Az időskori memóriaromlás visszafordítható?

Szerző: Szimpatika
Az idősödő agyban gyengébbek a kapcsolatok az idegsejtek hálózatában és kevésbé erőteljes a neuronok kisülése, ám meglepő módon a folyamat megfordítható – állapították meg amerikai kutatók.

A Yale egyetem munkatársai a Nature tudományos magazinban tették közzé tanulmányukat, amelyben elsőként vizsgálták a prefrontális kéreg idegsejtjeinek aktivitásában az életkorral bekövetkező változásokat. Az emberi agynak ezen kérgi területe felelős a magasabb megismerési és végrehajtási funkciókért, működése alapvető az elvont és logikus gondolkozásban, de a tevékenységek megszervezésben is. Ha ez a „mentális vázlattömb” vagy munkamemória nem működik megfelelően, egyszerű napi dolgokat felejthetünk el, például azt, hogy hová tettük a kulcsunkat.

Amy Arnsten és kutatócsoportja fiatal, középkorú és idős kísérleti állatok agyában vizsgálta a prefrontális kéreg működését, miközben azok különféle feladatokat hajtottak végre. A fiatal állatok agyában lévő idegsejtek nagy arányban voltak képesek fenntartani a „tüzelést” (az elektromos ingerület, jel továbbítását) a munkamemória működése közben, míg az idősebb állatoknál kisebb volt ez az arány. Amikor azonban a kutatók úgy változtatták meg az idegsejtek neurokémiai környezetét, ahogyan az a fiatal állatoknál található, akkor az idősebb agyban is visszaállt az idegsejtek tüzelési aránya a fiatalabb kornak megfelelő szintre.

Megállapították azt is, hogy az idősebb agyban felhalmozódik a cAMP (ciklikus adenozin-monofoszfát) elnevezésű jelátvivő molekula, amely kinyitja az ioncsatornákat és gyengíti a prefrontális neuronok tüzelését. Ezt a folyamatot több vegyülettel sikerült visszafordítani, így például a guanfacine nevű hatóanyaggal, amelyet emberi gyógyszerként is használnak: felnőtteknél a vérnyomás csökkentésére, gyerekeknél a prefrontális működés javítására alkalmazzák.

Arnsten kutatási eredményei alapján a Yale már jelentkezőket keres a klinikai próbához, amelyben a guanfacine munkamemóriát javító hatását tesztelik idősebb, demenciában nem szenvedő embereknél.


forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!