és színezékanyagot nem tartalmazó, természetes gyümölcslevek a legegészségesebbek. Igaz, a friss gyümölcsöt nem pótolják teljes mértékben, de szolgálhatnak részleges vitaminforrásként.

Mesterséges üdítőitalok

Bármennyire is népszerűek – különösen a kólafélék –, egészségtelenek és nem gyermekeknek valók. Koffeintartalmuk izgatólag hat, ha a gyermek egy bizonyos mennyiségnél többet iszik meg belőlük, nyugtalan lesz, nem tud elaludni. A kóla foszforsavtartalma erős marószer, így tönkreteszi a fogakat. Ezt igazolja egy korábbi kísérlet, melynek során egy pohár kólába tettek egy gyermek tejfogat, s az néhány napon belül teljesen feloldódott abban! Ezenkívül édessége miatt fogszuvasodást okoz és hizlal is. A benne levő illatanyag, a perubalzsam pedig allergiás reakciót válthat ki: kipirulás, csalánkiütések jelennek meg. Az erre érzékenyeknél azonban nemcsak a kólától, de más, színezékanyagokat tartalmazó üdítőktől is észlelhetők hasonló tünetek.

Tea

A kicsinek szánt teák megválasztásánál ügyeljünk arra, hogy ne gyümölcsaromával ízesített fekete teát válasszunk. Ezek a termékek nem csak koffeint tartalmaznak, de a gyümölcsaromák (színezékek és illatanyagok) miatt ritkán allergiás tüneteket kiváltó hatásuk is lehet. A teák közül a valódi gyümölcstea ajánlható a leginkább. Ezt akár ízesíteni sem kell, hiszen a benne levő gyümölcsök kellemes aromát biztosítanak.

Mikor igyon a gyermek?

A kicsinek ne étkezés előtt adjunk inni – a legjobb, ha étkezés után, vagy két étkezés közt oltja a szomját. Játék közben a gyerekek gyakran elfeledkeznek az ivásról, ilyenkor kínáljuk őket gyakrabban. Sportolás, séta alkalmával is mindig iktassunk be „ivószüneteket”.


forrás: www.allergiakozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!