Apaszemmel – Edzésben maradni

2013. 07. 01.
Szerző: Küttel Dávid
A gyerekeknek nagy a mozgásigénye, ezt mindenhol olvashatjuk, de amikor a saját bőrén tapasztalja az ember, az bizony néha elég fárasztó. Más szemszögből nézve viszont fiatalon tartanak minket, mert nem lehet megúszni a bicajozást, a szombati focit, nyáron pedig a véget nem érő strandolást.

Idén törvényt hoztak az öt kötelező testnevelésóráról bizonyos évfolyamokban, amit nem minősítek, de azt mindannyian tapasztalhatjuk, hogy az életmóddal kapcsolatosan egyes dolgokat vagy viselkedésformákat központilag szabályozni nem elég. Persze én nem vagyok oktatási szakember, és – rokonaim nagy örömére – politikus sem.


Inkább a családi tapasztalataimat írom le, mert az van bőven, minden korosztályból. A feleségemmel mi 6–30 éves korunkig néptáncoltunk, ezért számunkra „lételemmé” vált a heti minimum 10 óra intenzív mozgás. A tánc befejeztével persze én is elkövettem azt a hibát, amit oly sokan, hogy nullára redukálódott az életemben a mozgás. Meg is lett a gyümölcse, sajnos negatív értelemben... Ez ellen az első lépést öt évvel ezelőtt tettem meg, ami inkább gurulás volt: azóta napi rendszerességgel járok kerékpárral, és ebben elszánt szövetségesem az összes fiam! Ha esik, ha fúj, nekünk reggel bicajjal kell mennünk az oviba és a suliba. Nagy ritkán tudok felmentést kapni ezalól, mondjuk egy olyan nyomós indokkal, hogy öltönyben kell mennem, és még az eső is szakad.

A nagyok közül, hál’ isten, hobbiszinten mindenki sportol. Borit nyakig fertőztük a tánccal, ezért ő is néptáncol 5 éves kora óta, és mára heti 6 órát tölt a próbateremben. Bence rendíthetetlenül kendózik, Gergő focizik (eltökélt kapus), Ádám pedig mostanában rászokott az atlétikára és iskolai szinten lelkesen űzi. Bencének a kendó teljesen megváltoztatta a tanuláshoz való hozzáállását, hiszen az edzők kijelentették, hogy csak az jöhet edzésre, akire nincs panasz a suliban. Ez nekünk nagy segítség volt motivációs szempontból, mert nála nagyon nehezen megy az itthoni tanulás, és sajnos a napköziből mindig marad lecke estére is.

Régebben a gyermekeink különböző sportolási igényeit nehéz volt összeegyeztetni, de kitartottunk amellett, hogy bármennyi utazást, időt és energiát igényel, mindegyik sportoljon valamit. A sportágak kiválasztásánál pedig engedtük, hogy ők döntsenek arról, mihez lenne kedvük, természetesen a józan ész határain belül. Ez a logisztika és szervezés mostanra már egyszerűbbé vált, mivel a nagyok már egyedül járnak az edzésekre, a versenyeikre pedig mindig az megy közülünk a családból szurkolni, amelyikünk éppen ráér.

Nekem pedig egy szuper személyi edzőm van: Dávid (5)! Minden vasárnap együtt járunk uszodába, mivel tavasszal beírattuk őt egy úszótanfolyamra, én pedig, amíg ő gyakorol, úszom a hosszokat, ami rettenetesen kikapcsol.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!