A böjtökről röviden

2013. 08. 30.
Szerző: Szimpatika
A böjt jelentése hagyományos értelemben a lemondás. A böjt tartózkodás valamilyen ételtől, italtól, tevékenységtől, de igazi jelentése túlmutat ezen a meghatározáson. Míg az úgynevezett nyugati világban az egyházak lassan megfeledkeznek a böjtről, addig a különböző spirituális, meditációs mozgalmak és az alternatív gyógyászat egyre inkább a böjtkúrák felé fordulnak.

Nehéz bármilyen összefoglalót írni róla, hiszen a böjtnek szinte megszámlálhatatlanul sok fajtája létezik és még sok fog keletkezni a jövőben, mivel az emberekben egyre nagyobb az igény az alternatív gyógymódok és így a böjt, mint megtisztulási módszer (a szó fizikai és elvont, lelki értelmében egyaránt) és mint gyógyító terápia iránt.

Téves felfogás azonban, hogy a böjtölés megtisztítja a szervezetet és eltávolítja belőle a méreganyagokat: épp ellenkezőleg, ketózis alakul ki olyankor, amikor az energia előállításhoz a szénhidrátok nem elérhetőek. A daganatos betegek 90%-a fordul a különböző böjti kezelések felé, annak ellenére, hogy a tényeken alapuló orvostudomány (Evidence-Based Medicine) egyetlen, ma terápiaként alkalmazott böjt hatásosságára sem talál meggyőző bizonyítékokat – épp ezért további kutatások szükségességét javasolják.

A szakmai megítélés szempontjából (is) külön kell értékelni a vallási böjtöket és a  gyógyítási/gyógyulási szándékkal végzett böjtöket. Az előbbieket vallási meggyőződésből, meghatározott időben, meghatározott időtartamig, szigorú vagy lazább előírások szerint végzik a hívők már évszázadok vagy évezredek óta, így a böjtre vonatkozó előírások pontosan ismertek a hívők számára, és általában mentesek a káros túlzásoktól. A vallási böjt célja a lélek kiürítése, vagy ahogyan Anselm Grün bencés szerzetes írja: „Aki nem böjtöl, az egyben annak adja a tanújelét, hogy ő már valami mással töltekezett be, de nem Istennel; aki nem böjtöl, abban jóllakik és elalszik az Isten utáni éhség és vágy; aki nem vágyakozik, az nem virraszt, és aki nem virraszt, azt alva fogja találni az érkező Vőlegény.”

Bloomer és munkatársai a Bibliában leírt 21 napos, úgynevezett „Dániel-böjt” hatását vizsgálták. A 21 napos, kizárólag növényi eredetű étkekből álló, szigorú vegán étrendet 43 fő tartotta be az előírásoknak megfelelően. A vérszérum-biomarkerek vizsgálatára az 1. és a 22. napon került  sor. A böjti étrend energia- és tápanyagtartalmát a böjtöt végzők korábbi táplálkozásához hasonlították. Azt  találták, hogy az átlagos energiabevitel csökkent, az étrend tápanyag-összetétele  kedvezően változott (koleszterinbevitel csökkent, élelmirost-bevitel nőtt, az étrend telített zsírsavtartalma csökkent stb.) a böjt során, és növekedett a szérum-antioxidáns kapacitás, míg az oxidatív stressz mérséklődött.

A terápiás céllal alkalmazott böjtök általában egy vagy több szerző nevéhez kötődnek, és túlnyomó részük az 1900-as évek elejétől kezdve szinte folyamatosan jött és jön létre. Annak ellenére, hogy rengeteg könyv jelenik meg róluk, előírásaik nem pontosan ismertek: számos változatukra lehet rátalálni a könyvespolcot vagy az internetet böngészve.

Lényeges tudni, hogy a szervezet természetes védekezőrendszere a gyomor- és bélrendszer, továbbá a tüdő és a bőr, amelyek egészséges működése önmagában biztosítja a szervezet „méregtelenítését”, és védelmet ad többek között a táplálékokkal elfogyasztott, biológiailag hatékony idegen anyagokkal, a xenobiotikumokkal szemben, amelyek toxikusak lehetnek. Ha azok az anyagok, amelyek veszélyesek vagy ismeretlenek a szervezet számára, átjutnak ezen a védelmi rendszeren, akkor a szervezet méregtelenítő rendszere működésbe lép, és ennek eredményeképpen csökken a xenobiotikumok, toxinok stb. negatív hatása. A legfontosabb méregtelenítő útvonal a táplálékkal a szervezetbe jutó káros  anyagokkal szemben a bél immunrendszere és a máj enzimrendszere.


forrás: TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Hírlevél

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!