Szimpatika – Az egészséges öregedés titka

Az Európai Unió lakosainak átlagéletkora jelenleg körülbelül 40 év, azonban 2060-ra ez a szám 47-re nő. A népesség öregedésével a munkaképes korúak száma csökken, míg a 60 év feletti népesség száma egyre gyorsuló ütemben növekszik, ami annak köszönhető, hogy egyre többen élik meg az idős, sőt nagyon idős életkort. Az ENSZ előrejelzése szerint az idős populáción belül a 90 év felettiek számarányának növekedése lesz a legnagyobb mértékű; magyarországi számarányuk jelenleg a lakosság mintegy 0,4%-át teszi ki.

Egy társadalom fenntarthatóságának szempontjából alapvető fontosságú az, hogy hogyan alakul a társadalom korosztályi szerkezete, az együtt élő generációk hogyan tudnak együttműködni egymással.

Hosszabb ideig élünk, de nem a várhatóan egészségben leélt életéveink száma növekszik (ez nőknél 58,3, férfiaknál 54,7 év) – ami sajnos azt jelenti, hogy életünk hosszabb-rövidebb szakaszában segítségre, gondozásra szorulunk, ezért a fejlett társadalmakban mindenütt megnövekedett az ún. long term care, azaz a hosszú idejű gondozás, ellátások iránti igény. Ezek rendkívül drága, sok humánerőforrást igénylő, részben egészségügyi, részben szociális tevékenységek.

Hazánkban az elöregedő társadalom és az évtizedek óta alacsony foglalkoztatottság eredményeként egy szűkülő foglalkoztatott rétegnek kell előteremtenie a nyugdíjrendszer, az egészségügyi és szociális ellátórendszer és az idősek ellátásával foglalkozó szolgáltatások költségeit; ez a generációk között komoly konfliktuspotenciálként jelenik meg. Szintén súlyos probléma a generációk közötti eltávolodás, amely sok esetben a családon belüli kapcsolatokban okoz feszültséget, és hosszú távon – a szociológiai vizsgálatok és egészségügyi felmérések szerint – népegészségügyi méretű mentálhigiénés és egészségügyi problémákat jelenthet.

A népesség öregedéséhez szorosan kapcsolódik az időskori egészségmegőrzés kérdése, hiszen alapvető fontosságú, hogy az egészségünket minél hosszabb ideig megőrizzük, illetve, hogy a meglévő betegségek mellett is teljes életet élhessünk.

A demencia például nem az öregedés természetes velejárója, hanem olyan tünetcsoport, amelynek hátterében számos betegség állhat. Az életkor a legfőbb kockázati tényező a szellemi hanyatlás kialakulásában, ezt a tényt az ellátórendszerben hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Bár a tünetek leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, számos más neurodegeneratív és szisztémás betegség is járhat kognitív tünetekkel. A különböző kórokok következtében megjelenő kórképek klinikai különbözőségeinek ismerete nemcsak az eltérő terápiás lehetőségek és az eltérő kórlefolyás miatt fontos, hanem mert gyakran jelentős mértékben eltérő a gondozási függőség kialakulása és időtartama is. A betegek és az érintett családok számának növekedése az ellátórendszer legnagyobb kihívása.

A gondozási függőség kialakulása és időtartama mentén érdemes kitérni egy egyre égetőbb problémára is: az egészségügyi tevékenység végzésére szociális intézményi keretek között. Bár egy szociális intézménynek ma is van lehetősége szakápolásra engedélyt kapnia, de ennek finanszírozására a jelenlegi helyzetben – jogszabályi és ágazati problémák miatt – érdemben nem látnak esélyt a szakemberek. Márpedig a mindennapi élet tapasztalata az, hogy egy bentlakásos intézményben lakó embertársunk életminősége és életkilátásai annál jobbak, minél több szolgáltatást és ellátást tudnak helyben biztosítani számára, ami egyben a leginkább költséghatékony megoldás is.

Tipikusan ilyen időskori probléma az inkontinencia is, ami az idős generációt fokozottabban érintő egészségi problémák közül az egyik olyan terület, amely azonnali beavatkozást igényel. Bár ez a probléma eredetét tekintve egészségügyi gyökerű, megjelenési formája sokkal inkább szociális jellegű. Ugyanis a nem teljesen (nem jól) ellátott inkontinencia egyenlő az inkontinencia teljes el nem látásával, mivel a rossz ellátás miatt óhatatlan kialakuló „tünetek” (pl.: vizeletszag, „gyanús foltok” a ruhán) minden társas működést blokkolnak. A rosszul ellátott inkontinencia legalább 300.000 beteget és ugyanennyi családtagot gátol a mindennapi élet legalapvetőbb tennivalóiban.

Az inkontinencia a gyógyászati segédeszközök kasszájának legnagyobb tétele, miközben a rossz szabályozás miatt csak minden második nadrágpelenka „működik” jól, a közpénzek fele – támogatott személyenként évi 25.000 forint – így konkrétan a betegek öltözékébe, az idős és szociális otthonok ágyneműjébe folyik el. A közvetett szociális intézményi költség – mosás, hulladékkezelés – ennek a többszöröse.

A hazai ellátórendszer szerkezete nemcsak finanszírozási és fenntartói, hanem szociokulturális okok miatt is sajátosan alakult.

Az idősekkel foglalkozó geriátria és a társadalomtudományi diszciplínaként fejlődő segítő szakmák közös fogalomhasználata és közös gondolkodása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a növekvő gondozási és ellátási igényekhez alkalmazkodó, finanszírozható legyen az ellátórendszer.

Az idős embert, és jóllétét középpontba helyező, az egyes szakmák sajátos szempontjain túlmutató, interprofesszionális megközelítésű idősgondozás magasabb életminőséget jelent. A szakemberek közötti együttműködés egyre szélesebb körű: vannak nemzetközi szinten is elismert kezdeményezések, innovatív megoldások. Sok azonban a javítani való a döntéshozókkal való párbeszéd, az oktatás és a társadalmi elfogadottság területén. A jelen fő kihívása a politikai döntéshozásban megjeleníteni a sajátos egészségügyi, szociális és gazdasági szempontokat. A jövő nagy feladata a mindennapi gyakorlat részévé tenni mindezt és eljutni a társadalom egészéhez.