Miért jobb a biobor?

2013. 10. 11.
Szerző: Szimpatika
Ha van biohús, biozöldség és biogyümölcs, akkor kell lennie biobornak is. Ám a borkészítés összetett és bonyolult folyamat, így felvetődik a kérdés: lehet-e olyan bort készíteni, amely teljes mértékben bio, és ha igen, mitől jobb ez annál, amelyik nem bio?

Az ökológiai gazdálkodás szerencsére egyre nagyobb teret hódít hazánkban, még akkor is, ha kicsit több odafigyelést igényel, mint a vegyszereket és műtrágyát bőséggel használó gazdálkodások. Az ökotudatos gazdálkodásra való átállás ugyan nem megy egyik pillanatról a másikra, de a szőlészetek és borászatok kifejezetten jó pozícióból indulhatnak, hiszen a bortermelés hazánkban több évszázados múltra tekint vissza, így könnyebb visszanyúlni az elődök módszereihez.

Az ökológiai gazdálkodás alapelve az, hogy nem használ az emberi szervezetre káros anyagokat, és figyelembe veszi a környezetvédelmi alapelveket. Azaz a termelés során a helyi erőforrásokat és természetes folyamatokat részesíti előnyben a mesterségesekkel szemben. A környezettudatos gazdálkodásban nem használható műtrágya, csak szerves, ahogy mellőzik a gyomirtók, felszívódó vegyszerek használatát is. Emellett egyik olyan földmozgató és földművelő módszer sem alkalmazható, amely roncsolja a talaj szerkezetét, úgyhogy a talajmarót és a tárcsát sem használják.

Az ökológiai gazdálkodás fontos szempontja a fenntarthatóság, vagyis hozzájárul a biodivezritáshoz, fokozza a talaj termékenységét, védi a természetes vizeket, a levegőt és a talajt, és takarékosan bánik a nem megújuló energiaforrásokkal. Történelmi borvidékeink szempontjából pedig kiemelten fontos, hogy hozzájárul a táj megőrzéséhez.

Ha biobort szeretnénk készíteni, fontos, hogy semmiféle vegyszert nem vihetünk be a szőlőtermő területre – mellőzik tehát a gyomirtókat, növényvédő szerként pedig rezet és ként használnak a gazdálkodók, és ezeket is csak a meghatározott mennyiségben alkalmazzák. Mivel nincs gyógyító hatásuk a növényre nézve, ezért csak megelőzési szerként működnek. Immunerősítőként erjesztett csalánlevet, fekete nadálytőt is bevethetnek a minél egészségesebb szőlő érdekében.

Az ökológiai gazdálkodás elvei alapján termesztett szőlőből még nem lesz biobor, hiszen ahhoz még egy sor szigorú jogszabálynak meg kell felelni. Az ökológiai gazdálkodásra való átállástól számítva a 6. évben minősül bioszőlőnek a termés, és a 7. évtől kezdve kaphatja meg a bor is a biominősítést. A termelési és előállítási folyamat teljes egészét az előírásoknak megfelelően kell végezni. A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., amely az ökológiai gazdálkodásokat ellenőrző és tanúsító szervezet, egyértelműen megfogalmazza, mely jogszabályoknak kell eleget tenniük a biominősítésre hajtó borászatoknak. Az előírások nemcsak a termesztésre, hanem a szűrésre, a derítésre és a palackozásra is vonatkoznak, sőt a szőlővel és a borral érintkező edényekre, tartályokra és a parafa dugókra is.

A hazai borászatok közül nem mindegyik felel meg teljesen a szigorú előírásoknak, de ezek között is találkozhatunk számtalan olyan termelővel, akik próbálnak minél inkább környezettudatos és fenntartható gazdálkodást végezni. Illetve, nem egy olyan pince akad, ahol a „hagyományos” borok mellett készítenek biobort is – ám maga a teljes gazdaság nem minősül ökológiainak.

Ha kifejezetten biobort keresünk, keressük fel a szajki szőlőhelyen a Hárs Család BioPincészetét, a mész-hegyi Vincze Pincészetet, vagy a Dobosi Pincészetet Szentantalfán.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!