Mérgező játékok

2013. 08. 17.
Szerző: Szimpatika
Rákkeltő hatású, tiltott lágyítószert tartalmazó játék babákat, lövedékes játékokat és fürdőjátékokat vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság, mivel a vizsgált játékok többsége veszélyesnek bizonyult.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) idén is ellenőrzött a gyermekek körében népszerű játékokat: játék babákat, lövedékes játékokat és fürdőjátékokat. Ezek esetében kiemelten a tiltott lágyítószer-tartalom vizsgálatára került sor. A tiltott lágyítószerek rákkeltő, reprotoxikus hatással bírnak, a gyermekek szervezetébe kerülve súlyos egészségkárosodást okozhatnak. Nehezíti a helyzetet, hogy ezen anyagok jelenléte nem látható a termékeken, kizárólag kémiai, műszeres vizsgálattal mutathatóak ki – írta közleményében az NFH.

Az ellenőrzés eredményei alapján a vizsgált játék babák 50 százaléka, a lövedékes játékok 80 százaléka, míg a 3 év alatti gyermekeknek szánt fürdőjátékok 20 százaléka bizonyult veszélyesnek; ezen termékekben a szóban forgó rákkeltő anyag az uniós határérték akár több százszoros mennyiségében volt kimutatható.

A hatóság idén kiemelkedő számú, gyermekeknek szánt terméket vont ki a forgalomból. A szülőknek nagy körültekintéssel kell kiválasztaniuk a gyermekjátékokat, és lehetőség szerint egy megbízható gyártó magasabb minőségű termékeit szükséges választani – írta a hatóság.

Veszélyes lézeres mutatópálcák

A közelmúltban lézeres mutatópálcával vakított el egy pilótát Dél-Magyarországon egy 13 éves lány; a cselekményből halálos kimenetelű katasztrófa is lehetett volna. A lézeres mutatópálcák (vagy ceruzák, kulcstartók) a mindennapok részévé váltak, és kedvező áruk miatt – többnyire szórakoztatás céljából – egyre több háztartásban megtalálhatók. Mivel a lézeres mutatópálcákat sokszor az azok használatából adódó veszélyeket kevésbé felmérő személyek, így gyakran gyerekek használják, alkalmazásuk során fokozott elővigyázatosság szükséges az esetlegesen bekövetkező, súlyosan egészségkárosító (főként a szemre káros) hatások elkerülése érdekében – hívta fel a figyelmet az NFH.

Mindezek miatt az NFH május 20. és június 14. között 12 fajta lézeres mutatópálcát vizsgált meg, s az eredmények szerint az eszközök nagy része szemkárosító erősségű fényt bocsátott ki. A megengedett 1 mW teljesítményt a 12 fajta termékből 10 lépte túl. 9 termék (18 db minta) esetében megállapították, hogy azok 3-5 mW közötti teljesítményre képesek. A hatóság felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy az 1 mW-nál nagyobb teljesítményű lézeres mutatópálcák szemkárosító hatásúak, akár vakságot is okozhatnak.

Mivel a nem megfelelő lézeres mutatópálcák használata a gyerekek esetében még nagyobb kockázatot rejt, az ilyen, nem biztonságos eszközök esetében a hatóság elrendelte azoknak a forgalomból történő kivonását és visszahívását – ismertette közleményében a hatóság.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!